FotóSzékelyföld

Négyen, fotográfusok, ha összeállnak

Darvas Rezső, Borviz Attila, Pataki Hajnal és Csóti Béla közös kiállítása

Talán négy éve történt, egy nagyon ködös reggelen, véletlenül összefutottunk a Szent Anna-tó partján. Mindannyian azt a csodálatos pillanatot vártuk, amikor az első napsugár megcirógatja a fák hegyét, majd beragyogja a csendben szunyókáló tavat… és amíg erre a pillanatra vártunk, addig jól elbeszélgettünk, sőt, meg is egyeztünk, hogy a következő napkeltére már együtt megyünk.

Darvas Rezső: Csillagösvényen

Aztán jöttek a többi napkelték, a gyalogtúrák a Madarasira, együtt fedeztük fel a patakokon a vízeséseket, a befagyott tavak és az őszi erdők szépségét, hagyományainkat, régi templomaink titkait és a napnyugták különleges világát. Sokszor álltunk egymás mellett a felállított állványok mögött, tanácskoztunk azon, hogy ki milyen beállításokat használ, hogyan fogja majd kidolgozni a képet. Sokat tanultunk egymástól és a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy együtt, egyazon helyen ugyanazt a témát fotózva teljesen eltérő hangulatú és kompozíciójú képet készítünk. Sok közös fotózás után – talán épp egy éve – született meg az ötlet, hogy jó lenne közösen is bemutatni munkáinkat. Ezt a válogatást szeretnénk most a közönség elé bocsátani, remélve, hogy szívesen fogadják – írja közös munkájukról és közös projektjükről Pataki Hajnal fotográfus.

Pataki Hajnal: Homoródmenti napfelkelte

Darvas Rezső, Borviz Attila, Pataki Hajnal és Csóti Béla FOTÓSNÉGYES című közös kiállítása megnyitójára a Megyeháza földszinti galériájában kerül sor 2022. december 9-én, pénteken 18 órakor.

Darvas Rezső: Romok között
Borviz Attila: Hajnali táj
Csóti Béla: Pihenés

A kiállítás 2023. január 31-ig lesz megtekinthető.

A Hargita Megyei Kulturális Központ közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb