Több mint egy éven át tartó kitartó információgyűjtés eredménye az 1960 és 2015 között élt MAJLA SÁNDOR költő, könyvkiadó és szerkesztő életútját feldolgozó kiadvány. Barátok, pálya- és iskolatársak, rokonok, írók, szerkesztők közreműködésének köszönhetően az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület a napokban megjelenetette az ECCE… MAJLA SÁNDOR című emlékkötetet.
Amint azt korábban is jeleztük, a 200 oldalas könyv nem életrajz, nem monográfia, „csupán” egy szöveg- és képes dokumentum-gyűjtemény, amely segít minket abban, hogy emlékét felidézzük és őrizzük. A teljes életmű feldolgozása a továbbiakban kerülhet majd sorra.
Mivel az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport főleg Székelyudvarhelyen tevékenykedik, feladatunknak tarjuk, hogy első körben a székely anyavárosban – a Tamási Gimnáziumban, ahol Sándor is tanult, illetve másutt – keresünk helyszíneket a könyv bemutatására.
Elképzelhető, hogy a következő napokban a Gimnáziumban tartunk Majlához kapcsolódóan „rendkívüli irodalom órát”, aztán a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében, illetve Zeteváralján, a Zétavár Panzió és Étterem konferenciatermében találkozunk az olvasókkal.
Az időpontok rögzítése és egyeztetése zajlik. A lehetséges helyszínek is változhatnak.
Hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk!
Hasznos tudnivalók
Az ECCE… MAJLA SÁNDOR című kötet „baráti ára” 59 lej. A távolban élő érdeklődőknek – belföldre és külföldre – egyaránt postázzuk. (Az alapárhoz hozzászámítandó a postaköltség, amely országonként változó!)
Érdeklődni a szerkesztőnél lehet a simo.marton@gmail.com villámposta-címen.
A kötetbemutatók időpontjait hamarosan közöljük ezen a honlapon, illetve más csatornákon és körlevelek segítségével, valamint fb-események formájában is.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület közlése nyomán





