ErdélyKultúraSzékelyföldVidék

Amikor Isten keze…

Dokumentumfilm a Szászcsávási Zenekarról

Egyáltalán nem véletlen, hogy a hagyományőrző szászcsávási cigányzenekar – Szászcsávás Zenekar, vagy Szászcsávás Band – sors- és életkövetését választotta László Barna rendező-operatőr. Hiszen gyakorlatilag együtt élt a film szereplőivel. Az együttes közelében nőtt fel. Szülei, legszűkebb családi és baráti környezete, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes működteti, működtette Felsősófalván a néptánctáborokat – ez a nemzetközi hírnevű rendezvény a tavalyi és az idei korlátozó intézkedések miatt elmaradt, de remélhető, hogy a jövő évre már meghirdetik –, ahol rendszerint a szászcsávásiak húzták a talpalávalót és tanították a fiatalokat úgy zenélni, abban a modorban, ahogyan már csak ők tudnak.

László Barna (1991) – rendező-operatőr

A zenészekkel való kapcsolattartás azonban messze több volt az ilyen nyári együttléteknél, hiszen évközben is számos közös fellépési alkalom, olyan közös program zajlott, amelyet gyermekként-ifjúként végigélhetett és megszemlélhetett. Jól ismerte a cigányzenészek magán- és családi életét egyaránt… Tovább 

Mezei Ferenc „Csángáló” – jelenet a filmből

A film előzetese:

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb