Élet-módkiállításközösségépítésKultúraSzékelyföld

A fesztiválszezon nyitánya a Kalonda-tetőn

Közlemény

A HEGYFESZT egy május első vagy második hétvégéjén, a fesztiválszezon megnyitójaként, és egy október első vagy második hétvégéjén tartott, a fesztiválszezon zárására létrehozott rendezvény.

Évi két fesztiválból és emellett két vásárból álló sorozat a Kalonda tetőn egy gyönyörű környezetben húsz hektáron fekvő, az emberek igényeit kiszolgálni vágyó vásárfesztivál, ami egy időben három síkon és három fő célközönséget szólít meg: 1 fesztiválozni vágyó fiatalokat; 2. állattartó gazdákat, hagyományőrzőket, a régi tárgyak szerelmeseit; 3. családokat és gyermekeket.

Az idei szezonnyitó-eseményesorozatot május 9-10-11-én tartják! 

További tudnivalók

Emellett a Kalonda Kemping illetve HEGYFESZT területe mindig készen áll fogadni bármilyen rendezvényt. Vándorfesztiválok, csapatok-csoportok, külföldi, illetve helyi rendezvények megszervezésében, lebonyolításában is partnerek vagyunk.

A későbbi vágyaink, terveink közé tartozik, hogy önjáró legyen a program, és minél több embert tudjunk elérni, idevonzani, megszerettetni vélük az együttlét örömömét. az érzést amit kap ezért muszály a régi mellé új dolgokat is behívjunk a 20 hektáros területre. A továbbiakban Erdély egyik leglátogatottabb fesztiválsorozatának szervezői szeretnénk lenni, akik a szomszédos országokból, a tágabban értelmezett Európából is vonzzák majd az érdeklődőket.

 

Belépők:

Nagyobb állatoknak: 30 lej
Kisebb állatoknak: 10 lej
Embereknek kapunál: 5 lej
Árusoknak: 15lej/nm/nap és egy tombolatárgy a két napra.
Régiségárusok: csak egy tombolatárgy a vásárra.
Délutáni fesztivál-, illetve koncert-belépő: 15lej/nap

Folyamatos tombolázás minden jegy részvételével.

A HEGYFESZT szervezőcsapata

 

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb