Kárpát-medenceKözéletKultúraTörténelem

Úzvölgye – A román szélsőjobb emlékezett

A Hargita Népe tudósítása nyomán

Mintegy százötvenen voltak jelen a Mihai Tîrnoveanu, illetve  a Calea Neamului (Nemzet Útja) szervezet által meghirdetett megemlékezésen az úzvölgyi katonatemetőben csütörtök délután. A békés megemlékezésen egyházi szertartás keretében olvasták fel a szervezők szerint ott nyugvó román hősök nevét, majd úszító jellegű beszédek hangzottak el.

Rendbontás nem történt, noha ittas embert is láttak a tömegben. A terepet rendőrök és csendőrök biztosították.

Mihai Tîrnoveanu közösségi oldalán tett bejegyzése szerint az megemlékezés szervezői a Calea Neamului szervezet és Dărmănești (Dormánfalva) város polgármesteri hivatala volt.

Június 10-én Romániában a Hősök Napját tartják, amely dátum az államiság létrejöttéhez, a királyság intézményéhez és a függetlenséghez egyaránt kapcsolható, 1866 és 1948 között állami ünnep volt. A nemzeti ünnep rehabilitációja a 103/2015-ös törvénnyel vette kezdetét, amelynek 1-es paragrafusa kimondja a jeles nap fontosságát a nemzet életében, és – anélkül, hogy rendelkezne munkaszüneti nap beiktatásáról – javasolja, hogy ekkor kulturális és művészeti rendezvények tarthatók. Ez a nap úgy is megülhető lenne, hogy azt valóban civilizált módon, az itt élő magyarok és székelyek folyamatos hergelése nélkül tegyék.

Amint az utóbbi években lezajlott kutatásokból és a vonatkozó emlék- és szakirodalom jóvoltából kiderül, a románoknak nincsen túl sok közük az Úzvölgyi katonatemetőhöz. A valóságos és szimbolikus térfoglalás, a hazug mítoszteremtés klasszikus esetével találkozunk itt is, amely arra utal, hogy a szomszédságunkban élő többség e markáns rétege még nem zárta le magában az első világháborút, s a korábbi hazugságok és ferdítések miatt állandó bűntudatban él, és minden alkalmat kihasznál vélt igaza hangoztatására és arra, hogy ellehetetlenítse a békés egymás mellett való élést.

HN-információ

Kapcsolódó

Ismét koszorúztak a temetőfoglalók

Hó hull a sírhalmokra

Kétoldalú tárgyalások a hadisírgondozásról

Előre az Úz völgyében

A kötet a Hargita Népe Kiadó online áruházában megrendelhető!

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb