Az élete utóbbi évtizedeit Budapesten leélt Bágyoni Szabó István haláhírét a Magyar Írószövetség közölte. 1941. június 10-én született Bágyonban; szülőfalujának nevét 1972-ben vette fel írói előnévként. Tordán végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. Előbb Nagysármáson, majd Tordán tanított, ahol a líceum aligazgatója lett.
Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Gézával megszervezte a tordai Jósika Miklós Kört, amelynek 1970–1976 között elnöke volt. 1974-től 1989-ig az Utunk irodalmi hetilap szerkesztőjeként dolgozott. 1989-ben áttelepült Budapestre, ahol az Unio című folyóirat rovatvezetője, 1991-ben néhány hónapig az Új Magyarország kulturális rovatának munkatársa, 1992-től a Pest Megyei Hírlap szerkesztője, majd a Kráter Műhely Könyvkiadó főszerkesztője, a PoLíSz főmunkatársa és versrovatvezetője volt.
Földközelben című verseskötetével költőként indult 1976-ban, de írt regényt, esszét, és műfordítói munkássága is jelentős. Erdélyi hármasoltár címmel 2016-ban látott napvilágot regénytrilógiája. Esszéit, tanulmányait, interjúit két kötetben, közel ezer oldalon gyűjtötte össze (Az idő festett orcái, Magyar Napló, 2010; Egy íróasztal vendégei, AmbrooBook, 2015).
1983-ban megkapta a Romániai Írószövetség műfordítói díját, 2021-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
A Magyar Írószövetség közlése nyomán
