Úgy ment el ahogy élt: csendben, méltóságteljesen. Földi létének bizonyítékaként 137 könyvet, füzet-kiadványt hagyott az utókorra, amelyek Kibéd szellemi és tárgyi értékeit őrzik . A százharmincnyolcadik kézirata – jeles emberekkel folytatott levelezése ‒ nyolcvan százalékban elkészült, de nem tudta befejezni. Lassan három éve annak, hogy nem dolgozott rajta. Talán egyszer kötetszerkesztő és kiadó is akad, hogy a torzóban maradt mű megjelenjen.
Valahányszor újabb könyve jelent meg, fontos volt számára, hogy ezek ott legyenek a barátok, pályatársak, közgyűjtemények, szerkesztőségek asztalán. Ilyenkor órákat töltött a postán, hogy dedikált (lehetőleg minden példánya erre a „sorsra” jutott) és gondosan becsomagolt könyvadománya biztos célba érjen.
Több mint egy évtizedet voltam az erdőszentgyörgyi középiskola könyvtárosa , s mindig tudtam: ha újabb Ráduly-kötet jelenik meg, akkor az iskola könyvtára is részesül belőle. Ezt mindig ajándékként tette; vagy Kibédről járó középiskolás diákoktól küldte, hogy adják át a „könyvtáros bácsinak”, vagy személyesen jött a reggeli szovátai busszal, hogy biztos legyen abban: a könyv(csomag) megérkezett! Ezen alkalmakkor mindig elbeszélgettünk, hazai irodalmi életünk legújabb híreiben csemegéztünk, számba vettük a könyvállomány újdonságait, együtt örülve egy-egy hiánypótló néprajzi , rovásírás-kutató vagy művelődéstörténeti, nyelvészeti kiadványnak.
Ő avatott be egy-egy író magánéletébe, műhelytitkaiba, szakmai téren elért sikereibe. Ilyenkor sete-suta fogalmazványaimról is szót ejtettünk, s jó pedagógusi érzékkel először a pozitívumokat emelte ki, csak azután tért ki a hiányosságokra. Mikor jól kibeszéltük magunkat, következett a kávézás ideje a főtéri Fényesben, amihez akkor is ragaszkodott, ha a távolsági busz már ott állt a megállóban; nem baj, hadd menjen, jön a következő! Sosem engedte, hogy én legyek a „fizető”, mert engem mindig vendégként, azaz, barátként kezelt. Ezt az őszinte barátságot, nyíltszívűséget nem tudom soha elfelejteni…
Értékteremtő munkáját annál is inkább elismeri az utókor, mert nem ragadt le egy kutatási területnél. Ugyanúgy fontos volt számára az élő folklór, a kibédi székely népballadák, a szolgasors, a Bartók-adatközlők felkutatása, Ősz János és Seprődi János dallamkultúrája, a rovásírás, a székely békességlevelek, a népi imák, legenda-balladák, kántáló-énekek, székely anekdoták, tündérmesék. Mihók, a bugyuta című meséjét Erdély egész gyermekgenerációi olvasták, szerették, néhol dramatizált változatát elő is adták. Hányszor vett részt író-olvasó találkozón iskolákban, művelődési otthonokban, egyházi intézményekben…
Jó kapcsolatot ápolt a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társasággal, ahová gyakran postázott kéziratot, levelet, megjelent kötetet. 70 születésnapján, 2017-ben a „Kriza” Életmű-díjjal tüntette ki.
Mindig büszke volt arra, hogy a kibédi mesék oly sok helyre eljutottak szerte a nagyvilágban, s hány meg hány családban – jeles magyaroktól kapott visszajelzésekre gondolok ‒ a gyerekek kibédi népmesével térnek nyugovóra. Ezen kívül több verseskönyvet hagyott hátra: felnőtt- és gyermekverseket, haikukat, klasszikus román költők verseit lefordítva magyarra, az irodalmi tolmácsolás magas iskoláját bizonyítva szakmabeliek körében.
Tölgyfakapuk c. versében így vall: Szeretem a nagy/robusztus/tölgyfakapukat./Pedig/ ‒ akár kinyitom,/akár becsukom őket ‒/ törékeny voltomra/ figyelmeztetnek./ De anélkül,/ hogy megaláznának.
2026. július 18-án, szombaton délután fél négykor a kibédi temetőben egy nagy tölgyfakapu alatt léptünk be, a koporsó kíséretében, hogy megközelítsük a”Siratóim lesznek az égi madarak” c. balladás könyvben „megjelölt” helyet: a végső állomást. Ezt a kaput, a földi lét és az öröklét közti „átjárót” nem kell már soha kinyitnia, sem bezárnia Ráduly Jánosnak…
Éltében, a kibédi lakóháza közelében lévő templom harangszója és Bodor Péter orgonája „vigyázta” álmait, itt ,a vigyázállású Temetőoldal aljában ezt a „feladatot átveszik” a csillagmadarak…
Maradt a mosoly, a kedves szó, pályatársai, falusfelei iránt tanúsított tisztelete.
Nyugodj békében, János!
(2026. július 18.)
Kapcsolódó:
P. Buzogány Árpád – Éj sátorában újabb csillag fénylik
