CivilszféraÉlet-módSzékelyföld

Szikonyország eltűnőben? – Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken

Kötetbemutató a VIII. Énlaka-konferencián

Amint arról már korábban beszámoltunk, idén szeptember 17-19. között szervezi meg a Pro Énlaka Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Pécsi Tudományegyetem a VIII. Énlaka Konferenciát, amelynek témája a székely népszokások, ezen belül a naptári szokásokat és az emberi életúthoz kapcsolódó szokásokat is bemutatják a szakmai programon. A konferencia helyszíne Énlaka művelődési háza.

E konferencia kiváló lehetőséget teremt arra is, hogy szakmai körben mutassuk be dr. Barabás László parajdi néprajzkutató sóvidéki írásaiból, közléseiből összeállított tanulmánykötetét. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadója által megjelentetett Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken c. kiadványról a szerzővel dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi előadó és P. Buzogány Árpád művelődésszervező, a Forrásközpont munkatársa beszélgetnek Énlakán szeptember 17-én, pénteken 18 órától.

Az egykori jó tollú újságíró, később a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára és igazgatója, a néprajztudományok doktora most megjelent Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken című könyvébe többet is beválogattak a nyolcvanas években közölt írásaiból, betekintést nyújtva Parajd, Alsó- és Felsősófalva, Atyha, Korond, Pálpataka, Fenyőkút, Siklód, Szováta, Szakadát, Illyésmező és Sóvárad közelmúltjába: ünnepi szokásaiba, népművészetébe, kézművességébe. A kötetben Rapsóné hintóján (Táj és népe) címmel a vidéket mutatja be a szerző. Mesterekről és mesteremberekről szól a következő fejezet (Hegedűért székelykaput). Hol lesz megállásom? címmel foglalták egybe a társadalomnéprajzi témájú írásokat. Legterjedelmesebb rész (Akiket fog a figura) a lakodalom, téli munkaszokások, farsangtemetés, húsvéti zöldágtevés és hajnalozás, pünkösdi királynézás és hesspávázás, szüreti bál, karácsonyi ünnepkör népszokásainak bemutatását tartalmazza. A kötetet záró fejezet (Felelj, ha kérdeznek!) a szülőföldhöz kötődés vallomásos beszélgetéseit tartalmazza a szerzővel.

Szántás lófogattal, háttérben Alsósófalva és a siklódi hegy (Barabás László felvétele, 2011)

A kiadványban felhasznált felvételeket Bálint Zsigmond, Elekes János, Ozsvát Pál, Nagy Sarolt és a szerző készítették. A szövegközi képanyag és a terjedelmes képmelléklet egyes darabjai a szerző fényképgyűjteményéből származnak.

Esti itatás Pálpatakán (Bálint Zsigmond felvétele, 1983)

Minden érdeklődőt szeretettel várnak az énlaki konferencián sorra kerülő könyvbemutató eseményre.

A járvány miatti korlátozásokat figyelembe véve, kérik a maszkviselést és a vonatkozó szabályok betartását!

A Forrásközpont közlése nyomán

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb