Az 1526-os mohácsi csata nem csupán a középkori Magyar Királyság végét jelentette, hanem egy új korszak kezdetét is. Az ország három részre szakadt, és 1541-ben létrejött az önálló Erdélyi Fejedelemség, amely sajátos politikai helyzetben létezett: élén választott fejedelem állt, aki az ország belső önállóságát a török Porta fennhatóságának elismerése és az adófizetés fejében őrizhette meg.
Bár a fejedelem személyéről az erdélyi rendek dönthettek, megválasztását minden esetben az oszmán szultánnak is jóvá kellett hagynia. Ez a közel másfél évszázadon át fennálló kapcsolat mély nyomot hagyott Erdély történetében és kultúrájában. Hatása nemcsak a politikában és a hadászatban, hanem a művészetben, a tárgyi kultúrában, a viseletben, a lakáskultúrában, a nyelvben, a népköltészetben és a mindennapi élet számos területén is tetten érhető. Egy vesztes csata következményei évszázadokon át velünk maradtak, és örökségként épültek be Erdély kulturális emlékezetébe.
A Csíki Székely Múzeum A félhold árnyéka. Erdély és az Oszmán Birodalom című kiállítása erre a különleges történelmi kapcsolatra irányítja a figyelmet. A Mohács 500 emlékévhez kapcsolódó tárlat célja, hogy bemutassa, miként formálta az Oszmán Birodalommal való együttélés Erdély tárgyi és szellemi örökségét, és milyen nyomai élnek tovább mindebből napjainkig.

A kiállításon erdélyi és magyarországi közgyűjtemények kiemelkedő műtárgyai láthatók: fejedelmi és nemesi gyűjteményekből származó fegyverek, diplomáciai ajándékok, dísztárgyak, török eredetű vagy török hatást tükröző használati tárgyak, valamint olyan műkincsek, amelyek Erdély és a Porta kapcsolatának kézzelfogható emlékei.
A Mikó-vár történelmi falai között megrendezett kiállítás arra hívja a látogatókat, hogy új szemszögből fedezzék fel Erdély egyik legmeghatározóbb korszakát, és megértsék, miként vált a félhold árnyéka történelmünk, kultúránk és identitásunk maradandó részévé.

A megnyitón köszöntőbeszédet mondanak:
• Dr. Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója;
• Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.
A kiállítást megnyitja:
• Dr. Sudár Balázs, Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a Budapesti Történeti Múzeum muzeológusa, a kiállítás kurátora.
Közreműködnek:
• A Csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem ütőhangszeres hallgatói.
A megnyitót követően fellép az anyaországi támogatás elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Szentegyházi Gyermekfilharmónia.

A Fili idei, 2026. augusztusi nyári turnéjának magyarországi pályázati támogatását váratlanul felfüggesztették, illetve visszavonták. Az együttes a „Hunyadi János nyomában” elnevezésű énekes emléktúrára készült, amellyel török, bolgár, szerb és magyarországi helyszíneket látogatnának meg augusztus 20. és 31. között. Bár a turné hivatalos és aláírt pályázatát leállították, a közösség nem adta fel az utazást! A mostani repertoár, amely török dalokat is tartalmaz jól illeszkedik az intézményben most megnyíló kiállításhoz.

A megnyitóünnepségre 2026. augusztus 13-án, csütörtökön, 17 órától kerül sor a csíkszeredai Mikó-várban.
A kiállítás 2026. december 20-ig lesz látogatható.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak!





