ErdélyKultúraNéptánc

Idén is nyári turnéra megy az Ezüstfenyő

Közlemény

Augusztus 4. és 18. között kerül sor az Ezüsfenyő Néptánccsoport idei anyaországi előadókörútjára. Az együttes vezetője, Kovács Imre táncoktató elmondta, hogy kialakított az évek során egy jól működő kapcsolatrendszert, kiajánlja a programjukat a magyarországi partnereknek, régi ismerősöknek, testvértelepüléseknek, ám időnként új helyszíneken is mutatkozik a fellépések iránti érdeklődés, majd hosszas szervezőmunka és egyeztetések során kialakul a mintegy két hetes turné rendje.

A felvételek a Zetelaki Napokon tartott fellépéesen készültek 2025. június 22-én – Fotók: Zetelaki Polgármesteri Hivatal (2025)

Ez az utazás értékközvetítést jelent, de ugyanakkor élménydús szórakozást, kikapcsolódást, élményszserzést is azoknak a fiataloknak, iskolás gyermekeknek, akik a csoporttal tartanak. Kovács Imre addig nem nyugszik, míg fel nem fűzi úgy a 12-14 napos turné állomásait, hogy abban fellépés és pihenés, város- és múzeumlátogatás, fürdőzés, kikapcsolódás, szórakozás is legyen. Egy-egy ilyen út örömforrás és jutalom is a tagoknak.

Pillanatképek az Ezüstfenyő életéből (2024)

Augusztus 3-án, éjszaka kelnek útra, hogy 4-én Tiszanánán, Zetelaka testvértelepülésének vendégei lehessenek. Augusztus 5-én Etyeken (Pest Vármegye) lépnek fel, ahonnan a fővárosba mennek, ahol augusztus 6-án a Budapesti Székely Kör vendégei lesznek. Ezt követően 7-én Balatonfenyves, 8-án Balatonmária, 9-én Dunaalmás, 10-én Bozsok – Zetelaka másik testvértelepülése – , 11-én Somogyvár, 12-én Pécsvárad, 13-án Kölesd, 14-én Iregszemcse, 15-én Pincehely, majd 16-án Tass vendégei lesznek az ottani falunapokon, ahonnan vasárnap, augusztus 17-én indulnak haza.

A táncmester rövid ideig házelnöki szerepben, az Ezüstfenyő pedig ideiglenesen székely kormányzás alá vonta az országot (2024)

Az Ezüstfenyő Néptánccsoportnál „frissítés” történt – mondja a táncoktatójuk – tíz ötödik osztályos tagjuk van, öt fiatal pedig tízedikes. A műsor udvarhelyszéki táncokból és énekeből áll, illetve olyan klaszikusnak számító versekből, amelyekben a helyi értékek, a székelyföldi tájak és emberek jelenítődnek meg a költészet eszközeivel.

Az Ezüstfenyőnek jó utat, sok sikert kívánunk! Várjuk majd az élménydús beszámolót a turnéjuk végén.

Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb