A Műcsarnok november 6-án nyíló kiállítása Olasz Ferenc hat évtizedes istenkereső zarándokútját tárja fel a fény és a népi szakrális emlékek nyelvén. Az interjúban a fotóművész mesél a falusi emberek és portrék, a székelykapuk, temetők és sírjelek dokumentálásáról, a hit és a fény kapcsolatáról, valamint arról, hogyan vált művészete meditációvá, amely a befogadó lelkét is megérinti.
Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze. Alsópáhokon született 1943. január 1-jén. Az MMA levelező tagja (2013–2019) Az MMA rendes tagja (2019 óta), Film- és Fotóművészeti Tagozat. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, Keszthelyen a Vajda János Gimnáziumban érettségizett. 1965-ben magyar-történelem-ének szakos tanári diplomát szerzett Egerben, majd 1968-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán is diplomázott. Zircen, Pápán és Hévízen gimnáziumban tanított. 1970. szeptember 1-jétől a Magyar Televízióban asszisztensként, szerkesztőként, majd a Filmművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után 1972-től 2002-ig rendezőként dolgozott. Filmjeiben a zenei és képzőművészeti alkotások vizuális megjelenítési lehetőségeit, az alkotó interpretáció formáit kereste. Az elmúlt ötven évben mintegy száz kiállítása volt a Vigadó Galériától Krakkóig, Tihanytól Párizsig, Rómától Alsópáhokig. Első könyve, a Fejfák 1975-ös megjelenése óta mostanáig 13 fotóalbuma jelent meg.
A életút-interjú teljes szövege ITT olvasható!
Első filmjét (Fejfák) a református temetők sírjeleiről készítette 1973-ban, első fotókiállítását is ebben az évben rendezte a Ferencvárosi Pincetárlatban. Az elmúlt évtizedekben több mint száz képzőművészeti (zenei, irodalmi) filmet készített a Nagyszentmiklósi kincstől a középkori magyarországi művészet legszebb emlékein át (A Szent Korona, Szent László herma, Halotti beszéd) Csontváry-ig. Ezek mellett a népi vallásosság tárgyi emlékeinek bemutatását tekintette legfontosabb feladatának.
A Magyar Művészeti Akadémia közlése nyomán
