CivilszféraÉpítészetErdélyKárpát-medenceközösségépítésKultúraMagyarországSzékelyföld

Akiért a csengettyű szól – Sztánai Népismereti Filmszemle

Huszonöt alkotás volt versenyben

Harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Néprajzi Múzeum a Sztánai Népismereti Filmszemlét, amelynek szervezését a budapesti székhelyű Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítványtól vette át. Az augusztus 28-31. között megtartott szemlére huszonöt film érkezett, ebből négy ifjúsági kategóriában.

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum különdíját a Bogos Ernő építész, az MMA rendes tagja, az akadémia Erdélyi Bizottságának tagja pályájáról szóló, Akiért a csengettyű szól című alkotás (beszélgetőtárs, szerkesztő-rendező-producer: Kovács László, 2024) kapta.

Bogos Ernő építész – Fotó: MMA

Bogos Ernő székelyföldi építész pályafutását meghatározza az a sokszínűség, amely szülőföldjének kultúráját jellemzi. Akadémiai székfoglalójában így vallott erről: „Szépvízen születtem, a Csíki-medence keleti csücskében, az Erdélyt Moldvával összekötő országút utolsó oldalcsíki településén, a Gyimesi-hágó előtt. A tájjal harmóniában élő emberek világa volt ez. Székelyek, örmények, a hegyen túl a gyimesi csángók, és a Tatros forrásához betelepített, mára már elmagyarosodott románok.” Pályaválasztására nagy hatással volt ácsmester nagyapja, akinek példája visszacseng szakmai ars poeticájában: „számomra az építészet a nagyapám-féle rendteremtést jelenti, amiben benne lakozik az őseink minden élettapasztalata.”

Sztána – falurészlet, középen a református templommal

A szemlén felnőtt kategóriában Bartha Máté és Illés Zsófia Szonja Vadvízország című filmje és Vargyasi Levente Szánas locsolás Székelytamásfalván című filmje nyert, ifjúsági kategóriában Peresztegi Hanna Kimondott szavak című alkotása bizonyult a legjobbnak.

A Filmszemlével párhuzamosan, 2025-ben először szerveződött diákoknak szóló filmes tábor is. A táborban résztvevők munkáját filmes, néprajzos szakemberek segítették előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal. Augusztus 30-án a sztánai táborban, a diákok által készített filmeket a filmszemlén is játszották.

A különdíjakat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány, a Magyar Néprajzi Társaság és a Néprajzi Múzeum ajánlotta fel. A tábor és a filmszemle megrendezését a Nemzeti Filmintézet támogatta.

Fotók: MMA

A Magyar Művészeti Akadémia közlése nyomán

www.mma.hu

 

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb