CivilszféraEgyházÉlet-módErdélyKözéletközösségépítésPublicisztikaSzékelyföld

OROSZHEGY – II. Székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója

Közlemény

Idén második alkalommal tartják a 2018-ban, Csinódból elindított Székelyföldi Vándorbölcső Program keretében a bölcsőlakók találkozóját. Ennek megszervezését az oroszhegyi vándorbölcsőket használó családok vállalták, a helyi Polgármesteri Hivatal és a Plébánia támogatásával. A találkozóra 2026. augusztus 8-án kerül sor Oroszhegyen.

Négyes vándorbölcső-átadás az oroszhegyi templomban 2018. november 25-én

Tervezett program:

A találkozó 12 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a nyúládi Szent László oltárnál, a település határában. A szentmise végén bölcsők átadására és megáldására kerül sor. Ezt követően egy ünnepi műsor teszi emelkedettebbé a hagulatot. A késő délutánig tartó program a közeli Kultúrcsűrnél folytatódik családias hangulatban. Gyermek- és felnőtt-játékokba, különböző vetélkedőkbe, valamint ügyességi és kézműves foglalkozásokba lehet majd bekapcsolódni.

Étkezés saját kosárból, de a délután folyamán bográcsgulyás is készül, és lesz sok finom házi sütemény. A felkínált forrásvíz mellett lehetőség lesz ásványvíz, üdítő, kürtőskalács és lángos vásárlására is.

A helyszínre vezető út ki lesz táblázva és a jelentkezőknek a későbbiekben GPS-koordinátákat küldenek a szervezők.

„Bízunk abban, hogy Székelyföld minden szegletéből érkeznek a rendezvényre vándorbölcsőket használt családok!” – írják. Jelentkezhetnek olyan családok is, amelyek jelenleg várnak kisbabát és az újszülöttet majd bölcsőben szeretnék ringatni.

„Ez a nap a székelyföldi családokról szól! Gyertek minél többen, építsük együtt Székelyföld jövőjét!”

A felvételek a szervező saját archívumából valók

A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni a következő telefonszámokon vagy villámposta címeken lehet: Gergely Emese (Oroszhegy) – (+4) 0742-865-926 (17 óra után),, ill. levikegergely@gmail.com, Nagy Balázs (Csinód) – (+4) 0760-779-835, bioversum@gmail.com.

Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 1.

Sepsiszéki Nagy Balázs

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb