EgyházÉlet-módErdélyKultúraSzékelyföldVallásVidék

ATYHA – Ünnepelt az egyházközség – FRISSÍTVE!

Riport

Vasárnap, július 19-én tartották a falu védőszentje, Mária-Magdolna búcsúünnepét, amely alkalommal aranymiséjét ünnepelhette Ft. Adorján Imre ny. plébános, akit ötven évvel ezelőtt, 1976. június 20-án szentelt pappá boldog emlékezetű Márton Áron püspökünk. Ugyanitt és ugyanekkor emlékezhetett meg erről a jelentős évfordulóról két évfolyamtársa, akikkel együtt kezdték a szolgálatot, Ft. Balázs Imre és Marthy Attila ny.  plébánosok is, akik nyugdíjasként Székelyudvarhelyen élnek. A képes beszámoló végén megtekkinthető a szentmiséről készült videófelvétel első és műsodik része!

A korondi keresztalja érkezése – Simó Márton felvétele
Fenyőkúti és pálpataki hívek köszöntik Adorján főtisztelendőt – Simó Márton felvétele
A templom zsúfolásig megtelt

Adorján főtisztelendő úr a szentmise alatt és a kapcsolódó beszélgetések során elmondta, hogy a Gondviselés külön ajándékának tekinti ezt a pillanatot, amely megerősíti őt a további szolgálatban.

„Urunk, maradj velünk, mert esteledik és már lemenőben van a nap.” (Lk, 24, 29) – üzeni az emléklapon Adorján atya, majd így hív minket: „Áldást osztunk, imát kérünk”. Isten adja, hogy ebben az áldásban még sokan és hosszú időn át részesülhessünk!…

Ft. Marthy Attila plébános, a házigazda, Ft. Adorján Imre plébános és Ft. Balázs Imre plébános

Az aranymisés plébánosok

Ft. Adorján Imre aranymisés plébános. Búzaházán született 1951. július 5-én. Pappá szentelték Gyulafehérváron, 1976. június 20-án. Teológiai tanulmányait 1970-1976 között végezte a Római Katolikus Teológiai Intézetben (SIS).  Jelenleg (2016 óta) Atyha plébániáján szolgál. Korábbi állomáshelyei: Gyimesfelsőlok (1976), Kézdivásárhely I. plébánia (1976-től 1978-ig), Mezőszengyel (1978-tól 1983-ig), Jobbágytelke (1983-tól 2001-ig), Gyergyóalfalu (2001-től 2016-ig).

Ft. Balázs Imre aranymisés nyugalmazott plébános. Ditróban született 1949. július 16-án. Pappá szentelték Gyulafehérváron, 1976. június 20-án. Teológiai tanulmányait gyulafehérváron végezte (SIS) 1967 és 1976 között, 1994 és 1998 közt Budapesten, a Testnevelési Egyetem, mentálhigiénés szakán egészítette ki tanulmányait. Szolgálati helyei: Zetelaka (1976-tól 1977-ig), Szováta (1977),  Szászrégen  (1977-től 1981-ig), Kapnikbánya (1981-től 1982-ig), Székelyvarság (1982-től 1990-ig), Nyárádremete (1990-től 2000-ig), Farkaslaka (2000-től 2004-ig), Radnót (2004-től 2005-ig), Magyarországon is tevékenykedett (2005-től 2007-ig), majd Zágon plébánosa volt (2007-től 2014-ig).

Ft. Marthy Attila aranymisés lelkész. Kézdivásárhelyen született 1948. december 21-én. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte (SIS), ugyanott szentelték pappá 1976. június 20-án. Pályafutása során Gyergyószárhegyen szolgált (1976-től 1977-ig), Gelencén (1977-től 1978-ig), Magyarszarvaskenden (1978-től 1981-ig), Magyarláposon (1981-től 1983-ig), Zágonban (1983-től 1988-ig), Pusztakalánban (1988-től 1998-ig), Hátszegen (1995-től 1998-ig), valamint Lupényban (1998-től 2020-ig).

Ft. Márton István csíkrákosi plébános, Ft. Márton József székelyudvarhelyi főesperes-plébános és Ft. Lukács János nyárádselyei plébános
Ft. Fehér Márton parajdi lelkész
Ft. Pál Antal ny. korondi plébános
Ft. Balla Imre fungens korondi plébános

Az ünnepi hangulatot emeltek a koncelebráns lelkészek, akik közelebbi és távolabbi egyházközségekből érkeztek. Ft. Márton József esperes-plébános felolvasta Ft. dr. Kovács Gergely érsek atya és Ft. dr. Kerekes László üdvözletét, helyi fiatalok verssel és énekkel köszöntöttek.

Katona Mihály, Korond község polgármestere ez ünnepi alkalommal díszpolgári címet adományozott Adorján Imre plébános úrnak. A templomi szertartást követően a plébánia kertjében vendégelték meg a búcsúra zarándokoló keresztaljákat, majd az egyházközség tagjait a kultúrházban tartott közebédre várták. A jó hangulatot az együttlét maga biztosította, amelynek értékét a pálpataki táncoskedvű fiatalok tették emlékezetesebbé.

Tekintse meg az ünnepi szentmiséről készült videófelvétel első részét:

Farkas Antal operatőr-szerkesztő minden tudását, saját technikáját, dramaturgiai érzékét, szenvedélyét és a hely iránti szeretetét  beleadva készítette el ezeket a felvételeket. Ilyenkor ötlik fel az emberben, hogy empatikus és minőségi dokumentálás nélkül ezek a fontos és megtartó kisugárzású események később elveszítenék látható és hallható értékeiket, hatásukat az utókoraa, alámerülnének a múló időben. Ez a fényírói magatartás felbecsülhetetlenül magas befektetett értéket rejt magában. A jó Isten fizesse meg az önzetlen fáradozását!…

Itt a második rész következik:

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb