Hogyha van sikeres írói indulás, akkor a Puskás Istváné minden bizonnyal az. Nem azért, mert túl korán, vagy túl későn kezdte, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy jelentős a merítés, emlékezetes a felhozatal, amivel meglepi az olvasót. Erősen sűrű szövésű az általa művelt próza.
Tavaly a 100 című nagyregénnyel jelentkezett, idén pedig egyszerre két újabb kötettel a négyláb, illetve az a Reggel, ha sötét cíművel. Hogyha megnézzük az 1967-ben, Marosvásárhelyen született Puskás István életútját, akkor sejthető, hogy eleget tett a szülői elvárásoknak, és nem választott valami nagyon kézenfekvőnek látszó bölcsészi pályát, hanem elmozdult a pénzügyi szakirány felé. Akár az orvosi vagy a győgyszerészi szakma/ hivatalás is testhezálló lehetett volna, hiszen megvoltak hozzá a példák a családban. Amit viszont ugyancsak egyfajta örökségéként hoz, hordoz magában, az a kultúra szeretete. Minden ágazatot és műfajt egyaránt kedvel és fogyaszt. Generációjának egyik legmarkánsabb képviselője a székely anyavárosban, ami az események alap-közönségét illeti: jelen van, figyel, örvend, megbotránkozik, gratulál, véleményt mond és formál, szellemiekkel gyarapodik és táplálkozik. Immár több mint harminc esztendeje. De nemcsak itt, hanem szülővárosában, Kolozsváron, Csíkszeredában, illetve másutt is fel-felbukkan kulturális eseményeken. Főleg olyan programokat látogat, amelyekről tudja, hogy másképp nem részesülhet belőlük, hiszen azok az illető helyhez kapcsolódnak, vagy csak nagy későre juthatnak el a székely anyavárosba. Például színi előadások, amelyeknek itt-ott híre van. Köztudott, hogy eléggé silány volt a kovid, meg egyebek miatt az erdélyi színi előadások turnéztatása mostanában…
Ami még nagyon szembeötlő, mihelyt felnyitjuk Puskás köteteit, az a jelentős és széles merítésű olvasottság. Magyar és világirodalmat olvas, folyamatosan tájékozódik a zene, a filmművészet berkeiben is. Az irodalom azonban mindennél fontosabb számára. Én úgy gondolom, hogy olvasóként mindig benne munkál a szándék, amely által hozzárendel valami újat az olvasathoz. Amint látjuk, következetesen és fegyelmezetten ír, napi rendszerességgel. Saját bevallása szerint képes egy hónap alatt összehozni egy kisregényt. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az alapötlet egyszerűen túlnővi, „továbbírja” magát a novella keretein. Holott kenyérkereső szakmájának fősodra is roppant erős, biztos, hogy legalább napi nyolc órát a számok világában kell eltöltenie. A fennmaradó 2 x 8 óra – szerény véleményem szerint – jórészt írással és olvasással telik el. Szórakozás vagy pihenés helyett él benne a kultúrában. És alkot is. Teljesen magától értetődő módon rendelődik hozzá a világhoz. És van mondanivalója. Hogy közli velünk, az teljesen természetes számára.
Bevallom, magam is gyakran forgatom Stephen King Az írásról című könyvét. Hasznos olvasmány. Egyrészt azért, mert vannak benne olyan műhelytitkok, amelyeket a világ egyik legolvasottabb és legnagyobb hatású szerzője árul el. Globálisan több mint 400 millió eladott példány dicséri King tehetségét. És nagyon sok dollár. Másrészt azért, mert lebilincselő munka. Egyébként Kinggel megtörtént az, ami akár egyik hősével is: egy félreeső útszakaszon elgázolta valaki autóval. Súlyos sérülése, a lábadozás alatti kényszerű szobafogság késztette arra, hogy elgondolkozzék életén, pályáján, az íráson magán, és annak eléméletén. King bevallja, hogy az írás mentette meg a sima bölcsészi vagy tanári pályától… Könnyű ezt mondania egy olyan alkotónak, aki angol nyelven ír, hiszen az angolszász irodalom a kulturális imperializmus egyik velejárójaként értelmezhető, a világ számos pontjára szétterjed, mindenütt jelen van, és mihelyt sikeressé válik egy-egy szerző, jönnek a kiadói ügynökségek és elkészíttetik a fordításokat egyéb világnyelvekre – német, spanyol, francia, portugál, orosz – , majd átszivárog minden az olyan kisebb nyelvekre is, mint amilyen a magyar. Stephen King világszinten egyike a tíz legismertebb és leginkább olvasott szerzőnek. Nem beszélve arról, hogy legalább húsz regényét meg is filmesítették az évtizedek során. King pályája 1967-ben kezdődött, de az áttörés 1973-ban következett be, ekkortól „profi”, aki az írásból él… Fontosak a részletek, árulja el, és ez még akkor is fontos, ha thrillert, scifit, ha krimit ír az ember. Nála találkozhatunk a szépen kimunkált apróságokkal. Mintha írói pointillista technikát alkalmazna.
Puskás Isván azonban magyarul ír. Ráadásul itt, Erdélyben, s annak is egy félrébb eső városában, de mégsem Isten háta mögött helyen. Azért születtek, indultak, s indulnak ma is innen jelentős magyar írók!… És immár elkezdődött az olvasókért vívott harca is. Három kötet, három irány. És ez még nem minden. A szerző elárulja, hogy rövidebb írásaiból – novellák, karcolatok – készül összeállítani egy következő könyvet. De túl ezen: napi rendszerességgel ír, véleményt rendel hozzá a világ eseményeihez. Tiszteletet érdemlő ez az igyekezet. Meg az a kitartás is, amely mindvégig vezérelte, de úgy, hogy a hivatalos irodalom, a kultúrális élet szereplői és intézményei tudomásul sem vették a létezését. Vajon mi lett volna, ha anno K. Jakab Antal (Utunk), Székely János (Igaz Szó), Lázár László (Ifjúmunkás) kissé többet biztatja és szerzőnk bekerül a debütálók közé?… Vagy beáll az Előretolt Helyőrségbe?… Nem tudni. Viszont a magányos lovag itt van, és ajánlja magát ezzel a három könyvvel. Meggyőz, rávesz szépen, hogy – csapdájába esvén – olvasóivá legyünk. És milyen érdekes?! Nem érzünk semmi veszélyt, semmi szorongást. Úgy olvassuk Puskás István szövegeit, mintha évtizedek óta velünk és bennünk élnének. Kortársi életműrészlettel van dolgunk. Biztosak vagyunk abban, hogy fogunk még találkozni. Csak előbb olvassuk végig magunkat ezen a három köteten.
A külön meg nem jelölt fotók a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón készültek 2022. március 31-én.
Simó Márton
Kapcsolódó
Miklós Dalma interjúja Puskás Istvánnal a Hargita Népében
A Ligetben Katona Zoltán kérdéseire válaszol a szerző
A bukások nincsenek eltervezve
