KultúraSzékelyföld

A Székelyföld Udvarhelyen

Zsidó Ferenc írása

Teltház előtt, jó hangulatban mutatták be február 4-én a székelyudvarhelyi belvárosi unitárius templom Kríza János Szeretetotthonában a Székelyföld folyóiratot. A lapot ismertette Zsidó Ferenc főszerkesztő, a meghívott Fodor Béla Adalbert etnomuzikológust pedig Simó Márton, az interjú készítője faggatta.

A rendezvény két részből állt: a Fodor Béla Adalbert által életre hívott és több udvarhelyszéki településen működő Napkorona Népdal és Népzenekör tagjai – mintegy ötvenen, akik épp ráértek, a városban tartózkodtak, vagy ide tudtak utazni ezen a vasárnapon – tartalmas másort mutattak be a Székelyudvarhely Belvárosi Unitárius Egyházközség templomában; ezt követően a Szeretetotthonba vonultak, ahol sor került egy rövid beszélgetésre, amelyben a Venyige Együttes alapítóját életútjáról kérdeztük.

Dr. Fodor Béla Adalbert etnomuzikológus

Olyan részletek is előbukkantak, amelyek nem voltak benne a decemberben megjelent interjúban. A helyszín azért is emlékezetes, mert ezelőtt majd’ ötven esztendővel, amikor ez a terem Gábor Áron Munkásklubként működött, itt táncházakat szerveztek, amelyen az együttes akkori tagjai húzták a talpalávalót.

Fodor Béla Adalbert húsz éven át élt Svédországban, de ott sem szakadt el szülőföldjétől, a szakmájától, népzenét gyűjtött és adott elő, fesztiválokat, fellépéseket, turnékat szervezett, bekapcsolódott abba a kulturális miliőbe, ahol egyetemi szinten oktatni is lehetetett a népi kulturát, vizsgálni lehetett más népek és nemzetiségek folklórját. Visszatérését követően, immár egy evtizede, ott folytatja, ahol egykor abba sem hagyta. Egyfajta intézmény-ember, akiben ma is az ifjúkori lendület, a közös(ségi) zenélési és éneklési kedv munkál.

Egy negyvenöt évvel ezelőtt készült felvétel – A Venyige archívumából

Közös éneklés következett, majd szeretetvendégség zárta a mintegy kétórás eseményt. Köszönet jár a gyülekezetnek, annak lelkészének és a presbitériumnak, amiért igényelte és nagy szeretettel befogadta ezt a programot!

Az eseményfotókat a Székelyudvarhely Belvárosi Unitárius Egyházközség honlapjáról vettük

www.szekelyfoldfolyoirat.ro

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb