Élet-módPublicisztikaRólunkSzékelyföld

Csaba testvér és a diófák

Publicisztika

Egy idős néni állt a téli zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák, és szelíden integet. Megálltam, felvettem, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderült, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezdett mesélni.

– Gyermekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi szépen gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre; a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában…

– Teltek megint az évek. Elszaladt az élet, s nyugdíjas lettem én is. Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalumba. Nyugdíjam olyan kevéske, hogy ősszel összeszedem a diót, és télen megtöröm. Aztán kilós, félkilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni; két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon… Ha hiszi, ha nem, ez a kilenc diófa engem többször átsegített már a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most, ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kicsi facsemetét… Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, s el fogjuk ültetni a fákat, s ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztosan majd el fog mondani értem egy-egy imádságot….

Az autó haladt a város felé… Az idős asszony elhallgatott, én is hallgattam, némán vezettem a gépkocsit. Nemsokára, amint a piac közelébe értünk, fékeztem, megálltam, s utasom a reszkető kezével egy félkilós zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: – Vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki annak idején a diófákat ültette….

Szó nélkül sebességbe tettem az autót, haladtam tovább, de fél szemmel a dióbelet néztem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út! Arra gondoltam, s aztán elhatároztam, hogy majd vásárolok és ültetek én is tíz diófacsemetét!…

Csaba testvér

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb