EUKárpát-medenceKözéletpolitika

Székelyudvarhely – Szili Katalin volt az Orbán Balázs Akadémia vendége

Nemzetpolitikáról és magyarságtudatról

Hosszú kihagyást követően, pénteken újraindította tevékenységét az Orbán Balázs Akadémia. A szervezők remélik, hogy a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kényszerű kimaradás után az előadások sorozatából (is) álló munka hamarosan visszanyeri korábbi népszerűségét ezen a helyszínen, a Tamási Áron Gimnázium Nyirő József Dísztermében.

Az újrakezdett sorozat első vendége Dr. Szili Katalin jogász, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke, miniszterelnöki megbizott volt, aki Nemzetpolitika és magyarságtudat a Kárpát-hazában címmel tartott előadást. Beszédében felvázolta a rendszerváltozás óta eltelt harminc esztendő alatt történteket, illetve az utóbbi tíz év foglaltát, amelyet a nemzeti elkötelezettségű kormány szolgálatában töltött. Kísérletet tett arra is, hogy áttekintse az utóbbi száz év európai történelmének azon vetületeit, amelyek a magyarságot súlyosan érintettek, s amelyekről alig beszélnek ma a “művelt” Nyugaton.

Kortársunk, Orbán Balázs, aki stílszerűen a “legnagyobb székely” nevét viseli, akárcsak ez a programsorozat, dr. Szili Katalin és Szász Jenő (j1), az NSKI elnöke, valamint a Díszterem közönsége – Fotók: Simó Márton

Szó esett a nemzet és a nemzetiség fogalmáról, az őshonosságról és arról a bűntudatról, amely látensen ott munkál az egykori gyarmattartókban, amikor bizonyos alapjogokat ígérnek és igyekeznek biztosítani az oda érkező afrikai embereknek. Ugyanakkor ezek a “demokráciák” – miután már asszimilálták a maguk kisebbségi nemzetrészeit – képtenek kezelni a még meglévő kisebbségeik Spanyolország méretű itteni ötvenmilliós tömegének problematikáját, amely minden tagországban jelentkezik. Jelentős a demokrácia-deficit, illetve sok a kidolgozatlan és homályos részlet, amelyek kórosan befolyásolják a folyamatok megfelelő alakulását. Ma – miközben majdnem túléltünk egy pandémiát és döbbenten szemléljük a szomszédban zajló háborút – 1,7-nyi Földet használunk el évente, az a vágy fogalmazódik meg sokakban, hogy amerikai szinten élhessünk, amelyhez évi 4,5-5 földnyi területre lenne szükségünk. Súlyos és sürgős megoldásra váró kérdések megválaszolására, problémák megoldására van szükség, amely a nemzeti és jobboldali kormányzás folytatása mellett képzelhető el, amelynek súlya és hatása van, itt, a Kárpát-medencében és Közép-Európában egyaránt.

Szili Katalin elmondta, hogy Harmicból tíz címmel a 2010 és 2020 között a Kárpát-medencében zajló autonómiatörekvésekről, a szomszédságpolitikáról és az európai kisebbségvédelemről szóló tapasztalatait – munkatársaival együttműködve – kötetbe gyűjtötte, amely munkát szívesen bocsátotta az érdeklődők rendelkezésére.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb