A Kékiringó Néptáncegyüttes háza táján

Legutóbb idén májusban találkoztunk a székelyudvarhelyi együttes vezetőjével, Both Arankával. A két, a néptáncmozgalom terén is viszonylag silány „vírusos esztendőt” követően, idén sokkal „nyitottabb” és „felszabadultabb” időszak vette kezdetét. Ezt már akkor észlelni lehetett, hiszen reménykedtek az együttes tagjai, hogy teljesíteni fognak elmaradt vagy elhalasztott fellépésekre szóló meghívásokat és megtartják közösen azokat a programokat is, amelyek igen fontosan a szinten tartáshoz, illetve az új táncrendek, koreográfiák elsajátításához.

Az együttes tevékenykedett az elmúlt két vagy inkább két és fél év alatt is a bezártságban, csak éppen a nézőközönséget kellett mindig lecsökkenteni, és bizonyos programoknál meg kellett várni, hogy a fertőzési mutatók annyira csökkenjenek, hogy azokat nyilvánosan megtarthassák. De minvégig zajlott a munka, a próba, a gyakorlás kisebb létszámú csoportokban.

Az 1997-ben alakult székelyudvarhelyi Kékiringó nem tartozik egyetlen iskolához vagy intézményhez sem. Ez részben hátrány, ugyanakkor előny is, hiszen „gyűjtőterülete” kiterjed a városra és annak környékére egyaránt.

Úgy általában a Kékiringó-jelenségről

Az élőzenés foglalkozások jelenleg is több korosztályos csoportban zajlanak. Az Aprók táncházába két és fél éves kortól 6-7 éves korig járnak a gyermekek. Ekkor még nem annyira a fellépés a fontos, hanem az, hogy megszokják a közös foglalkozásokat, megtanulják a csoportba történő beilleszkedést, figyeljenek a zenére és fejlődjék a ritmusérzékük.

„Különösebben nem panaszkodhatunk, mert van felhozatal, jelenleg körülbelül húsz gyermek jár ide, akik között mindig van friss jelentkező, akik a legutóbbi hónapokban, illetve a tanév kezdetekor csatlakoztak” – mondja Both Aranka.

Mivel huszonöt éve működnek, jól látható, hogy immár egy következő generáció hozza a gyermekeit, köztük sok olyan szülő is, aki annak idején maga is itt kezdte a táncot. A „Kékiringó-láz” végigmegy a családokon, a baráti társaságokon, hiszen, ha egy-egy gyermek idekerül, akkor több mint valószínű, hogy testvérei, a szomszédságában és a teljes környezetében élők többsége ugyancsak kipróbálja ezt a lehetőséget, és így sokan mindvégig nálunk maradnak, azaz felnőtti életük küszöbéig, amikor kilépnek a nagybetűsnek mondott életbe, elvégzik a középiskolát és bekerülnek a felsőoktatásba, vagy munkát vállalnak.

A következő csoport alsó tagozatos, 7-10 éves korú gyermekekből áll. „Köztudott, hogy a tánctól fejlődik a gyerekek figyelme, öntudata, kéz-láb koordinációs mozgása. A csujogatókkal a szótagolás, a kiejtés javul, a felnőtteknél a tánc a párkapcsolatokra van jó hatással. Ilyen szempontból nekem sokkal több dolgom van, minthogy a lépéseket tanítsam meg” – folytatta a beszélgetést az együttesvezető. Ez a korosztályi kategória sem úgy készül, hogy fellépésekre szánt műsort tanulnak, hanem az „alapozást”: megszoktatják a gyermekeket arra, hogy a néptánc többnyire fiúból és lányból áll, s hogy tánc közben, mellett énekelni is kell.

Egy nagyobbakból – 11-14 évesekből – álló csoport már az utánpótlást képezi. Van némi lemorzsolódás ugyan, néhányan pedig lassabban érnek, vagy visszakívánkoznak a kisebb csoportba még egy-két évig, de elmondható, hogy úgy nyolcvan százalék mindig feljebb kerül innét a „nagyok” közé. Ez már a legfontosabb csoport, az együttes „gerince”. Idén 30 tag sorolható ebbe a kategóriába.

„El kell mondanom, hogy tavaly és tavalyelőtt nagyon nehezen tudtunk próbákat tartani, nem sikerült annyi középiskolás táncosunknak oda fejlődnie, hogy teljesen pótolja a »kirepülteket« – árulja el Both Aranka –, de most annál intenzívebben dolgozunk. Ezen kívül van két felnőtt csapat is. Az első felnőtt Kékiringó-csoport immár tizenkét éve működik, akik nálunk sajátították el az alapokat, közben sok táncot megtanultak, hozzájuk aztán újabb és újabb felnőttek csatlakoztak. Valójában nem a tánc a lényeg, hanem a párkapcsolat, a közösséghez való tartozás, a felszabadult együttlét, ami, sajnos ma már egyre ritkábban mutatkozó érték. A jelenlétükkel is segítenek, de ugyanakkor gyakran ők képezik az aktív támogatói hátteret. Vannak ugyan eredményes pályázataink, de elsősorban az önerő a döntő, ami nem mindenekelőtt pénzt jelent, hanem biztatást, közösségi munkát, olyan »logisztikát«, amely egykor a paraszti környezetben is jelentkezett, s a csoporttevékenységekkel és a kalákázással járt együtt. A második felnőtt csoport idén februárban jött létre. Ők kezdők. Ebben az esztendőben Hargita Megye Tanácsa, Székelyudvarhely Megyei Város Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor program is támogatta az együttest, az edzőtábor megvalósításában, a magyarországi kiszállás alkalmával, illetve a hagyományőrző családok számára tervezett találkozókor használhattuk fel az ott megszerzett támogatást. Szeptemberben egy hétvégén kétfelé kellett »szakadnia«” a kékiringós csapatnak, mert egyazon időben két olyan meghívásuk volt, amelyeknek sok esztendős barátság áll a hátterében, egyiket sem hagyhattuk ki.”

Friss élményekről és fellépésekről – sokszoros visszatérőkként

Balánbányán a Botorka Fesztiválra voltak hivatalosak szeptember 15. és 18. között, ám ezzel párhuzamosan zajlott Kiscsőszön (Veszprém megye) az Együttélésben nevű fesztivál. „A baláni Ördögbordásokkal és vezetőjükkel huszonhárom éve van kapcsolatunk, igyekszünk mindig eljárni egymás rendezvényeire, közös programokat is szerveztünk már, tanítani is sokszor meghívtuk a vezetőjüket, Csaba bácsit – akinek a teljes neve Sándor Csaba Lajos, de kicsitől nagyig mindenki Csaba bácsinak hívja –, mert ő egy kiváló pedagógus, nagyon szeretik a gyermekek. Idén a legkisebb kékiringósok képviselték a csoportot.” Nagyon kevés gyerek tudott elmenni – mondja a továbbiakban az együttesvezető –, de nagyon lelkesek, ügyesek voltak. „Miután átkísértem őket a busszal, átadtam a csapatot a lányomnak, Eszternek, onnan már ő volt a vezetőjük. A kékiringós szülők közül egy apuka s még két nagyobb kékiringós lány segített. Este előadásra mentek: az Udvarhely Néptáncműhely Uz Bence című műsorára, majd táncházba. Pénteken játékos vetélkedők voltak több csoportban, aztán a Tokos zenekar koncertje, utána ismét táncház. Szombaton reggel gasztronómiai bemutatót szerveztek. Ehhez nagyon korán kellett felkelniük, hogy az otthonról hozott ételeket előkészítsék, asztalt terítsenek-díszítsenek. Nagyon ügyesen helyt álltak. Zenekari próba, ünnepi templomozás, majd felvonulás, gálaműsor volt a nap többi részében, és este, természetesen, táncház. Annak ellenére, hogy csak hat pár volt jelen, nagyon ügyesen szerepeltek, jól sikerült az előadás.”

A magyarországi út különlegessége, hogy a táncos fiatalok mellé csatlakozott négy család is. „Ők nem szoktak kiszállásokra járni, szerepelni, de most kedvük kerekedett. Kiscsőszön Kovács Norberttel, azaz Cimbivel immár két évtizedes barátság köt össze, imádunk oda járni, nagyon szeretjük minden percét az ottlétnek, a gazdag programok, a színvonalas előadások, a jó emberek mind megtöltik a lelkünket.

Csoda az egész hely, amit teremtett, az a környezet, amelyben tartja a rendezvényeit erőt-energiát ad. Ahogy megérkeztünk, úgy utazó ruhában »meg is lettünk táncoltatva«, azonnal bevontak a programba. Délután kötetlen beszélgetések, mesélések, jövőbeni tervek szövése után igazi táncház következett. Időközben megérkeztek a többiek is, köztük a kárpátaljaiak, a Kokas banda, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, Szaporcáról (Baranya megye), Gencsapáti Hagyományőrzők (Vas megye). A fesztivál második napján, péntek délelőtt táncképzésen vettünk részt, egy kicsit bővíthettük tudásunkat kárpátaljai tánclépésekkel. Utána itt is gasztronómiai rész következett, a különböző vidékek ételeit, ízeit kóstolhattuk meg.

A rendezvényt meglátogatta Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki családi gyökerei és képzettsége szerint is erősen elköteleződött a néptánc és a népzene iránt. Nagyszerű előadók műsorait láthattuk, majd bemutathattuk Udvarhelyszéket, vidékünket, székelyföldi táncokat jártunk a Naszály zenekar nagyszerű muzsikájára. Este ismét volt táncház. Másnap vasárnap délelőtt folytatódott a táncos képzés, aztán hosszas búcsúzkodás után indultunk haza, egy újabb találkozás reményében.”

Zajlik az élet az együttes körül

Talán remélhető, hogy nagyobb fennakadások nélkül, idén úgy alakulnak a programok, ahogy eltervezték. Az együttes különleges csapaépítő képessége, a generációk együttműködési készsége meghozza most is a kellő eredményeket. Az ősz fellépések szempontjából kissé nehézkes, mert sokfelé elvonzzál a tagokat az események – iskolai kirándulásokat szerveznek ilyenkor, szüreti, illetve gólyabálokat. Both Aranka még hozzátette, hogy elsősorban a karácsonyi jubileumi fellépésre koncentrálnak.

„A talpalávalót a saját Kékiringó zenekar húzza Forró István prímás vezetésével, aki menet közben gondoskodott, gondoskodik a zenész-utánpótlás neveléséről is. Vannak tehetséges fiatalok, újak, majd látjuk – zárta le beszélgetésünket az együttes vezetője –, halljuk őket, de addig ez maradjon titok, folyamatos újrahangolás, sok próba, sok gyakorlás következik, hogy minél emlékezetesebb élményekkel lephessük meg a közönségünket, s hogy minél átfogóbbak legyenek az elsajátított értékrétegek.”

A fotók az együttes albumából valók

Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton

A Kékiringó néptáncegyüttes támogatói a 2022. évben: