
Megkoronázták az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját. A királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.
Ezt az aranykoronát – amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében, 1066-ban elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi – csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.

A koronázás pillanata után Welby érsek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy God Save King Charles – Isten óvja Károly királyt.
Novák Katalin személyében hivatalban lévő magyar államfő most először vesz részt brit uralkodó koronázásán – olvasható a Magyar Távirati Iroda jelentésében.
A román államelnöki adminisztráció tájékoztatása szerint az Klaus Iohannis elnök pénteken 19 órától vett részt azon a fogadáson, amelyet III. Károly király őfelsége a küldöttségek vezetőinek tartott a Buckingham-palotában. Klaus Iohannis államfő szombaton pedig a Westminsteri apátságban jelen volt Őfelsége III. Károly király és Kamilla királynő koronázási ünnepségén.

Az előzetes jelentések szerint összesen 2300 gondosan kiválasztott vendég – családtagok, koronás fők, államelnökök – vesz részt III. Károly király koronázási szertartásán, sokkal kevesebben, mint II. Erzsébet 1953-as megkoronázása alkalmával, amikor 8000 résztvevő lehetett jelen – írja az Agerpres.
Élő Székelyföld Munkacsoport
FRISSÍTVE! (1.)
A koronázási szertartás hivatalos szertartása a Brit Királyi Család videócsatornáján – angol nyelven – megtekinthető:
FRISSÍTVE! (2.)
A ceremóniát a Hír TV is közvetítette:
A sorozat további részei a YouTube videómegosztón visszakereshetők!