A Maros megyei Nagyernyén született, fél évszázadon át a háromszéki Rétyen tevékenykedő, élete utolsó másfél évtizedében Sepsiszentgyörgyön élő dr. Nagy Lajostól búcsúzunk, jellegzetesen erdélyi értelmiségi életpályáját méltatjuk. Az egykori rétyi körzeti főorvos, majd családorvos, helytörténész, közíró, genealógus, Réty község díszpolgára rendkívül gazdag örökséget hagyott ránk.
Dr. Nagy Lajos 1933. augusztus 2-án született Nagyernyén, iskoláit szülőfalujában és Sáromberkén végezte, majd a marosvásárhelyi református kollégiumban érettségizett. 1953-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (MOGYE) ösztöndíjasaként kezdte el orvosi tanulmányait. Mivel aktív szerepet vállalt a diákéletben, az egyetemi kultúregyesületben, de leginkább az 1956-os kiállása miatt, amikor a diákok sérelmeit képviselte, az egyetemek egyesítésekor (1959), két héttel az utolsó vizsgák előtt többedmagával kizárták az ország összes egyeteméről. Ezután pártutasításra valamilyen bányában kellett dolgoznia, hogy megtanulja a „munkásosztály erkölcsét”. A köpeci szénbánya vargyasi részlegén kapott állást, ahol meglehetősen mostoha körülmények között élt több mint két éven át időközben eljegyzett feleségével és elsőszülött fiával.
Miután visszavették az egyetemre, letette az elmaradt vizsgáit és államvizsgázott, majd 1961-ben Rétyre került. Kezdetben az egykor létező és virágzó lenfeldolgozó üzemnek az orvosa lett, majd közel fél évszázadon át a község körzeti orvosa. Nagyon nehéz és szerény körülmények között gyógyította betegeit, és fokozott szaktudással, betegei melletti empátiával, lendületes odaadással próbálta kitölteni a hiányosságokat. Legendás orvosi táskájával életeket is megmentett, de – saját bevallása szerint – a legnagyobb teljesítményének azt tartotta, hogy fél évszázados orvosi tevékenysége alatt minden rendű és rangú embernek a szolgálatára állt. Családorvos társai többségétől eltérően, kivételesen kissebészeti beavatkozásokat is végzett, több tudományos egészségügyi dolgozatot írt. Számtalan egészségügyi előadást tartott a különböző falvak lakóinak, vöröskeresztes csoportot és bált szervezett. És bár nem kapott támogatást arra nézve, hogy tudásához mérten kórházi állást nyerjen el, összeköttetései révén elrendezte, hogy a betegei a legjobb szakemberekhez kerüljenek. Az egészségügyi és vöröskeresztes munkájáért az évek során több kitüntetést kapott.
Az orvosi munka mellett a közéletben is tevékenyen részt vett, személyében a Feketeügy menti település életének egyik legjelesebb lakóját tisztelhették. Nemcsak orvosként, hanem népe sorsáért aggódó és cselekvő értelmiségiként is egyszerre tevékenykedett egyszemélyes intézményként és közösségi sorstársként. A megfutamodás helyett az építést választotta, vállalta a rétyi kúria visszaépítését és berendezését egy lehetőségek szerinti korszerű falusi rendelővé. Az előző század nagy polihisztoraira, a széles érdeklődésű orvos példájára emlékeztető módon szerteágazó közösségi tevékenységeket vállalt fel. A teljesség igénye nélkül sorakoznak „keze és esze nyomai”: vezetője volt a helyi gyámbizottságnak, személyesen nyírfacsemetéket ültetett a községben, igazgatónő feleségével közel száz gyermeket megtanítottak korcsolyázni, meggyőzte Bene József festőt egy sepsiszentgyörgyi állandó galéria létesítésére, tucatnyi emléktábla és kopjafa avatásánál bábáskodott. Az idén száz esztendős Helikon szellemiségét követve, Marosvécs helyett Rétyen biztosított – nyilván szűkebbre szabott – közösségi együttlétet a magyar irodalom és képzőművészet krémjének, a saját sorsán elmerengő magyar értelmiségi elitnek.
A Teremtőtől irányított Sors kegyes volt a rétyi körorvoshoz, hiszen nyugdíjazását követően közírói pályát futhatott be. Mivel eredetileg nem orvos akart lenni, hanem irodalmár, ezt az álmát is megvalósíthatta. A helytörténet iránti érdeklődése végigkísérte életét, a saját családja mellett több betege családfáját is kutatta, sőt a körzetében élő cigány lakosság genetikai megfigyelését is elvégezte.
Személyes elégtételül szolgál, hogy dr. Nagy Lajos mindkét fiát és unokáit is az orvosi pálya felé irányította; Levente édesapját követte a rétyi körorvosi pályán. Fia mellett még helyettesítő munkát vállalt, amikor útjára indult gazdagon kiteljesedő közírói pályafutása. Megírta Réty, Nagyernye és Komolló monográfiáját, a rétyi templom történetét, és kötetet adott ki az elfelejtett rétyiekről. Feldolgozta orvosi és közösségi emlékeit, kórtörténeteit, visszaemlékezéseket jelentetett meg az orvosképzéssel, az egyetemen történtekkel kapcsolatosan (Életünk kórtörténete, Múló évek sodrásában, Fény és árny – körorvosi élményeim). Írásaiban a szakmai precizitás mély emberséggel párosul, és lenyűgöző diagnózis elevenedik meg a modern társadalomról és az egyéni sorsokról. Olvashatunk tanulságos kórházi esetekről, etikai dilemmákról, a gyógyításba vetett hitről, kiemelkedő orvosi életutakról (Emlékezés orvosainkra).
Dr. Nagy Lajos néhány írása a folyóirat archívumában is olvasható!
Olvasmányos stílusú és bölcsességgel felvértezett könyveit átitatja a szülőföldhöz, a családhoz, az embertársakhoz, a páciensekhez kötődő hűség. A Háromszék napilapban közölt közéleti cikkei, vagy a Székelyföld folyóiratban megjelent tucatnyi dolgozata is a megmaradást, a múlt ismeretét, a jövőbe vetett hitet szolgálja könyvespolcán sorakozó vallomáskötetei, orvosi életpálya-gyűjteményei, falumonográfiái, családfaműve társaságában. Tanulmányai közül kiemelendőek a Kőrösi Csoma Sándorral foglalkozó kutatásai, valamint az elismert román festőművész, Nicolae Grigorescu családjának a titkát rejtő kiadvány.
Dr. Nagy Lajos hiteles életpályája igazolja, hogy a Háromszéki Volt Politikai Foglyok Szervezete és a Magyar Orvos Írók és Képzőművészek Szövetsége tagjává választotta. Réty díszpolgára címmel tüntették ki, kiérdemelte a Székelyföld folyóirat díját, és Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet vehetett át. Mi, a hátrahagyottak Pál apostol szavaival nyerhetünk vigasztalást egy Istennek tetsző, gazdag életpálya földi befejezésekor: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”
Kapcsolódó:
Megbocsátani igen, de feledni nem lehet!
A Múló évek sodrásában című kötet — Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010 — törzsanyagát tekintve közösségi alkotás. Dr. Nagy Lajos többszöri leveles, telefonos, élőszavas noszogatás után az 1959-es marosvásárhelyi évfolyam orvostan- és gyógyszerészhallgatóiból,,kihegedülte” egyetemi éveik emlékeinek visszaidézését, majd az országban és a nagyvilágban szertefutó orvosi-gyógyszerészi életpályák csomópontjait és tanulságait foglalta könyvborítók közé. Ez a szerkesztési elképzelés azért is figyelemre méltó, mert a kérdéses évfolyam hallgatóinak társadalmi eredete, a múlt század 50-es éveinek osztályharcos torzulásai, majd a nemzetpolitikai szintre felgyűrt román nacionalizmus tombolása eleve nem tette lehetővé, hogy az egy évjárathoz tartozók közösségeket alkossanak, sőt, különféle összeesküvés-elméletek kitalálásával, iskolai kicsapásokkal, koncepciós eljárásokkal és perekkel akadályozta is ezt. Dr. Nagy Lajos könyvével megkísérli a lehetetlent: hatvan év múltán szervezi közösséggé közben az e világba és sajnos, a másvilágba is szétszéledt osztály- és osztályos társait. Sikerrel. A Styx folyó vizén Kharón ladikján átevezett évfolyamtársak sommás életpályáját a hozzájuk közel álló kollégák vázolják. Az önéletírásokból és a visszaemlékezésekből kirajzolódó életpályák nem lennének értelmezhetőek, ha egymásra dobált ölfahasábokként állnának előttünk. Emiatt szerzőnk többtémájú bevezetőjében rendező pályaudvarra tolatja az élettörténeteket. Először is plasztikus körképet rajzol a korabeli Marosvásárhely szellemi műhelyeiről és épített örökségének akkori állapotáról. A bemutatók szubjektívek, személyes visszaemlékezések fénye is bedereng az emlékezés ablakain. Vázolja továbbá, hogy miként, milyen politikai, nacionálkommunista nyomásra került a Szamos-partról a Maros-partra a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem. Megjelenik a Magyar Autonóm Tartomány, majd a Maros Magyar Autonóm tartomány belső világának képe, az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc hatása az akkoriakra, majd a magyar pártvezetéssel együtt kifundált megtorlások áradata.
A múltba látó és láttató könyv személyes hangú önéletírásai és visszaemlékezései száz- és százféle egyéniséget és személyiséget úgy szerveznek együvé, hogy az írások egyéni íze, zamata is megőrződjék. Kor- és egyben politikai kórrajzok gyűjteménye ez a kötet.
A nyugalmazott rétyi körorvos írói műhelyét az ezekben az években sorjázó könyveivel együtt képletesen a Dobolyka-tető fölé emeli. Helyi kötődései nem csupán színezőanyagként épülnek be a könyv szövetébe, hanem egy vidéki értelmiségi kiemelkedési képességét példázzák annak az ingoványnak az iszapjából, amelybe a könyvében múlt századból kivágott hatvan esztendő próbálta belefojtani. Dr. Nagy Lajos rétyi lakása évtizedeken át a Kárpát-medence magyar értelmiségéhez tartozó írók, költők, zenészek, képzőművészek, orvosok találkozóhelye volt.
A Múló évek sodrásában kötetével ezeket a rétyi találkozásokat más dimenzióba helyezi. Zömében a könyv szereplőinek az előjegyzésére alapozott kiadás ugyanis a Kárpát-medencébe, Európába, bizonyos szegmenseit tekintve az észak-amerikai kontinensre is átsodródott orvosokat, gyógyszerészeket hívja lelki hazatérésre.
