Kedves szokás a nyugati világban, hogy karácsony, illetve újév táján levelet küldenek ismerő-seiknek az emberek. Ezek a levelek beszámolók, mi történt a házunk táján, mi öröm, mi bánat ért bennünket. A karácsonyhoz ennek talán csak annyi köze van, hogy jelzik a másiknak, nem felejtettelek el, szeretlek. De a karácsony más, több ennél.
Beütöttem a karácsony szót egy képkeresőbe, töméntelen giccs jött elő. Megszámoltam, a 64. volt az első, ami Jézus születését ábrázolta, az előzőknek semmilyen keresztény motívuma nem volt. Hű tükre ez a mai ember karácsony fogalmának. Ezután karácsonyi verseket kerestem, ezekből is rengeteg van, de többnyire megállnak a fenyőillat, a gyertya és a csengőszó hangulatánál. Ahhoz persze, hogy egy szép és igaz karácsonyi versre bukkanjunk, tisztáznunk kell, mi is az „igazi” karácsony.
Prohászka püspök szavai segítettek. Szerinte teljesen másképpen viselkedünk karácsonykor, mint az év többi napján. A Megváltó Szeretet-Isten születésekor „a testté lett Ige dicsőségét zengjük, de az év folyamán végig a nem testté lett igéknek hódolunk. Karácsonykor azt énekeljük, hogy dicsőség a magasságban Istennek, hogy azután az éven át minél kevesebbet juttassunk neki belőle. A testté lett Ige születése napján irgalom és könyörület szállja meg szívünket, de az esztendőn végig gyűlölködünk, marakodunk, s kioltjuk a szeretet halovány parazsát is… Egy napig bízunk a törvény, jog, igazság eszményeiben, s 365 napon át megtagadunk jogot, és az erőszakra szavazunk.” Krisztus nem azért jött a világra, hogy az év egyetlen napja legyen a békesség és a testvériség ünnepe, hanem azért, hogy az egész év, „az egész élet, a szürke, munkás esztendőnek valamennyi napja ünnepnap legyen”.
Prohászka Ottokár (1858–1927) magyar római katolikus pap, egyházi író, kétszeres, filozófiai és teológiai doktor, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, országgyűlési képviselő, 1905-től haláláig Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus jelentős képviselője, az 1920-as évek Magyarországának egyik legbefolyásosabb embere, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja. (A Wikipédia nyomán)
A testté lett Ige földi élete során „megtapasztalta, hogy glória helyett kereszt és gyűlölködés volt a része itt a földön, s tudja, hogy a világ iránya azóta sem változott sokban, legföljebb abban, hogy a keresztet bearanyozzák és a veszekedést szentírási citációkkal tarkítják”. Ám Krisztus mégsem fárad el, „hanem járja a maga útjait. A bűnnel, erőszakkal, szenvedéssel telített világban is megtartja a régi irányt, s járja a régi utat.” Övéi úgy viselkednek most is, mint ahogyan régen, nem fogadják be, „vagy csak úgy átmenőben”, ünnepi vendégnek, de akik igazán befogadják, felajánlják neki egész szívüket-lelküket, „azokat most is Isten fiaivá teszi”.
Idén éppen 800 éve készült el az első betlehemi jászol, amelyet Assisi Szent Ferenc talált ki és állított fel 1223 karácsonyán. Ebből az alkalomból a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette Ferenc pápa: A betlehemi jászol – a Szenteste szereplői és szimbólumai című könyvét. A kötetben a pápa elmagyarázza a betlehemi jászol jelenetének különböző, fizikai és elképzelt szereplőinek jelentőségét és üzenetét… Tovább
„A barlangban Isten született, s hogy ezáltal fölemelte és kimondhatatlanul megnemesítette az emberiséget, hogy örök reményt és szent vágyat oltott belénk, azt, amellyel Isten és a végtelen, örök élet felé nézünk”. A karácsony annyit tesz, hogy Isten „egyenlő lett velünk. Az egyenlőtlenségek e nagy világában ez az egyenlőségnek a nagy tana. Az isteniben egyenlők vagyunk… örök érvényű erkölcsi törvények szolgálatában, örök szép eszmények szeretetében testvérek vagyunk.” (Bodnár Dánielnek a Magyar Kurírban megjelent ismertetése nyomán)
Egy évszázad választ el minket Prohászkától, de a fejmosás, amit adott, bizony jogos ma is. Ki kell váltanunk a receptet, amit a püspöktől kaptunk: ajánljuk fel egész szívünket, lelkünket Istennek, hiszen ezáltal tesz minket is fogadott fiaivá, Jézus testvérévé.
Juhász Gyula (1883-1937) Karácsony felé című versében olvassuk: „A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben.” A következő versszak vége is hasonló: „Behegesztem a sebet a szívemben, / És hiszek újra égi szeretetben, / Ilyenkor decemberben.” A lényeg viszont a vers vége: „A kis Jézuska itt van a közelben, / Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne csak így decemberben.”
Itt a lényeg. Csak a naptárban igaz, amit a szólás és a nóta is hirdet, hogy „egyszer esik esztendőben karácsony.” Az egyszer volt betlehemi karácsony nyomán, ha bennem is megszületik a megváltó, az minden napi kapcsolatot, nem évente egyszeri ünnepi hangulatot jelent.
Ahogy Szilágyi Domonkos (1938-1976) Karácsony című versében mondja: „ne a hóban, csillagokban, / ne ünnepi foszlós kalácson, / ne díszített fákon, hanem / a szívekben legyen karácsony.”
Dr. Surján László
