Minden gyümölcsfajta saját koronafajtával rendelkezik – hogy a termés egészségesen fejlődjék, egymást árnyékolják az ágak, hogy ne árnyékolják túlságosan, engedjék be a napsugarakat a korona belsejébe…, aztán a korona dolga még, hogy szép is legyen…
Hagyományos koronafajták: gömb (dió, gesztenye,mogyoró, stb.), tölcsér, katlan, kehely (alma, őszibarack), váza (szilva, meggy, cseresznye),sudár orsó, tojás (körte, őszibarack).
A metszést lehetőleg virágzás előtt, amikor a rügyek még nyugalmi állapotban vannak, vagy egy kicsit kibújtak. De egyes fajtáknál már a termés leszedése után közvetlen, s akkor a következő évre már begyógyultak a fa sebei, energiáját a gyümölcsre tudja összpontosítani.
Oltás előtt lehetőleg el kell végezni a metszést.
Ha a metszéssel elsősorban a koronát akarjuk kialakítani (az első öt évben), akkor meg kell figyelni a fa szerkezetét. A fő koronaágat vagy ágakat kell előnyben részesíteni. A gallérágakból csak annyit hagyunk meg, amelyek megtámasztják a főágakat, kifelé hajolnak, mint egy védőszárny, és elég erősek, hogy a gyümölcsöt megtartsák. De mindig legalább tíz centivel visszább vágjuk a végüket, hogy a vázággal ne versenyezzenek. A
befelé növő hajtásokat el kell távolítani. Úgyszintén a vadhajtásokat, vagy a főággal versengő mellékágakat is, amelyek nem is teremnek csak nőnek és élősködnek.
A főágak (vázágak) 40-50 centinként emeletet is képezhetnek, ilyenkor, az ún. transzfervágással a kifelé nyíló ágakat hagyjuk meg, a többit levágjuk tőből.
Ágak elágazásnál, ha az előző évi vágás nyomán két három új hajtáság is nőtt, egyet hagyunk meg, azt is a végétől 20-30 centire egy leveles rügy előtt visszavágjuk, a többit majdnem tőből, meghagyva az az évi termés-virágrügyeket, amelyek mindig a tőben jelentkeznek. Ezt minden koronaágnál megismételjük.
Hogy a termés szüretelése is könnyű legyen, a törzságakat (a legalsó koronaágakat) eleve 60-80 cm-nél magasabbra ne hagyjuk. Ez még az emeletes, orsó főágú körténél is érvényes.
Mindig úgy metszünk, hogy egymással szemben ne helyezkedjenek el mellékágak, vesszők, Y ágnál pedig az egyiket hagyjuk meg vezérágnak, mert ha nem, az ág előbb-utóbb kettéhasad.
A kifelé hajló vastag vesszőket is le kell metszeni, hogy a korona egyenletesen fejlődjék.
A vegetatív új növekvésű ágak, amelyek felfele növekednek, sok erőt elvesznek a terméstől, érdemes minden évben egy 20-30 cm-t visszavágni belőlük úgy, hogy egy rügy felett közvetlenül legyen a vágás.
A fák leveles és virágos rügyet hajtanak minden évben. A termés a virágos rügyekben van, amelyek jól láthatóan vastagabbak és egy helyen, csokrosan, több is van belőlük, általában lejjebb a leveles (egyes) rügyeknél.
Az erősebb vesszőket hosszabbra, a vékonyabbakat rövidebbre kell metszeni.
A dél felőli állásból szemléljük a fát, onnan kapja a napsütést…
Aranyszabály! – minél erőteljesebben vágunk vissza egy ágat, annál intenzívebben fog növekedni a következő időszakban. Ha tehát azért vágunk vissza egy fát, hogy ne nőjön túl magasra, könnyen lehet, hogy következő évben még magasabb létrára lesz szükségünk! A békén hagyott fák előbb-utóbb elérik végleges méretüket, s ahogy mifelénk mondják: az alsó gyümölcs a gyermeké, középső a gazdáé, felső a madáré! Soha nem maradtunkéhen – de még pálinka nélkül sem!
Így vagy úgy, a metszést még jóval rügyfakadás előtt be kell fejezni.
Ezek az ajánlások ősszel, vagy más esztendőkben is hasznosíthatók!
