CivilszféraÉlet-módKultúraSzékelyföld

A népdalkörről és a járvány túléléséről

Beszélgetés Fodor Adalbert Béla etnomuzikológussal

Még a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben kapcsolódtunk be abba a mozgalomba, amelyet a Ma­gyar­and­rás­fal­ván élő szakember kezdeményezett. Nemcsak beszámolókat írtunk, hanem aktívan részt is vettünk időnként a programjaikban.

Az atyhai kultúrházban (2019) – Fotó: Simó Márton

Az akkor már kétéves „éneklő kalákának” jó híre volt, hiszen akkorra már öt településen terjedt el szervezett formában az az „éneklő mozgalom”, amelyet a Napkorona Népdalkör keretében indított útjára, s gyakorlatilag Udvarhelyszék minden szegletéből érkezve, heti rendszerességgel jártak össze közös éneklésekre a legkülönbözőbb életkorú nők és férfiak.

– Népzenészként, népzenegyűjtőként figyelt fel arra, hogy Székelyudvarhelyen és környékén – mind a táncban, mind az éneklésben – épp a helyi értékek kezdtek kikopni a gyakorlatból. Köztudott, hogy a falusi mulatságokban egyre nagyobb teret hódított a rendszerváltozás után a gépi zene, a világzene. De a városi és „művelt” hagyományőrzők, a táncházak működtetői sem fordítottak kellő figyelmet az udvarhelyszéki értékekre. Táncoltak itt mezőségi, széki, kalotaszegi, gyimesi táncrendet, énekeltek „átlagos” magyar népdalokat a Kárpát-medence minden szegletéből az amatőr és a profi együttesek, de az udvarhelyszéki kikopott. Hogyan képzelte el, miből kellett kiindulnia, s mit kellett, mit lehetett tenni úgy öt évvel ezelőtt, amikor útjára indította az „éneklő mozgalmat”?

Három énekes leány a székelyudvarhelyi Művelődési Ház színpadán – Fot: Varoshaza.ro

– Én magam eléggé behatóan ismerem vidékünk népzenei értékeit, hiszen fiatalemberként, amikor a Venyige együttes létrejöttekor, a táncházmozgalom indítása idején, azaz a 70-es évek második felétől kezdve jószerével minden faluban megfordultam kollégáimmal – főleg Tárkányi Jánost, Szép Gyulát kell említenem, de mindvégig kapcsolatban álltunk Pávai Istvánnal is –, ismertem a prímásokat, a nótafákat, az éneklési szokásokat, a falusi ünnepségeken használatos táncokat. Akkor egy idősebb generációt hallgathattunk meg, akik 70–80-as évesek voltak. Szinte az utolsó pillanatban… A mi gyűjtéseinket összehasonlítottuk a korábbi népzenekutatók, Bartók, Kodály, Lajtha László, Vikár Béla, Jagamas János által rögzített felvételekkel – a szöveg- és dallamváltozatokra figyelve –, és kialakítottunk egy olyan repertoárt, amely hasznosítja, elegyíti a közel százéves „mintavételt” a negyven-ötven évvel ezelőttivel. Úgy éneklünk, hogy beállítjuk magunknak a „köztes” variációt, ami nekünk tetszik, hiszen a népdal arra való, hogy használat közben tovább csiszolódjék… Tulajdonképpen ez a munka egy abbahagyott folyamatnak a folytatása. Egyéb elfoglaltságok miatt, hiszen hosszú ideig Svédországban éltem és dolgoztam, nem jutott kellő figyelem és energia erre. Majd, ha nyugdíjas leszek – mondogattam –, és ennek most jött el az ideje. Megengedhetem magamnak, hogy az év nagyobb részében itthon legyek.

– Ahhoz azonban, hogy a csoportok énekelhessenek, össze is kell gyűlniük. Az utóbbi két esztendő ennek a műkedvelői életformának cseppet sem kedvezett. Hogyan lehetett eljutni Parajdra, Ko­rond­ra, Far­kas­la­ká­ra, Szé­kely­ke­resz­túr­ra, Székelyudvarhelyre, Ho­mo­ród­szent­már­ton­ra, ahol népesebb érdeklődői táboruk és több aktív énekesük van?

– Nehezen. A korábbi időszakban, amikor még „egészségesek” voltunk, szóval nem volt járvány, azt is elmondhatjuk, hogy kézről kézre adtak minket a közösségek. Különböző programokra hívtak, ahol nemcsak mi énekeltünk, hanem népdalokat tanítottunk a közönségnek. Bizony, ezeknek a típusú programoknak hosszú időre befellegzett. Még most sem zökkentünk vissza a normalitásba… A járvány idején óvatosakká váltuk, betartottuk a közegészségügyi szabályokat. A közös éneklést nem lehet átvinni az online térbe, úgyhogy kisebb csoportokban tavalyelőtt, tavaly is találkozgattunk. Figyeltünk a távolságtartásra. Aztán azok a tagok, akik megbetegedtek, egy ideig nem jártak közénk, mert – sajnos – néhány betegünk is volt ez idő alatt.

Műhelymunka a szabadban Székelyudvarhelyen (2021) – Fotó: Napkorona Népdalkör archívuma

Alkalmazkodtunk olyanformán is, hogy főleg nagyobb terekben léptünk fel, templomokban, s amikor szabadott és az időjárás is olyan volt, szabadtérben álltunk fel énekelni. Házaknál, magánterületen, kertekben. Néha a saját magunk szórakoztatására, néha pedig teljesítettünk egy-egy meghívást a kegyelmi időszakokban. Valamelyest megtépázott ez a két év, de nem szünetelt a munka. Ez már nagy eredmény! Időközben átjutottunk a Kis-Küküllő völgye néhány falujába, a Barcaságra, a Székelyföld déli peremvidékére, például Datkra is készültünk, de a közegészségügyi helyzet ezt megakadályozta. Ebben a két ínséges esztendőben jártunk Szé­kely­ke­resz­túron­, Székelyudvarhelyen, Felsősófalván, Parajdon, Sóváradon, Ko­rond­on, Fenyőkúton, Far­kas­la­kán, Csekefalván, Szentábrahámon, Abásfalván és Tibódban.

A székelykeresztúri Molnár István Múzeum udvarán (2021) – Fotó: Napkorona Népdalkör archívuma

– Mekkora tagsággal rendelkezik ma a Székelyföldi Napkorona Népdalkör? Kikből áll össze?

– A járvány ideje alatt mindvégig nyolcvan fő körüli volt az énekesink száma az öt csoportban. Néhányan jelentkeztek közben, a csatlakozott zenészek száma is gyarapodott. Pillanatnyilag úgy állunk, hogy néhány fővel meghaladja a száz főt a feliratkozott és kisebb-nagyobb rendszerességgel velünk tartó tagság, amely lazán vagy kötöttebben ehhez a társasághoz tartozik. Többnyire nők, férfiak jóval kevesebben, de minden korosztályból, és a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból. Egy dolog köt össze minket: a népdal, az éneklés szeretete.

– Kívánják-e bővíteni a tagságot? Gondolkodnak-e azon, hogy az amúgy is szerteágazó tevékenységet még inkább kiszélesítsék?

– Természetesen. Énekelni tudó, akusztikus hangszereken legalább közepes szinten játszó egyéneket, alkalmi zenekarokat is szívesen látunk. Tanulni és tanítani szeretnénk. Van csoportunk a közösségi hálón, én magam szívesen nyújtok tájékoztatást az ethnokultura@gmail.com levelezési címen, illetve az Ethnokultura Alapítvány telefonszámain is: (+4)0266–220026, illetve 0787–211502.

Simó Márton

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb