CivilszféraÉlet-módErdélyKultúraNéprajzSzékelyföldZene

Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen – ELKEZDŐDÖTT!

Két napon át a táncházmozgalom élő központja a székely anyaváros

A megszokott módon, a Patkóban, azaz a Márton Áron téren gyülekeztek a zenészek és az érdeklődő vendégek, majd felvezető és bemelegítő örömzenélést követően, délután 5 órakor következett a vonulás. A központból a Sétatér árnyas fái alatt foglalták el a helyüket a zenészek. A pénteken és szombaton zajló eseményeket a Küküllő-partján kialakított helyszíneken lehet majd követni. Étel, ital, hagyományos portékák vására és hajnalig tartó táncház, sok kapcsolódó program és látványosság várja az idelátogatókat.

Az Erdélyi Táncháztalálkozó teljes programja ITT követhető!

Idén Kovács Imre táncoktató volt az első ember, akivel találkoztunk
Kovács Imre táncmester volt az első érdeklődő, akivel a Patkóban találkoztunk

Először, másodszor… – mondja Kovács, Bíró Barna Botond megyei tanácselnök és Kádár Melinda tévériporter pedig figyel

Kiss Misi egykori táncos, Medgyesen él – ma is foglalkozik gyermekekkel és fiatalokkal, több korcsoportnak tanít rendszeresen népi táncot

Sokan dokumentálják az eseményeket – kinek amije van, azt használja

Kincses Kálmán tiszteletes leszállt a lóról és elvegyül a nép között gyalogosan

Haáz Sándor karnagy-zenetanár – örömzenéléskor szokott beállni…

Ki a rendes cigány?… Aki jól húzza!… Fejből és érzésből…

A mozgalom „nagy öregjei” – Könczey Árpád koreográfus és Sütő Levente néprajzkutató-bútorfestő mester – több mint fél évszázada bukkannak fel hasonló eseményeken – gyakorlatilag velük kezdődött az erdélyi táncházmozgalom

… és lám: Haáz Sanyit bevették cigánynak

Hangulatfokozókat is használnak a találkozás örömére

Fotóriportunk szombat délután, a gyülekező és a vonulás idején készült.

A szerző felvételei

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb