Pistike belép a házba, s látja, hogy a részeg apját édesanyja suppogtatja egy sodrófával: – Miért vered édesapámat? – Nem apádat ütöm, hanem a férjemet, – jön a válasz. Mert a családfő nem jó, ha iszik.
Ő legyen mindig józan. Ő sose rúgjon ki a hámból. Ő sose rúgjon be. Ő legyen mindig józan. Tettre kész. Gondoskodó. A hűség példaképe. Ő legyen a házi pénzautomata. Ne szóljon bele mindenbe, de azért értsen mindenhez. A pénzkeresethez, a házépítéshez, a favágáshoz, az állatok idomításához. Legyen erős. Mert ugye a nők, a lányok gyöngédek, finomak, érzékenyek. És gyengék. Mármint nincsenek olyan fizikai erővel, izomzattal megáldva. Ők inkább másféle terhelést bírnak. De azért kell a férfi a háznál, nemcsak a szerelmes ágyba, hanem később is. Neki kell teljesítenie egy sor egyéb kötelességet. Neki erősebb a keze, ő tudja lecsavarni a befőttesüveg födelét, ő nem fél egyedül lemenni a pincébe, vagy kimenni az állatokhoz az istállóba. Ő áll szembe az idegennel, a rablóval, a szomszéddal, s ha kell minden fenyegető veszéllyel. Ő viszi a családot kirándulni, ő nyírja le a füvet, ő javítja meg a vízcsapot, ő tudja ügyesebben berakni a csomagokat az autóba, ő tud jobban leparkolni, vagy hegyre indulni… Ő állítja az egércsapdát, ő szereli fel a gyermek biciklijét, ő cipeli be a bútort, mert ki más. Ő dobja fel a gyerkőcöt játék közben, s ő is fogja ki.
Amikor ötéves vagy, azt látod, hogy apukád mindent tud. Ő az Isten, a hatalmas. Az ő ölében csak akkora vagy, mint egy gombóc. Amikor hatéves lettél, apukád ügyesebb a társad apukájánál. Tizenkét évesen apád már túl öreg, hogy emlékezzék arra, amikor ő gyerek volt. Tizennégy évesen régimódinak tűnik. Huszonegy évesen, kamaszként, apád már elavult, nyugger. Amikor huszinöt éves vagy, kezded észlelni, apád csak tud valamit, amit te még nem. Harmincéves vagy, csak meg kellene kérdeznem édesapámat: hogy is volt? Ezt hogy is kell? Te ezt hogyan csinálnád? Már harmincöt vagy, amikor elhatározod, nem csinálsz semmit, amíg nem beszéled meg apuddal, a legjobb barátoddal. Negyvenéves lettél s elgondolod: vajon ő mit tett volna a helyemben? Elütötted az ötvenet, s rájössz: bármit megadnál, hogy a közeledben legyen s beszélhess vele. De már nincs kivel. Milyen kár, hogy nem értél meg hamarabb. Hogy nem értetted meg, milyen derék ember volt, mi mindent tanulhatnál tőle. Még lányként is. Mert a férfiakat is nők szülik. A hölgyek könnyebben veszik az apaságot. Ők úgy elvannak az anyasággal, hiszen az kitölti életüket. Plusz még egyenjogúság, satöbbi. Egy kislány mesélte, hogy a gyerekkori babáit apababának és anyababának becézte. Játszott velük. Beszélgetett hozzuk, cirógatta őket. Szerette az édesapját, de azért amikor a babát rakosgatta, nem tudta, milyen feladatot adjon neki, hova helyezze. Így történt, hogy egy reggel, iskolába indulás előtt így búcsúzott el tőle: – Jól van, akkor én most elmegyek dolgozni. És bedobta az ágy alá. Kilencéves volt, amikor az apja meghalt. Akkor bement a szobájába, kivette az apababát az ágy alól és feltette az ágyra. Most sem hiszi, miért viselte meg őt ennyire édesapja halála… Pedig most a férjén is igyekszik felfedezni apja vonásait.
Karácsony egyik néma szereplője Szent József. Nem annyira mellékszereplő, mégsem statiszta. Aki az egész betlehemi logisztikát lebonyolítja. Aki gondoskodik szülőszobáról, szállítóeszközről. Tájékozódik, intézkedik, szervez. Nem pánikol, hanem figyel. Higgadtan cselekszik, töpreng és megoldásokat keres, bátran kezdeményez. S nem mellékesen még fel kell nőnie az apaszerephez is. Át kell élnie az apás szülés kínjait. Aki álmában is kommunikál a Mindenhatóval. Holott nem vér szerinti neki a gyermek. De mégiscsak a Megváltó. Az Úr. Akire vártak a népek és nemzetek. Ő maga is. Tudja már kinyilatkoztatásból, hogy a Magasságbeli Isten Fiának hívják. S maga a Mindenható jelölte ki a nevét. És a rábízott gyermekben a próféciák is beteljesedtek. Akit mégis rábíztak, anyjával együtt, mert törékeny. Védelemre szorul. Istennek is szükséges a biztonságos családi háttér. Ezzel pedig még több méltóságot adott Józsefnek, mint egy átlag apának. De ezzel az apaságát is felértékelte. Hogy ne csak arra legyen büszke, hogy férfi, hanem, hogy apa is. Támasz és biztonság, irgalom és könyörület, erő és otthonteremtés. Mert Isten sem akar apátlan társadalmat. Férfiatlan, elnőiesedett, egynemű világot. Isten sem akar csonka családot. Azt akarta, hogy Máriának legyen férje, a kis Jézusnak meg apa-tapasztalata, egészséges apa-képe. Isten annál sokoldalúbb, szebb világot, életet adott nekünk, mint amilyenné mi lefokoztuk vagy felhígítottuk. Ezért akarta így a karácsonyt is. Mintegy jelezve, hogy becsüljük meg az édesapákat. A mostohákat. A nevelőket. Azokat is, akik csak gyermektartást fizetnek, akiket az asszony otthagyott, mert durvák, erőszakosak, szenvedélybetegek voltak. Isten a termékenységet is kétfelé osztotta. Karácsonykor az édesapák is égi megerősítést kapnak. Az Ő tőzsdéjén nincs leminősítés. A Teremtő így azt akarja, hogy a nők és férfiak egymást kiegészítsék. Vagyis ne dobjuk el, ne tegyük félre az apákat. Ne tekintsük őket csak donornak, ágyútölteléknek, mankónak, akikre a nők támaszkodhatnak, hanem tiszteljük, szeressük bennük is az istengyermeket. A megváltott emberi személyt. Adjuk vissza méltóságukat, mert ők mentik ki a mai családokat is a posztmodern „Egyiptomból”. Értékeljük őket, amíg élnek: mondjuk nekik: szeretlek édesapám, férjem, bátyám! Szükségem van rád! Szerető gondoskodásodon keresztül Isten szeretetének fuvallatát tapasztalom meg.
Akárcsak Szent József, a betlehemi barlangistállónál.
