
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Egyesület és az Udvarhely Néptáncműhely közös együttműködésével 2023. szeptember 7. és 9. között újra megszervezésre kerül az Erdélyi Táncháztalálkozó, melynek mottója: „Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó”.
A rendezvény alapvető célja az, hogy számba vegye, összefoglalja a népzene és a néptánc valamennyi területén hivatásszerűen vagy műkedvelőként tevékenykedő civil szervezeteket, illetve magánszemélyeket, szakmai fórumot biztosítva számukra.
A rendezvényen Erdély minden részéről jelen vannak amatőr néptáncegyüttesek, táncházzenészek és adatközlő zenészek, kézművesek. A gyerek-, illetve felnőttáncházak mellett színpadi előadásokra, néptáncoktatásra, kézműves-foglalkozásra, borkóstolóra és filmvetítésre is sor kerül.
Szombat, 2023.09.09.
▪️ 10:00 Kézművesvásár és Borudvar – Városi Park
▪️ 10:00 Csiporka játszó- és alkotótér – Városi Park
▪️ 10:00 Kismamasátor – Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete – Városi Park
▪️ 10:00 Ég ígérő fa – Gyerekelőadás – Művelődési Ház
▪️ 11:00 Néptáncegyüttesek előadásai – Városi Park
▪️ 11:00 Gyerektáncház – Néptáncműhely próbaterme
▪️ 12:00 Ég ígérő fa – Gyerekelőadás – Művelődési ház
▪️ 12:00 Moldvai táncoktatás Kádár Elemérrel – Jungle nagy terme
▪️ 16:00 Pálinkakóstoló – Néptáncműhely próbaterme
▪️ 18:00 Gálaműsor – az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek közös előadása – Városi Sportcsarnok
▪️ 20:00 Táncház három helyszínen (Jungle nagyterme, Jungle sátor, Néptáncműhely)
Erdély legnagyobb néptáncos megmozdulására, az Erdélyi Táncháztalálkozóra szeretettel vár minden érdeklődőt a szervező Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, az Udvarhely Néptáncműhely és a Kaszaj Egyesület.
Az esemény nem jöhetett volna létre a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatás nélkül.
Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó!

Élő Székelyföld Munkacsoport