ErdélyKultúra

Megjelent a Művelődés októberi száma

Lapszámajánló

„Egyik volt osztálytársamnál jártam pár éve, a családja minden tagja kézműveskedik. A kályhától kezdve a bútorokig, a meleg színű szőttesekig valamennyi tárgy a kezük alól került ki. Minden emberi léptékű volt abban a házban, és takarosan sorakozott fel a másik, világos rendeltetésű munkaeszköz vagy dísz mellé” – írja Rostás-Péter Emese, a Művelődés folyóirat októberi vezércikkében.

Az írás Kegye Lenke kiállításai és fényképalbumai apropóján született, a kolozsvári fotográfus régi épületek részleteit örökítette meg. A fotókollekciók méltatását szintén megtalálhatjuk az októberi lapszámban, Mihai Lisei író, újságíró szavait Vallasek Júlia fordította.

Az Enciklopédia rovatban két írást olvashatunk. Az elsőt Balla Sándor jegyzi, aki a nagyváradi történész, Fleisz János könyvbemutatójáról tudósított. A Nagysándor József tábornok című kötet az aradi vértanú életének számos, eddig fel nem fedezett aspektusára világít rá. A budapesti művelődéstörténész, Sas Péter évtizedek óta foglalkozik Kós Károly munkásságával, ezúttal egy kevéssé ismert Kós-írást tett közzé lapunkban. A reformációnak emléket állító A magyar biblia című elbeszélést rövid tanulmány kíséri.

A Közösség rovatban Szima Csilla, kolozsvári pedagógus egy gyimesi túra élményeiről, tapasztalatairól számol be, az Emlék-lapok keretében pedig Fülöp László, nyugalmazott egyetemi tanár az Erdély történelmében kiemelkedő szerepet játszó Haller család egyik alig ismert tagja, a 17. század elején fiatalon elhunyt Haller Zsigmond végrendeletét elemzi. A Gyimesközéplokon élő folklórkutató, Halász Péter, a csíkszeredai magyartanár, Mirk László frissen megjelent kötetéről ír a Könyvesház rovatban. Az Erdély lelke szólal című kötetben Mirk László kilenc erdélyi író és költő portréját vázolja fel, illetve méltatja munkásságukat.

A Tudomány rovatban egy nagyon színes, ugyanakkor hasznos szöveggel találkozhatnak az olvasók. Lapunk volt főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán rövid csillagászati összefoglalója kitér a Földnek a Naptól vagy a Proxima Centauritól való távolságára, ugyanakkor olyan, hozzánk közelebbi témákra is, mint a Hold alakjának periodikus változásai.

Az októberi lapszámot a Hétköznapi hőseink sorozat egy újabb darabja zárja. Bárdos Anna, Nagy Blanka és Sarkadi Antónia Éva a magyarfenesi Okos István református lelkészről és feleségéről, Okos Derzsi Hajnal óvónőről írtak, a helytörténettel ismerkedő tanulók úgy vélték, hogy a házaspár két tagjának munkásságát feltétlenül együtt kell ismertetniük. „Az a legértékesebb, amit az élete párjával közösen valósítottak meg, és a történük is az egymás iránti hűség és szeretet által válik igazán széppé.”

A címlapon a csillagászati összefoglalóhoz kapcsolódó fantáziakép, a hátsó borítón Kegye Lenke fényképe látható. A lapszámban Balla Sándor, Kegye Lenke, Bodor Ildikó, Gábor Ilona, Kun Péter Margaréta, Okos Derzsi Hajnal fényképeit, és különböző internetes oldalak képeit, illetve illusztrációit használtuk fel.

A szerkesztőség közlése nyomán

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb