CivilszféraÉpítészetKultúraSzékelyföld

Bánja-e a székely? (29.3.) – „Innen csak indulni lehet, / s aki indul…”

Várfele tövében a Várféle

Néhány hónappal ezelőtt, amikor Nagygalambfalván elhatározták, hogy a falu felső végén, a Vágás-patak szomszédságában hozzálátnak a Bánatos Királylány csorgó környezetének rendezéséhez, Gyerkó Levente polgármester június 11-re közmunkát hirdetett, amelyen száznál is több önkéntes jelent meg. A csorgó, a halastó és a filagória az eltelt rövid idő alatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az ivóvíz kitűnő, a környezet kellemes, úgy tűnik, hogy a közös gondolkodás és az együttműködés segítségével sikerült maradandót teremteni, hírét hallatni a településnek, növelni annak vonzerejét.

Gyöngyössy János rajza

Abból indultak ki, hogy mivel ezen a területen épül fel a közeljövőben a tan­uszoda és a többfunkciós, fedett sportbázis, érdemes lenne olyan objektumokkal is kiegészíteni, amelyek egyformán szolgálják a test, a lélek felüdülését, frissülését és gazdagodását. Az önkormányzat telket vásárolt, béreli a szomszédos parcellát a nemzeti vasúttársaságtól, illetve helyi tulajdonosoktól újabb területek megszerzésére készül, hogy biztosítsa azt a teret, ahol hiánytalanul megvalósulhatnak a terveik… Tovább

Tettek nyomán valósággá váló álmok

Kis halastót létesítettek, vártorony építésébe fogtak, menet közben azt is elhatározták, hogy létrehoznak ide egy Kányádi Sándor-„élményközpontot”. Halastava nem volt a községnek. Most van. Védett állóvíz – a Rák tava a körülötte levő tízhektáros területtel – található ugyan a község határában, de az itteni kis tavacska, amely szabadtéri „akváriumként” is felfogható, élmény a gyermekeknek, s az „igazinak” egyfajta reklámja, felhívja arra a látnivalóra is a figyelmet.

A Várféle távlati képe – Fotó: Galambfalva Polgármesteri Hivatal

Vára sem volt a községnek. Mindössze a Várfele dűlőnév emlékeztetett a falu közelében található magaslaton az egykori földvárra. Úgyhogy addig-addig töprengtek, míg arra a következtetésre jutottak, hogy jó lenne legalább egy hagyományos erődítményre emlékeztető, vizes várárokkal ellátott tornyot építeni, amely látogatható, belakható, használható az ide látogatók által. És kilátóként is szolgálna majd.

A Vérféle építésére szervezett közmunkáról ITT számoltunk be. December végére elkészült a torony szarvazata. Hamarosan sor fog kerülni a cseréppel történő födésre is.

Fotó: Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb