PublicisztikaRólunkRomániaSzékelyföldTörténelem

Kié Trianon?

Egy 103 évvel ezelőtti döntés kapcsán

Nyilvánvaló, hogy a miénk is, hiszen a harmadik évezredbe átcipelt traumáink nagy része az 1920. június 4-én szentesített szennyből származik. Nem akkor romlott el minden, előzménye a kisszerűségünknek és a saját(os) szűk kebelnek már korábban is megmutatkozott, de az volt mindennek a teteje.

Ennél ocsmányabb pillanat – ezt a hazugságot megerősítendő – csak a második világégés után volt még egyszer, amikor a marxizmus által beetetett erdélyi „haladó” értelmiség, Csonka-Magyarországon élő elvtársaival vállvetve, a szovjetek kebelén, a népi-demokratikus módon berendezkedő Románia kebelében képzelte el a napfényes jövőt.

Trianon ugyanakkor a szintén vesztes osztrákoké is, akik a csonkolás ellenére, birodalmi illúziók nélkül – végre – fogkat acsikorgatva és kényszer hatása alatt kezdhették el az önálló nemzeti létezést.

És a másik oldalon ez a trianoni izé, ez a rablóbéke az „úgynevezett” nyerteseké is, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságé – a későbbi ex-Jugoszláviáé –, az utóbb ugyancsak felbomlott Csehszlovákié és Nagy-Romániáé is, amely az egykori kommunista barakkban az egyetlen, amely – nem változatlan határokkal ugyan –kilencvennégy esztendő múltán is fennmaradt.

De Trianon semmiképp sem számíthat sikertörténetnek, hiszen a második világégés egyik vezérmotívuma, amely jókora felfordulást hozott ismét, anyagiakban, erkölcsiekben fel sem mérhető, mindmáig fájdalmas traumákkal járt mindkét térfélen. Fércmunka volt, mint minden erőltetett igazság, amelyet a fegyverek árnyékában és pénzért sugalltnak pancser-bölcsek.

A trianoni szajréról illetlenség beszélni, sőt már-már aljasság azt mondani, hogy jogos volt a túlnan a vastag adomány. Olyan ez, mint az orgazdaság, a lopott holmi, ha tíz kézen megy is át, becsületes portékává soha nem fehéredhet, mert erkölcsi értelemben mindaz, ami másnak a véréből és verítékéből származik, azt fizetség nélkül, a keresztényi erkölcsök szerint élő civilizált világban nem szabad elvenni. Lopni főbenjáró vétek. Lehet bármilyen cifra a politikai zsargon és a gyönyörű szavakba csomagolt béke, meg annak diktátuma, a tolvajlás, az mindig tolvajlás marad, és akkor is tény, és igaz, ha a feledés mohája szép lassan már-már elfedi.

Erre Pünkösd múltán is illik emlékeznünk. Meg a felelőtlen szavakra is, amelyet a honi külügyér mondott vala pár nappal ezelőtt.

Olyan retorika dívik, amely mentén nem látszik alakulni a megannyi Svájc spontán és európai szövete e kies meg a többi jobb sorsa érdemes honban. Pedig ez a jövő. Más alternatíva nem létezik. Bizonyára ezt ők is tudják, akik felelőtlenül fröcsögnek, de a megoldásokat későbbre és másokra hagyják, akiknek napja csak a későbbiekben jön fel az égre.

Pünkösdöt, az üdvös és megvilágosodott pillanatot követően ismét Bábel jön. Nem fogjuk érteni egymást a hétköznapokban. Olykor még önmagunkat sem. Arra a tiszta hangra kellene figyelni, amely bennünk lakozik, s bennük is, s amely képes áthatolni a hazugság mesterséges falain, hogy tiszta és valós európai képet sugalljon. Hittel. Hitelesen.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb