KultúraSzépirodalom

Székelyudvarhely: Kettős könyvbemutató a Városi Könyvtárban

Két kötettel jelentkezett a szerző

Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Székelyudvarhelyen élő Puskás István két új kisregénye. A marosvásárhelyi származású, könyvelőként ismert szerző tavalyi debütáló regénye, a Száz után két kisregénnyel jelentkezett.

Puskás István: Száz. Melioris Könyvkiadó, Fenyéd, 2021. Regény. 408 oldal.

Tulajdonképppen egy – terjedelme miatt – nagyregénynek is nevezhető mű fejezeteinek száma. Száz – a regény címe a lehető legegyszerűbb, de mégis nagyon sok mindent hordoz magában, száz évet, pontosabban a Trianon óta eltelt száz évet. Puskás ugyanis tudatosan úgy építette fel első művét, hogy a könyv szerkezete is kérdéseket vessen fel: a fejezeteket (illetve ezeket inkább két-három oldalas kis novelláknak nevezném, mert úgy is megállják a helyüket) visszafelé számozta, majd egy érdekes sorrend alakul ki: 0, 99, 98, 2, , a vége pedig így értelemszerűen 49 és 50 lesz, maguk a történetek is ezeken a szálakon futnak, a jelenből a múltba meg visszafelé.

Nincsenek személy- és településnevek, de ha az ember egy kicsit is ismeri Erdély és Kelet-Európa történelmét, az, hogy mik történtek ebben az időben, akkor könnyen el tudja helyezni a szereplőket és a történeteket.


 

A négyláb (nem elírás, szerzője szándékosan írta kisbetűvel a kisregény címét) egy család történetét dolgozza fel, míg a Reggel, ha sötét egy tipikus krimi, illetve pszichothriller.

Új köteteiről így vall a szerző: „…fikció, de az életből táplálkozik. Nyilván, tapasztalat nélkül elég nehéz lenne megírni, viszont a női szereplők bőrébe bújni sem volt egyszerű. Hogy mennyire sikerült megfogalmazni az érzelmeiket, majd elmondják maguk a nők. Megpróbáltam elképzelni a nők gondolkodásmódját, hogy lehetőleg ne a férfi mondanivalóját mondassam el velük női köntösbe bújtatva. (…) Első könyvemet harminc évig hordoztam a fejemben. A második térdműtétem után összeállt a kép és megírtam. A négylábat tavaly tavasszal írtam meg nagyjából egy hónap alatt, (…) tavaly szeptemberben nagyjából három hét alatt írtam meg a Reggel, ha sötét című thrilleremet. Mindkét könyvemben a főszereplők megakadt párkapcsolatokból érkeznek.”

Mindkét könyv olvasószerkesztője, szövegének gondozója Gagyi Katinka újságíró-szerkesztő-blogger, a szerző az ő felkérésével gondoskodott arról is, hogy köteteinek nyelvezete igényes és hibáktól mentes legyen. A könyveket a székelyudvarhelyi Molioris Kiadó, illetve DTP Stúdió készítette elő és kivitelezte.

A két új kötet – és a szerző első regénye, a Száz is – megvásárolható a székelyudvarhelyi Árnika könyvesboltban és annak webshopjában.

A könyvbemutatót március 31-én, csütörtökön 18 órakor tartják a székelyudvarhelyi városi könyvtár olvasótermében.

ÉSZM-információ

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb