A Trianon 100 kapcsán indított sorozat tanulságai
Körbejártuk a történelmi Magyarországot
A sorozat az eredeti elképzelés mentén úgy indult, hogy száz nap alatt összesen kétszáz rövid – szöveggel és képpel ellátott – településismertetőt tesznek közzé a saját honlapjukon, illetve a külön erre a célra létrehozott közösségi csoportban. Ez a Charta XXI. berkeiben meg is történt. Mivel mi később kapcsolódtunk be, a múlt évben – február elejétől – nem tudtuk követni az újságban az eredeti elképzelést.
Nem jutottunk volna el biztonsággal a centenárium napjáig, június 4-ig a végére a 200. publikációig, úgyhogy átfogalmaztuk az elképzelést, és így 400-ra növeltük az ismertető írások számát. Ebben az ütemben végül – mivel négy alkalommal kimaradt a közlés, illetve az itteni hivatalos ünnep- és munkaszüneti napokon nem jelent meg az újság – december 31-ig összesen 392 településről írhattunk. Nyilvánvaló, hogy ez jóval kiterjedtebb és még inkább átfogó volt, mint az ötletadó koncepció… Tovább