Folyamatos tanulás és rugalmasság szükséges

A koronavírus-járvány két esztendőn át nagy iskola volt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársai számára. Sokat tanultak, rugalmasabbak lettek, rájöttek, hogy nagyon hasznos, ha a technika vívmányait használva kilépnek, kimenekülnek a világhálóra, de a legjobb az, ha szűkebb vagy népesebb közönség részvételével tarthatják meg a rendezvényeiket.

Hiszen elsősorban közösségépítésről szól a munkájuk, ahhoz pedig szükségeltetik a fizikai jelenlét. Ezekről beszélgettünk Bartalis Izabellával, az intézmény vezetőjével, no meg áttekintettük az utóbbi két év történéseit, és kísérletet tettünk arra, hogy felvázoljuk az idei terveket.

– Rendkívüli év volt a 2021-es is, hasonlóan a 2020-ashoz. Hogyha lenne egy 1-től 10-ig terjedő skála, hová helyezné el rajta a tavalyi és a tavalyelőtti esztendőt?

– Amióta a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont menedzsereként dolgozom, a 2019-es volt az utolsó „békeév”, hiszen akkor még végig tudtuk vinni a tervezett programokat. Kint voltunk az emberek körében, tömegrendezvényeink is voltak szép számban, illetve az érdeklődők is meg tudtak jelenni az általunk szervezett képzéseken, versenyeken, kiállításokon, szakmai tanácskozásokon és konferenciáinkon. Be tudtuk mutatni a köteteinket, a filmjeinket. Mindenkivel tartottuk az élő kapcsolatot. Az is elmondható, hogy akkor menet közben is folyton bővült a repertoár, hiszen folyamatosan érkeztek hozzánk szerzők, civilek és intézmények újabb partnerségi megkeresésekkel, vagy olyan ötletekkel, amelyeket be tudtunk építeni a munkarendünkbe, hogy majd később kivitelezzük őket.

A 2020-as év tavasza azonban, amikor majdnem négy hónapon át karanténban élt az ország, erősen bénító hatású volt. Elmondható, hogy gyakorlatilag semmilyen nyilvános programunk nem volt, hiszen kijárási tilalom volt érvényben, adminisztráltunk, terveket szőttünk, figyeltünk a kinti világra, mi magunk is tanultuk az új körülményekhez való igazodást. Igyekeztünk elsajátítani és begyakorolni az online térben való megjelenést, mert lehet és kell közvetíteni a kultúrát virtuálisan is. Fontos hozadéknak tartom, hogy így az üzeneteink eljuthatnak a világ bármely pontjára, hiszen, ha valaki érdeklődik a Székelyföld kultúrája, népművészete, tárgyi és szellemi öröksége iránt, akkor a Hagyomany.ro honlapon, a YouTube-csatornánkon, illetve a közösségi médiatérben viszonylag könnyen megtalál minket. Meg is szokhatja, akár rá is kaphat arra, hogy távolról kövesse az eseményeket. Mindez szép és jó, erre is szükség van. A legnagyobb veszteséget azonban a helyi közönségünk, az itteni közösség szenvedte el. Hiszen a kultúra elsősorban találkozásokat jelent, és a folyamatosság, annak gyakorlása akkor hosszú időre megszűnt. Megtört az élet rendje. 2020-ra is átmenő jegyet adnék magunknak, mert vettük az akadályokat. Voltak aztán lazább időszakok, amikor óvatosan bár, de mégiscsak kimehettünk a valóságos térbe. Folyamatosan tanultunk és alkalmazkodtunk. Olyan 6-osra lehetne osztályozni a megvalósítást. A szervezőmunka, az agyalás, a belevitt energia és kezdeményezőkészség azon jóval több, akár 20-ig felvihető, ha ilyen mutatót akarunk készíteni. 2021-re már megtanultuk az „új idők szavát”, és – gondolom – 8-asra teljesítettünk. De ekkor is rengeteg volt a háttérmunka…

– Van, vagy pontosabban volt két nagyon fontos kezdeményezése a Forrásközpontnak, egyik a tájházas szakemberek képzése, a másik a közművelődési szakemberek, a falusi művelődési házak vezetőinek továbbképzése…

– Ezek mind olyan rendezvények, hogy fizikai jelenlétre van szükség, a személyes tudás és a tapasztalatok átadására, illetve a szemléltetésre. Lehetetlen volt 2020-ban és 2021-ben – megyei szinten – ezeket a szakembereket összehívni, és lehetetlen volt a kapcsolódó szakmai tapasztalatcsere, a tanulmányutak, a kiszállások megszervezése, hiszen korábban rendszerint kiválasztottunk néhány tájházat, helytörténeti gyűjteményt, s azokat végiglátogattuk. Ezek a programok nagyot sérültek, képtelenség lett volna Zoom-konferenciák formájában bármelyiket is megtartani.

– Azért hozadéka is volt a sanyarú helyzetnek. Egyik a szabadtéri kiállítások szervezése, a másik a dokumentumfilmek YouTube-csatornán történő elhelyezése…

– Ezek a kiállítások újítások voltak, és nagyon sikeresek ugyanakkor. Minket is kellemesen megleptek. Első próbálkozásunk a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kerítésére kihelyezett, népviseletet ábrázoló kiállításunk volt. Meg vagyok győződve arról, hogy ezzel a módszerrel sokkal több embert szólítottunk meg, mint a hagyományos, termekben szervezett tárlatainkkal. Eléggé forgalmas a városnak az a része. Olyanok tekintették meg, olyanok álltak meg a képek előtt, akik a mindennapi élet forgatagában talán be sem térnek a kiállítótermekbe. Most már úgy készíttetjük el a kiállítások anyagait, hogy kültérben is tudjuk elhelyezni őket. Így szerveztünk sikeres kiállítást Szentegyházán és Alsósófalván is. Szerencsés történet, hogy dr. Barabás László néprajzkutató Szikonyország című kötetét – amely a Sóvidék néprajzához kapcsolódik – több helyszínen bemutathattuk, közönség előtt is, hiszen tavaly márciustól egy „kegyelmi” időszak következett…

A filmjeinkkel már nagyobb gondban voltunk. Minden évben támogatjuk Hargita Megye Tanácsa jóvoltából a filmes pályázatokat, amelyek hagyományos mesterségeket, népi építészeti értékeket dokumentálnak. Ezek ősbemutatói korábban nyilvános vetítéseken történtek. Az utóbbi két évben ezek a produkciók is átkerültek a videómegosztó oldalunkra. Hogy némi öröm is legyen ebben a kényszerhelyzetben, elmondhatom, hogy van olyan 2020-ban készült filmünk, amely elérte a 160 ezres nézőszámot. Az újabbak is kiválóan „működnek”…

Az az érzésem azonban, hogy egy idő után az emberek telítődtek, és egyre határozottabban igényelték, igényelnék a fizikai jelenléttel megvalósuló rendezvényeket. Legutóbb megtarthattuk Brüsszelben az A székelység története című kötetünk angol fordításának bemutatóját. Ez egy szép példa arra, hogy kitartással és következetességgel ragaszkodva egy-egy fontos témához, mégiscsak meg tudjuk azt valósítani. A Brüsszelbe való kiszállást komoly egyeztetések előzték meg, a tényezők „koncertjére” volt szükség, mert többször elhalasztották. Nagy-nagy szerencse, hogy december 7-én, Vincze Lóránt képviselő úr személyes hozzáállása, Borboly Csaba megyeelnök, Bíró Barna Botond alelnök, Hargita Megye Tanácsának kommunikációs csoportja, a Liszt Ferenc Intézet közreműködésével, amelyet a magyar állam tart fenn Európa fővárosában, hiszen ők biztosították a helyszínt. Ez a kötet egy fontos kiadvány, és immár három nyelven, magyar, román és angol változatban is eljuthat az európai olvasókhoz, hiszen bekerülhetett a kinti könyvforgalomba, és ez már komoly eredménynek számít. A 2021-es évben azt is megszoktuk, kitapasztaltuk, hogy a pillanatnyi járványügyi helyzet szabja meg a programokat. Mindig készültünk A, B és C tervvel. Az A terv a „normális”. A B terv pedig a „korlátozott jelenlét” mellett zajló. Van, volt a C változat is, amikor online térbe kényszerülünk menekíteni egy-egy eseményt. Nagy gyakorlatot szereztünk ebben a Székelyföld Napok és a megyenapok idején. Számos példa volt mind a három változatra. Az volt a jellemző tavaly, hogy a harmadik változatot egyre ritkábban kellett választani, mert valamilyen formában mindig lehetővé tették a fertőzöttségi mutatók a fizikai valóságban való jelenlétet és a személyes találkozásokat.

– Mind a két pandémiás esztendőben voltak azért közönség előtti programok is. Például a 8. és a 9. Siculus Fesztivál…

– Szerencsések voltunk. De ugyanakkor nagy bátorság kellett, hogy felvállaljuk! 2020-ban a Siculus Fesztivál volt az egyetlen koncertekkel is járó közösségi esemény azokban a nyári hetekben Erdélyben. A 2021-es valamelyest szabadabb volt, több ember vehetett részt, de a távolságtartás, a maszk viselése ekkor is kötelező volt, regisztráltuk a belépőket, karkötőkkel láttuk el a látogatókat és a fellépőket, hogy tudjuk nyilvántartani a tömeg mozgását. Ez a fesztivál, amikor elkezdtük az új sorozatot 2018-ban, majd 2019-ben, igencsak beívódott a közösségi tudatba, hiszen a fellépők és a rajongók egyaránt várták. És várják a következőt is! Idén lenne, idén lesz a tizedik, amelynek szeretnénk jubileumi töltetet, némi többletet adni. Ha azt mondjuk tavalyelőtt és tavaly, hogy hagyjuk az egészet, vagy menjünk át a fesztiválunkkal az internet szférájába, akkor az együttesek és a közönség is eltávolodott volna tőlünk, lemondott volna e nagyszerű lehetőségről. Biztos, hogy jóval több energia kellett volna megint a feltámasztásához.

– Tavaly szervezték meg A Könyv Évét Székelyudvarhelyen. Abba hogyan tudott bekapcsolódni a Forrásközpont. Most milyen elképzelések születnek A Zene Évéhez történő bekapcsolódáshoz?

– A Könyv Évéhez mi résztvevőkként csatlakoztunk. Jó alkalomként szolgált a négy nap a könyveink bemutatására. Örvendtünk ennek a nagyon színvonalas eseménynek. A könyves seregszemle valamilyen szinten folytatódik. Nem lesz akkora költségvetése, mint a tavalyinak, de tudtommal a Városi Könyvtár munkatársaira bízták a megszervezését és a lebonyolítását. A magunk részét mi is hozzá fogjuk rendelni, visszük a köteteinket, hívjuk a szerzőinket is, ha kialakul a konkrét program… Ami A Zene Évét illeti: mi számos zenei programot szerveztünk a korábbiakban is.

Túl a Siculus Fesztiválon, tavaly bekapcsolódtunk a megyei tanács finanszírozása segítségével a szerencsésen újraindított Míves Emberek Sokadalmába. Ott mindennap voltak zenés programok. Aztán ott van az általunk indított Udvarhelyszéki Népdalfesztivál, amelyből immár sorban a negyediket bonyolíthatjuk. Még egyeztetnünk kell a városvezetéssel is ezzel kapcsolatosan. Tervbe vettük Benedekffy Katalin, Budapesten élő operaénekes meghívását az A női lélek rejtelmei című előadóestjével. A Petőfi Emlékévhez kapcsolódik egy fiatalok számára kiírt pályázatunk, amelyben arra biztatunk minden fiatal zeneszerzői közösséget – középiskolákban, de egyetemi-főiskolai szinteken egyaránt –, hogy zenésítsenek meg Petőfi-költeményeket. Ezzel a létrejövő „repertoárral” akár turnét is elképzelhetünk majd Udvarhelyszék falvaiban, hiszen olyan gyönyörűen felújított művelődési házaink vannak, amelyekben két éve jóformán nem történik semmi. Ilyen vonatkozásban majd a községek vezetésével fogunk egyeztetni, hogy alakuljon ki, jöjjön létre a fogadókészség. Ha a járványügyi helyzet megengedi, akkor foglalkozásokat honosítanánk meg a falusi tájházak tisztaszobáiban. Egyébként kiadványt készülünk megjelentetni a megye tájházairól, ennek kézirata immár összeállt. Ez a könyv is segítene, meg a létrejövő programok is, hogy az elakadt képzés és a közvetlen kapcsolattartás ismét kialakuljon, mondjuk azt, hogy így nyerjen új dimenziókat. Bátorság szükségeltetik, leleményesség, amelyekből nincs hiány a Forrásközpontnál.

Amit hangsúlyozni szeretnénk, hogy idén 15 éves a Forrásközpont. Nem magunk fényezése végett, hanem egyfajta köszönetként, hogy továbbítsuk a befogadóknak a hálánkat, hogy velünk dolgoztak, s a továbbiakban is készek mellettünk maradni, hogy közösen haladjunk majd a jövőben is. Annyi tervünk van, hogy mindenről szó sem eshetett ebben a beszélgetésben.

Simó Márton