Nemesi rangemelések és címerváltozatok; kolozsvári történelmi házak és a bennünk élők „titkai”; a Házsongárdi temető „üzenetei”; erdélyi botanikus kertek; Jókai Mór parajdi látogatása; a mikházi ferences kolostor malom- és dézsmapere; „székelykedés” 1940–1944 között – ezeket a témákat járja körül a decemberi Korunk első súlypontja. A lapszám második része a 100 éve született Márki Sándor történész emlékére rendezett budapesti tudományos konferencián elhangzott előadások szerkesztett változataiból közöl válogatást.
A tartalomból:
Bicsok Zoltán: „Mars és Pallasz szolgálatában”. A sepsiszentiványi Henter család két rangemelése és három címerváltozata; Kovács Kiss Gyöngy: Kolozsvári házak és lakóik; Sas Péter: „Házsongárdi fátyol”. A kolozsvári temető poétikája; Gaal György: Az első erdélyi botanikus kert; Miklós Alpár: Jókai Mór a parajdi sóbányában (1853); Sebestyén Mihály: Adalék a mikházi ferences kolostor 20. századi történetéhez; Hermann Gusztáv Mihály: „Székelykedés” a „kicsi magyar világban” (A székely eredetmítosz feléledése 1940 és 1944 között); Erdész Ádám: Történetírás és emlékezetpolitika mozgó határai Márki Sándor történetírói munkásságában; Hammerstein Judit: Szövetséges vagy fenyegető hatalom Oroszország? Márki Sándor írásai az orosz–magyar kapcsolatokról; Hermann Róbert: A forradalom és szabadságharc első korszerű szintézise: Márki Sándor milleniumi összefoglalója; Kincses Katalin Mária: Kultuszkövető volt-e Márki Sándor? A Rákóczi-életrajz; Toth Szilárd: Egy karrier és egy világkép összeomlása: a román megszállás és Márki Sándor utolsó kolozsvári évei; Szabó E. István: Márki Sándor társadalmi kapcsolatai Kolozsváron (1893–1913).
Márki Sándor (1853–1925) történetíró, történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Márki István öccse. Kutatási területe: magyar és egyetemes középkor és újkor, történeti segédtudományok, forrásismeret, hazai parasztmozgalmak és szabadságharcok, Bihar és Arad vármegyék történelme, történeti földrajz. Szülei Márki János és Zay Julianna voltak. 1855-től Sarkadon nevelkedett, ott kezdte az elemi iskolát, majd az utolsó évet Nagyváradon végezte. 1864-től az ottani premontrei gimnáziumban tanult. A különben példás magaviseletű, jeles tanuló 1869. május 12-én consilium abeundit (eltanácsolást) kapott, mivel a Repkény című ifjúsági lapban élesen bírálta az iskolai törvényeket, illetve magát „történésznek” aposztrofálva, álnéven ismeretterjesztő újságcikkeket adott szerkesztőségeknek. (Erről az esetről a Magyar Ujság és a Nagyváradi Lapok bőven megemlékezett.) Különben már 14 éves korában megírta Biharmegye rövid történetét, és a lapokban közölgetett egyet-mást barátja, Bölöni Sándor levéltárából és Kresznerits Ferenc levelezéseiből. Diákkorában, 1867-től 1871-ig a Méh című, kézzel írott lapot szerkesztette. Középiskolai tanulmányait 1869-től 1871-ig Pozsonyban, a királyi gimnáziumban folytatta, az utolsó osztályt pedig a pesti piarista gimnáziumban fejezte be. Ezután 1875-ig a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, és élénk részt vett az ifjúsági életben. Titkára, majd alelnöke volt az egyetemi körnek, elnöke a „bölcseletsegélyző egyesületnek” és alelnöke a tudományos és műegyetemi körnek. 1874–75-ben szerkesztette az Irodalmi Értesítő című lapot. 1875–1876-ban mint egyéves önkéntes tanított a gyakorló gimnáziumban, és 1876-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1876 őszén tiszti vizsgát tett, amelynek alapján 1877. július 25-én császári és királyi tartalékos, 1882. december 3-án sz. áll. honvédhadnagy s végül magyar királyi népfelkelő parancsőrtiszt lett.
1877. július 14-én rendes tanárnak nevezték ki az aradi főreáliskolához. 1878-ban doktorátust szerzett. Aradon ő volt éveken át az Orczy- és Vásárhelyi-könyvtárak őre; 1881. december 15-én őt választotta titkárává az akkor alakult Kölcsey Egyesület, melynek utóbb alelnöke, 1886-ban tiszteletbeli tagja lett. 1886. szeptember 7-én a budapesti VII. kerületi gimnáziumhoz került át; 1888. január 26-án egyetemi magántanár lett, s 1892. június 30-án az egyetemes történelem rendes tanárává nevezték ki a kolozsvári egyetemre, amelynek 1896–97-ben bölcseletkari dékánja, 1914–15-ben pedig a rektora volt, a mensa academicának kezdettől fogva alelnöke. 1888 óta választmányi tagja volt a történelmi társulatnak, 1892-től pedig tagja az országos tanárvizsgáló bizottságnak; ugyanazon év május 5-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. A Magyar Földrajzi Társulatnak alapításától fogva (1872) rendes, később választmányi, 1893-ban levelező, 1896-ban tiszteletbeli tagja. 1888-ban a Szent István Társulat irodalmi és tudományos szakosztálya és az archeológiai társaság választmánya választotta taggá. Rövidebb időszakokban tanulmányutakat tett nyugat-európai országokban: Németország és Csehország (1886), Franciaország és Anglia (1889). Részt vett 1891. szeptember 26-án a budapesti turistatársaság alapításában; elnöke volt a középiskolai tanáregyesület kolozsvári körének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. szakosztályának alelnöke, tagja a pedagógiai és az erdélyi irodalmi társaságnak, tiszteleti tagja lett a Hunyad megyei történeti és régészeti társaságnak, a kolozsvári egyetemi körnek és a bölcseletsegélyező egyesületnek. Mint előadó részt vett 1885-ben az országos, 1899-ben a cividalei olasz és 1900-ban a párizsi nemzetközi történelmi kongresszuson. Arad vármegye 1885-ben és a kolozsvári egyetem 1895-ben megbízta történetük megírásával. 1896-ban Kolozsvár tiszteletbeli tanácsosa lett, és mint ilyen tartotta az emlékbeszédet a város ezredévi (1896) és unióünnepén (1898). Mint tanár majdnem minden évben nagyobb utazásokat tett a hazában vagy külföldön. Kiváló előadó hírében állott, diákjai tisztelték és szerették. 1906-ban, pedagógusi pályájának harmincadik évfordulója alkalmából jubileumi oklevelet szerkesztettek és nyújtottak át számára.
Az első világháború után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Budapestre, majd Szegedre költözött, Márki Sándor 1921-től haláláig a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Középkori Történeti Intézetének vezetője volt. Értékes hagyatékának jelentős részét a SZTE egyetemi könyvtár kézirattára őrzi. (A Wikipédia szócikke alapján)
Kapcsolódó:
Erdély átalakulása: a kolozsvári egyetem rektorának naplója pontos képet ad a Trianon utáni hatalomváltásról – Márki Sándor azok közé a történészek közé tartozik, akik kimondottan nagy hagyatékot hagytak hátra. Ezt a Szegedi Egyetemi Könyvtár őrzi, több mint tíz méter iratanyag van ott. Ebben benne vannak a gyerekkori írásai, az édesapjától kisgimnazistaként kapott levelei, a kolozsvári egyetemi előadásainak az anyagai. Egyetlenegy dolog nincs közte, amiről tudtuk, hogy létezik, a naplója. A napló ugyanis magántulajdonban volt, és egyszer csak a 2010-es évek elején besétált a Békés Megyei Levéltárba egy idősebb jogász, a Márki család oldalági leszármazottja, és elmondta, hogy az ő tulajdonukban van Márki Sándornak a naplója, vajon nem óhajtja-e a levéltár, nem a naplót, hanem a másolatokat és a kiadási jogot megvásárolni. Hát természetesen akartuk ezt a naplót, kikötöttük azt, hogy a publikálásnál az eredetit is használhatjuk a javításokra, és így, elém tárult a naplófolyam. Ez a krónika 1873-ban, Márki húszéves korában indult, és egészen haláláig futott. Halála előtt néhány nappal, 1925 nyarán írta meg az utolsó bejegyzését. És ebből a naplóból egy különleges, érdekes világ tárult fel előttünk, társadalomtörténeti szempontból is: Arad, Budapest, Erdély történetéről, a kolozsvári tudományegyetem történetéről, és még nagyon sok mindenről. Jószerivel, ahogy megkaptuk ezeket az anyagokat, hozzáfogtam ahhoz, hogy előkészítsem kiadásra az anyagot… Tovább
Márki Sándor naplója itt szabadon olvasható!
A szerkesztőség közlése nyomán
