Népdalénekesként és frissen felújított parasztház tulajdonosaként hívták meg Sorbán Enikőt. Annak rendje-módja szerint, szívesen énekelt el két népdalt a hallgatóságnak. Egyébként még a koronavírus-járvány idején lehetett hallani Homoródalmáson, hogy Sorbán Enikő zenetanár, népdalénekes, unitárius énekvezér készül valamire. „Nagy dobás” lesz, mondogatták titokzatosan a barátai, mígnem aztán maga is elárulta, hogy megvásárolt egy régi parasztházat. Főleg abból a megfontolásból, hogy ne romoljon tovább, meg azért, hogy nehogy megvegye másvalaki, aki aztán elbontja és épít helyébe egy korszerűbb, de idegen valamit. Sok víz lefolyt a Kis- és a Nagy-Homoródon mire a terve megvalósult.
A lehetőség adott volt
Rokon család élt itt – mondta –, akiket jól ismertem kislánykoromtól kezdve. Legutóbb egy magányos férfi lakott benne, aki úgy 5-6 éve hunyt el. A mi házunk egy korszerűbb épület, a szomszédságban van, ahol velünk éltek édesapám szülei, akiknek egy hagyományosan berendezett szobájuk volt. Ott ’konyházott’ az egész család, ott éreztem magam a legjobban, és elgondolkodtam azon, milyen jó lenne, ha majd felnőtt koromban nekem is ilyen szobám lehetne. Aztán érkezettnek láttam az időt arra, hogy felnőttként én is lépjek. Arra gondoltam, hogy milyen jó lesz nekem a kicsi ház a szomszédban, egyrészt, mert lesz hol tartsam a viseleteimet, ezen túl pedig jót teszek, megtartom eredeti formájában, talán példával szolgálok mások előtt, s majd meg tudom mutatni a barátaimnak és a rokonaimnak. Úgyhogy saját elhatározásból léptem.
A szakszerű felújítás nem olcsó mulatság
Aki valaha is építkezett, vagy hozzálátott egy-egy régi épület felújításához, az tudja, hogy mivel jár. Újat sem könnyű építeni, de a régit újjá varázsolni úgy, hogy patinájával együtt jelezze a korát, még nehezebb, és még költségesebb. Szakszerű restaurálást kellett itt végezni. És Enikő cselekedett. A ház felújítását két lövétei mesteremberre bízta, akik jártasok az ilyen munkákban. Minden apró részletre odafigyeltek, úgy dolgoztak, mintha a sajátjukat építgetnék. A kis faház kétosztatú. Mind a két szobában megvoltak a bútorok, azok tulajdonképpen a helyükön is maradtak; annyi történt, hogy a nagyszoba berendezése kiegészült további festett darabokkal, amelyek a családi örökségből származnak vagy új szerzemények. Az ajtók és a tokozatok olyan állapotban voltak, hogy azokat nem lehetett megmenteni, az ablakokat sem, helyettük ugyanolyanokat kellett csináltatni.
„Ide került a nagy ruhásszekrényem a kelengyéimmel a nagyobbik szobába – folytatta a vallomását –, illetve kiegészült azokkal a darabokkal, amelyeket Székelyszentmihályon kaptam több ottani családtól, amikor a faluban dolgoztam, de sokat ajándékoztak nekem az almásiak is, mondván, hogy nálam jó helyen lesznek.” A ’jó hely’ azt jelenti, hogy gondját viseli minden darabnak, de használja is, hiszen gyakran hívják fellépésekre szomszédos és távolabbi településekre, ő pedig az ilyen alkalmakat arra használja, hogy ’illeszkedjék’ az adott helyhez.
„Nagyon hálás vagyok egy nemrég kapott gyűjteményért; köszönöm a marosvásárhelyi Kecskés Csaba unitárius lelkésznek és édesanyjának, hogy a tulajdonukban levő csodás, eredeti almási kézimunkákat, családi örökségük értékes darabjait nekem ajándékozták. A kövesdombi unitárius lelkész nagymamája Nyitrainé Deák Berta az elsők között volt, aki nőként elvégezte a teológiát. Homoródalmáson az 1930-as években gyűjtötte ezeket a csodás terítőket, falvédőket.” Sorbán Enikőnek ma már több kisrégió sajátos népi viseletdarabjai – ingek, szoknyák, pendelyek, mellények, kendők, kiegészítők – vannak a kollekciójában. Sokan tőle kérnek mintákat, aztán ajánlatokat, hímző-varróasszonyok iránt érdeklődnek, ha egyik-másik kellék hiányzik. Mivel énekkarokat vezet, fesztiválokra jár a tanítványaival és a falubeliekkel, a hagyományos viselettípusok általa is terjednek. Mert a népdalhoz illő gúnya kell. És alkalom. Mert az ünnepek jönnek ugyan a naptár forgása szerint, de azokat ki kell tölteni. Szóval ehhez a sokoldalú hagyománygyakorláshoz illik ez a ház is.
A csűr és benne a pajtarész sajnos használhatatlan volt, el kellett bontani. Azt tervezte, hogy a maradék anyagból és némi újból építtet egy kis filagóriát, ahová ki lehet ülni, meg lehet pihenni. Addig-addig egyezkedett a mesterekkel – jobbnál-jobb ötletek születtek –, mígnem elhatározták, hogy oda egy csűrformájú, de lakhatásra alkalmas új hajlékot is építenek.
„Abból indultunk ki, hogy a kicsi házban nincsen víz, nem konfortosítottuk, s olyan kell, ha már újat akarunk, ami megfelel minden igénynek. Legyen konyha benne, fürdő… Ekkor már egyre jobban megszerettem a helyet – mondja –, és elhatároztam, hogy én itt fogok lakni. Így készültek el a tervek és láttunk hozzá a kivitelezéshez.”
A tulajdonos belecsöppent egy új világba
„Érkeztek a riporterek, a tévések, a rádiósok, akiknek elmesélhettem a kisházas történetet. Ennek az lett a következménye, hogy addig-addig beszélgettem az itt érzékelhető időutazásról, hogy egyre népszerűbbé váltam. Jöttek a további megkeresések. Már nem csak egymagamban gyönyörködtem a megvalósításomban, hanem arra kértek, hogy segítsek másoknak is visszaröppenni a gyermekkorukba, a régi faluba, segítsek nekik a feltöltődésben. Hogy meséljek a mai gyermekeknek is a nép művészetének értékeiről és a hagyományos paraszti életforma szépségeiről.”
Sok látogató érkezett a homoródalmási Sósdombra, amióta elkészült és megnyílott a 2024-es falunapok alkalmából az Enikő háza. Egyéni érdeklődők és csoportok, Székelyföld, Erdély és az anyaország minden szegletéből, de még egzotikusnak mondott távoli helyekről is. Jönnek szép számban iskolai csoportok ’zöld-’ és ’iskola másként-programok’ keretében. „Örülök annak, hogy a gyermekeket is megragadja valami, kérdeznek, felcsillan a szemük egy- egy tárgy látványától, ezt a visszajelzésekből is tudom! A kisház bemutatása mellett mindig van népdaltanulás, jó időben gyermekjátékok a kisebbeknek, kedvenc részleteket is le szoktak rajzolni, próbálom kicsit színesebbé, maradandóvá tenni az ittlétüket. Ritkábban ugyan, de szerveztünk eseményeket, előadásokat a ’kultúrcsűr’ részben is, vannak oda kapcsolódóan további terveim, de azt már tudatosabban kell megszerveznem, mivel az a magánszférám is.
A tulajdonos elégedett
Azt mondja, hogy megérte a sok befektetett munka, minden úgy csodálatos, ahogy van. Esetleg a galériában egy rögzített ablakszárnyat nyithatóvá tenne… Mostanában már érzékelni, hogy sokak számára egyre nagyobb az ilyen régi épületek eszmei és valódi értéke, látni a környéken, hogy akinek ilyen van, azok közül kevesebben adják el, jobban meggondolják, mint jó pár évvel ezelőtt. Főként bontásra nem. „Szerintem most nincs ehhez hasonló kisház Almáson – mondja a beszélgetés végén –, nem nagyon látni-hallani, hogy eladó lenne. Én nagyon örülök, hogy ezt megszerezhettem és megmenthettem. Még egyet azért nem vennék, mert nem egyszerű az idáig vezető út.”
Ez volt, ennyit árult el a házról. Hozzá lehet még tenni annyit, hogy aki nem hiszi, járjon utána, járjon végig egy ehhez hasonló utat, míg boldog tulajdonossá válhat. Hogy aztán a követhető példák Homoródalmáson és másutt is megsokasodjanak.
A külön meg nem jelölt fotók Sorbán Enikő magánarchívumából valók
A 2026. február 25-26-án tartott konferencia eseményeinek feldolgozása folytatódik!
Korlátozott példányszámban a két kötet megvásárolható
A BÁNJA-E A SZÉKELY?… I-II. kötete 250 lejért (+ belföldi utánvétes postaköltség) a rendelkezésre álló mennyiség erejéig megvásárolható. Előjegyzés egyelőre nem lehetséges, de igyekszünk felmérni az igényeket.
Kapcsolódó:
Simó Márton a konferenciáról és a Bánja-e a székely?… c. projektről beszél a Star Rádióban
