Ha megkérdeznek bárkit, aki 2001-ben már legalább kisiskolás volt, pontosan meg fogja mondani, mit csinált abban a percben, amikor a tévéképernyőkön megjelent az első lángoló felhőkarcoló. Olyan kollektív, globális trauma volt ez, ami mindenki emlékezetébe beleégett: addig volt a 9/11 előtti világ, amely mai szemmel nézve egy naiv, békés, szabad korszaknak tűnik, és lett azóta a 9/11 utáni valóság, amelyben a gyanakvás, az állandó megfigyelés és az ellenőrzések lettek a természetes alapbeállítások.
A támadások után kiderült, hogy a katasztrófa megelőzése nem a védelmi rendszerek hiányosságain, hanem a washingtoni ügynökségek közötti információáramlás akadozásán és a bürokratikus működésen bukott el.
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a kilencvenes évek vége óta komoly belső rivalizálást folytatott, és a merev belső szabályok miatt nem osztották meg egymással hatékonyan az információkat… Tovább
A Magyar Nemzet közlése nyomán
Kapcsolódó:
Szeptember 11. – Washingtonból – Jeszenszky Géza visszaemlékezése
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás idején Magyarország alig két éve volt a NATO tagja. A Szövetség történetében először – és mindmáig egyetlen alkalommal – lépett életbe a kollektív védelemről szóló ötödik cikkely. Magyarországnak új szövetségesként is szerepet kellett vállalnia a terrorizmus elleni fellépésben.
Jeszenszky Géza (1941) washingtoni nagykövetként közvetlen közelről élte át az Egyesült Államokat ért terrortámadást és annak első politikai következményeit. Visszaemlékezett arra, hogyan élte meg Washingtonban szeptember 11-ét, mit jelentett a támadás az akkor alig két éve NATO-tag Magyarország számára, hogyan látja huszonöt év távlatából az afganisztáni beavatkozás mérlegét, és mit gondol a támadásokkal kapcsolatban ma is terjedő összeesküvés-elméletekről.
