Kárpát-medenceképzőművészetKultúraSzékelyföld

Székelyudvarhely – „Magyar hősök arcképcsarnoka”

Somogyi Győző kiállítása

A tárlaton megtekinthető lesz Somogyi Győző egyik legnagyobb ívű alkotása, a száz magyar hadtörténeti személyiség portréjának gyűjteménye, amely Attila hun királytól Maléter Pál ezredesig azon hősöknek kíván emléket állítani, akik történelmünk során a hazát védelmezték.

Somogyi Győző a lehető legtudományosabb pontosságra törekedve, különös gonddal festette meg az ábrázoltak öltözékét is: az egyenruhák, fegyverek, címerek, rendjelek korhűek, aprólékos kidolgozásuk alapos előtanulmányokra vall.

A Haáz Rezső Múzeum és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében 2022. augusztus 20-án, szombaton 12 órakor nyílik Somogyi Győző, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festő- és grafikusművész Magyar hősök arcképcsarnoka című képzőművészeti kiállítása a Haberstumpf-villában.

A vendégeket köszönti Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város alpolgármestere; ünnepi beszédet mond Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kiállítást megnyitja Tóth Norbert, a kiállítás kurátora. Közreműködik Hegedűs István, népzenész. A rendezvény házigazdája dr. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.

A tárlaton megtekinthetjük Somogyi Győző egyik legnagyobb ívű alkotását, a száz magyar hadtörténeti személy portréjának gyűjteményét, amely Attila hun királytól Maléter Pál ezredesig azon hősöknek kíván emléket állítani, akik történelmünk során a hazát védelmezték.

A művész a lehető legtudományosabb pontosságra törekedve, különös gonddal festette meg az arcokat, az ábrázoltak öltözékét: az egyenruhák, fegyverek, címerek, rendjelek korhűek, aprólékos kidolgozásuk alapos és komoly előtanulmányokra vall.

Jelen kiállítás egyben tisztelgés az idén  80. éves festő- és grafikusművész munkássága előtt – írják a szervezők.

Az ünnep kiváló alkalom, hogy a város és a környék szépet kedvelő közönsége is részt vegyen. látogassa ezt a rendkívüli tárlatot.

Fotó: Nagy Lajos

Somogyi Győző (1942, Budapest) a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban érettségizett. Utána négy évig nyomdász volt, majd a Római Katolikus Hittudományi Akadémián egyháztörténetből doktori címet szerzett 1967-ben. Pappá szentelték és hét évig segédlelkészként szolgált. 1975-ben megvált az egyházi szolgálattól. Azóta szabadfoglalkozású képzőművész, grafikákat és festményeket készít. Mint történésznek szakterülete a magyar hadiviselet. Más könyvei mellett több mint 20 színes albuma jelent meg ebben a témakörben. Feleségével, Korényi Dalmával 1975 óta Salföldön élnek, gazdálkodnak, állatokat tartanak. Háza huszármúzeum, lovas oktatóközpont, huszárcsapatok székhelye és találkozóhelye lett. 1979-ben egyik alapítója, majd titkára a Káli-medence Környezetvédelmi Társaságnak, melynek Káli Híradó című újságjait kézzel írja és rajzolja. Természetvédő és műemlékvédő tevékenységét 1992-ben „Pro Natura” díjjal jutalmazták. 1991-től hagyományőrző huszár, 1992-ben megalakította a Radeczky Huszár Egyesületet, 1999-ben a Salföldi Kopjásokat, 2000-2006 között, mint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alelnöke tevékenykedett. Hét éven át kézzel írta és rajzolta a Futár című katonai hagyományőrző újságot. A Honvédelmi Minisztériumtól Honvédelemért I. osztályú kitüntető címet kapott. Munkásságát Magyar Örökség címmel ismerték el. 1988-ban Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki.

1997-ben Kiváló Művész címet, 2012-ben Kossuth-díjat kapott. 2014-től a Nemzet Művésze. Tagja a Magyar Művészeti Akadémiának és a Veszprémi Művész Céhnek.


HAÁZ REZSŐ MÚZEUM
535600 Székelyudvarhely
Tel.: (+)4 0266-218375
Bethlenfalvi u. 2-6. sz. Pf. 22
info@hrmuzeum.ro
www.hrmuzeum.ro

A Haáz Rezső Múzeum közlése nyomán

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb