Élet-módközösségépítésKultúraSzékelyföldTörténelemVallás

Szent László-ünnepség Csinódon

Zarándoklat és lelki együttlét

Június 30-án szép számban, mintegy százan gyűltünk össze a csinódi kápolnánál a Szent László ünnepre – írja Sepsiszéki Nagy Balázs – , a napi igét Lukács evengéliumából választottam: „Aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, aki pedig megalázza, az felmagasztaltaik.” (Lk 14, 11)

Sepsiszéki Nagy Balázs tulajdonos, a rendezvények kezdeményezője

Szent László királyunk képes volt erre. Ezt bizonyítja az a levél is, amelyet Oderius apátnak írt Monte Cassinóba. Ennek egyik sorát idézem: „Bűnös vagyok, mert földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül.”

A magyar Szent Korona másolatát harmadik alkalommal helyezték el a kápolna oltárán. A közös imaszolgálat után a székelyudvarhelyi Kovács Levente háromgyermekes családapa tett tanúságot arról, hogy mit jelentett számukra a csinódi zarándoklat, és hogyan született meg ezt követően Samuka, a harmadik gyermekük.

Szent László királyunkról Bíró Ernő, a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Rend erdélyi vezetője tartotta értékes előadást. A rendezvényt Molnár Levente operaénekes szereplése tette emelkedettebbé.

A vendéglátó család elhatározta, hogy a jövőben minden évben megtartják a Szent László-emléknapot.

Vasárnaponként délután 3 órától továbbra is, rendszeresen egyórás imaszolgálatot tartanak az ökumenikus kápolnánál.

A következő nagyobb esemény Szent Anna napján, július 26-án, du. 3 órakor lesz, amelyen Kutas Attila bólyi plébános tart szentmisét, amelyre minden környékbeli és távolabbról érkező érdeklődőt nagy szeretettel várnak.

Sepsiszéki Nagy Balázs és családja közlése nyomán

www.uzvolgye.hu

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb