CivilszféraÉlet-módKözéletközösségépítésKultúra

Tövissi Zsolt (1962-2025) emlékére

Korunk erdélyi építészgenerációjának meghatározó alakjától búcsúzunk

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2025. december 10-én, mindössze 63 évesen elhunyt Tövissi Zsolt építész. Három évtizeden át szolgálta a gyulafehérvári főegyházmegyét. Építészként, műemlékfelújítások és liturgikus terek tervezőjeként, valamint az egyházművészeti bizottság önkéntes tagjaként odaadóan dolgozott azon, hogy templomaink és kiállításaink méltó módon tükrözzék hitünk szépségét – olvashatjuk az érsekség Facebook-oldalán megfogalmazott sorokban, melyekkel az építésztől búcsúznak. Életútjáról, munkásságáról, érdemeiről Korodi Attila emlékezett meg. Tövissi Zsoltot posztumusz tüntetik ki Csíkszereda Pro Urbe díjával.

Tövissi Zsolt 1962-ben született Kolozsváron, 1986-ban diplomázott a Ion Mincu Építészeti Egyetemen. A 80-as évek végén érkezett Csíkszeredába, ahol a fiatal építészek új generációjának meghatározó alakjává vált. Turányi Gábor mentorálása alatt a svájci és ausztriai ökoregionális építészet elkötelezett követője lett.

Munkássága kiterjedt középületek, szakrális terek, családi házak és közterek tervezésére, valamint műemlékek restaurálására. Építészeti szemlélete egyszerre volt gyökereiben helyi és gondolkodásában univerzális, iránymutató szerepet töltve be településeink és épített környezetünk hosszú távú alakulásában.

Csíkszeredához kötődő munkái közé tartoznak többek között a városközpont felújításának tervei, a sétálóövezet homlokzati szabályozását megalapozó – ma is hivatkozási alapként szolgáló – előtanulmány elkészítése, továbbá a csíksomlyói kegytemplom felújításának tervei, a közelében levő Szent Klára Ház tervezése, valamint a Jakab Antal Ház tervezése is (Máthé Zoltánnal közösen).

Tövissi Zsolt több nemzedék fiatal építészének volt mentora, akiknek munkáiban tovább élnek az általa képviselt elvek és értékek. A hagyományokon alapuló modern építészet helyi úttörőjeként a faluképvédelem és az épített örökség megőrzésének szakmai képviselője volt, meghatározó szerepet játszva Székelyföld építészeti arculatának formálásában.

A Magyar Tudományos Akadémia által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Építőművészeti Osztályának tavaly decemberben választották a tiszteletbeli tagjává.

A Romkat.ro kölése  nyomán

A jeles építész hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2025. december 10-én, 63 évesen hunyt el. A székelyföldi közösség egy pótolhatatlan építészt, nagy műveltséggel és alázattal rendelkező, nagybetűs Embert veszített el. Tövissi Zsolt nagysága előtt tisztelegve – sajnos már csak posztumusz – Csíkszereda Pro Urbe díjat adományozott számára. Temetésére 2025. december 13-án, 14 órakor kerül sor a csíkpálfalvi temetőben.

A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neki!

Egyesületünknek több alkalommal sikerült egyöttműködnie az építésszel. Ennek a kilenc évvel ezelőtt készült interjúnak minden egyes mondata ma is érvényes. Hátrahagyott üzenetként is értelmezhető.

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb