Kárpát-medenceKultúra

Szent István Napja – Az államalapítás ünnepe

Székelyföld szerte hálát adtak az új kenyerért és az államalapításra, Szent István királyunkra emlékeztek

Tavaly ilyenkor jórészt elmaradtak az augusztus 20-i megemlékezések, vagy az erős visszafogottság jellemezte őket Székelyföldön. Idén azonban adott volt a lehetőség arra, hogy – kellő odafigyelés mellett – úgy a városi, mind a vidéki településeken önfeledten ünnepeljek az emberek. Számos szabadtéri program szolgálhatta így a nemzethez való tartozás érzésének ápolását és megerősítését a telejs Kárpát-medencében.

Kétségtelen, hogy az István, a király című rockopera színrevitele volt az egyik legemlékezetesebb ide kapcsolódó rendezvény, amelyet négy napon át – augusztus 20-án, 21-én, 22-én ls 23-án – játszanak változó szereposztással a Sepsi Arénában. Mivel a kétezer főt befogadó stadionban tartandó előadásokra már hetekkel korábban elfogytak a jegyek, az augusztus 19-i főpróbát is nyilvánossá tették.

Kapcsolódó

Interjú Szörényi Leventével

Fotó: Mandiner.hu

A még erősebb ráhangolódásért a stadion előtt kiállították a Székelyudvarhelyen élő képzőművész, Elekes Gyula Szent Korona-installációját is, amely lehetőséget biztosít a korona rejtett értékeinek megismerésére, illetve elénk tárja, felsorolja azokat a történelmi pillanatokat is, amikor „főszerepet” játszott nemzetünk történetében.

A Szent Koronát bemutató alkotást korábban Székelyudvarhelyen tekinthették meg az érdeklődők. A sepsiszentgyörgyi bemutatkozás után a Kárpát-medence számos településén várják – közölte szerkesztőségünkkel a képzőművész.

Simó Márton felvételei


A Sepsiszentgyörgyön bemutatott székelyföldi nagyprodukció – melyre zsúfolásig megtelt a Sepsi Aréna – a magyar és a székely himnusszal zárult. Utóbbinak először hangzott el a szimfonikus zenekarra hangszerelt változata -írja a Magyar Távirati Iroda.

A csütörtökön tartott nyilvános főpróba és a péntek esti bemutató után még négy alkalommal áll közönség elé a produkció mintegy 250 előadója. Valamennyi elsőadásra már július végén elkeltek a jegyek.

A péntek esti bemutatón élőben zenélt a térség legjobb zenészeiből összeválogatott rockzenekar, mellette szimfonikusok, mögötte egy csaknem száz tagú kórus, előtte pedig egy több mint hetven tagú tánckar lépett fel.

Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. engedélyével jött létre Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a helyi Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében. A produkció szereplőit szakmai zsűri válogatta ki. A rockopera székelyföldi bemutatását Szilágyi Zsolt Herbert, a helyi Vox Humana kórus karnagya, a helyi Művészeti Népiskola könnyűzene, ének és zongora szakos tanára kezdeményezte és ő volt a produkció zenei igazgatója is. Az előadást Orza Calin rendezte.

Írásunk a továbbiakban frissül.


Szent István-napi búcsú Kézdiszentléleken
Kézdiszentlélek, 2021. augusztus 20. – A magyar államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott zarándoklat résztvevõi a Perkõ-hegyre vezetõ út mentén kiépített keresztúton a Kovászna megyei Kézdiszentléleken 2021. augusztus 20-án
Kerekes László, a Gyulafehérvári Fõegyházmegye segédpüspöke szentmisét celebrál a magyar államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a Perkõ-hegyi Szent István-kápolnánál a Kovászna megyei Kézdiszentléleken 2021. augusztus 20-án – Fotók: Kátai Edit/ MTI

Kapcsolódó

Szent István király és a Perkő

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb