Élet-módKözéletKultúraNéprajzNéptáncSzékelyföldVidék

FORRÁSKÖZPONT – Művelődésszervezők szakmai találkozójáról

P. Buzogány Árpád írása

Máréfalván tartottuk idén a Hargita megyei művelődésszervezők szakmai találkozóját október 28-án, szerdán. A rendezvény helyszíne a helyi Művelődési Ház volt, szervezője a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a máréfalvi Polgármesteri Hivatallal partnerségben. A megnyitón Kovács Imre máréfalvi polgármester és dr. Bartalis Izabella, a Forrásközpont igazgatója köszöntötték a résztvevőket, azt követően minden jelen levő bemutatkozott és rövid beszámolót tartott munkájáról, közművelődési tevékenységéről. Ugyanis az érdeklődők egy része községi kultúrigazgató, művelődési referens volt, mások civil szervezetek képviselőiként vettek részt a találkozón.

A beszámolókban nem csupán a sikerekről, új kezdeményezésekről esett szó, hanem a néha megtapasztalható közömbösségről, érdektelenségről is. Mint többektől hallhattuk, az elmúlt évek egyik legnagyobb változása a kapcsolattartásban következett be, ez a hírverést, az érdeklődők körének mozgósítását alapvetően érinti. A műkedvelők körében az oktatás, tanulás igénye sok helyen erősödik, újabb formái, lehetőségei népszerűvé válnak. A felnövő nemzedékek a hangszeres oktatást, a néptánc tanulását kedvelik leginkább. Volt, aki műkedvelő csoportjainak keres fellépési lehetőséget, más a szervezésben való magára maradottságát tette szóvá. Többen nagy terveket szőnek, lakóhelyük művelődésszervezésébe bekapcsolódva, és a legfiatalabbak már tudatosan választották ezt a munkát.

A vidék tárgyi és szellemi örökségének bemutatása, megismertetése volt a találkozó egyik célja. Benedek Viola kápolnásfalusi beszámolója jól tükrözte, hogy egy nagyközség mindennapjaiban és ünnepein hogyan vannak jelen a műkedvelő csoportok. Simó Mária máréfalvi kultúrigazgató áttekintése a települése szellemi életéről a változásokat, a lehetőségek bővülését emelte ki. Dr. Nagy Zoltán a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület szerteágazó tevékenységét (tájház, Kaláka-táborok, konfernciák stb.) foglalta össze. A megyei művelődési intézmények részéről dr. Ferencz Angéla (csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központ) és dr. Bartalis Izabella (Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Székelyudvarhely) ismertette a közművelődési programokat, illetve Silló Dalma a Kulturális Központ kezdeményezte, uniós támogatású megyei programról számolt be.

Végül a művelődési ház melletti lakóházba berendezett kiállítást (régi fényképek) tekintették meg a résztvevők, majd egy rövid kaputúrán vettek részt, és a tájházat látogatták meg a helyi szervezők ismertetőjét hallgatva.

P. Buzogány Árpád – Lőrincz Csaba felvétele

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb