Születésének nyolcvanadik, halálának huszadik évében idézték fel Bán Péter alakját. Nemes Anna Borbála, a Viharsarok Egyesület elnöke hívására muzsnaiak és környékbeliek, távolabb élő meghívottak, illetve rokonok vettek részt az eseményen, amelyet 2026. augusztus 23-án, vasárnap délután tartottak.
Mivel a Bán család tulajdonában lévő szülőházat a Bán Péter és édesanyja tragikus halálát követően rokonai nem lakták, később eladták, ezért az eseményre a Nemes család lakásán került sor, a gazdag néprajzi gyűjteménynek is helyet adó épületben.
A megemlékezés résztvevői a portán megtekintették a Bán Péter emlékszobát, amelyet a kiemelkedő életművet hátrahagyó fordító személyes tárgyaiból: egykori szobájának bútoraiból, könyveiből, fényképekből rendeztek be.
A magyar irodalom szakot végzett, román és orosz, litván nyelvekből fordító Bán Péter munkásságát Nemes Anna Borbála méltatta, rövid életrajzát ismertetve. Majd István Adrián polgármester mondott méltató beszédet, többet közt a hagyaték kimagasló értékét hangsúlyozva. Bár a műfordításokból, Bán Péter készítette fényképekből, kiterjedt levelezéséből álló hagyaték teljességében nem maradt az utókorra, a rokonokkal kötött megegyezés szerint, Nemes Anna Borbála kezdeményezésére a Viharsarok Egyesület vállalta a hagyaték megőrzését, kezelését és tervezett népszerűsítését. Székelyderzs község polgármestere, ahová közigazgatásilag Muzsna tartozik, az esemény kapcsán külön kiemelte a néhai műfordító emlékének ápolásának fontosságát.
Az egyesületi elnök ezek után meghívottjainak adta át a szót. Geréd Gábor nyugalmazott tanár diákkorában ismerkedett meg Bán Péterrel, annak kapcsán, hogy a sajtóban megjelent verseiről Péter tudomást szerezve kéziratokat kért tőle, azokat litvánra fordítva a fiatal alkotót litvániai folyóiratokban népszerűsítette. Szót ejtett Bán Péter ellentmondásosnak tűnő személyiségjegyeiről, pajkos tréfáiról és az önvédelem eszközévé tett humoráról is. Tanárként és iskolaigazgatóként jó ismerője volt a letűnt rendszer tanügyi viszonyainak, egyik tanár kolléga szekusdossziéjának ismeretében kiemelte: Bán Péter közvetlen kollégája volt az említett személynek, ezért biztosra vehető, hogy megpróbálták rábírni az információszolgáltatásra, ám Péter valamilyen módon ettől megszabadult, mert nem tudták ilyesmire kényszeríteni. Szóba került Péternek a tanügyből történt betegnyugdíjazása is, ami nyilván anyagilag hátrányos helyzetbe hozta az idős édesanyját is gondozó alkotót. Geréd Gábor személyes emlékei alapján kiemelte a műfordító szorgalmát és kitartását, és főként elkötelezettségét, szakmaiságát, ami nélkül nem szentelte volna életének java részét a műfordításnak, végül a Harmath István szobrászművész tervezte mellszobor bronzba öntését szorgalmazta.
Az emlékező párhuzamba állította az idők homályába vesző Georgius Musnai diákot (vagyis írástudót, a világszerte ismert énlaki unitárius műemléktemplom 1661-es török-tatár felégetését követően az újjáépítéskor kazettákat festő és az Egy az isten rovásírásos felirat mellett a maga nevét diákóként megörökítő mestert) és a mi kortársunkként jelentős életművet hátrahagyó másik muzsnai írástudót, Bán Pétert.
Székedi Ferenc szerkesztő, újságíró és művészeti író, a Hargita, majd Hargita Népe megyei napilap munkatársa gyűjteményes kötetében is megjelent emlékezését olvasta fel ez alkalommal. Lírai sorok, a mindennapok szürkeségét és korábbi évtizedek kilátástalan hangulatát is felidéző emlékkockák, ugyanakkor a kor hangulatának ismerete és jellemzése is. Jól jellemzi az alkotót: szerény, talán túlságosan is háttérbe húzódó volt.
Szente B. Levente székelykeresztúri költő szintén jó ismerője volt Bán Péternek. Éveken át követte a muzsnai fordító életútját, közvetlen kapcsolatot alakított ki vele, ezt röviden jellemezte, majd az ő emlékének szentelt versét olvasta fel a jelen lévőknek.
Végül jelen cikk szerzője, P. Buzogány Árpád idézte fel a muzsnai alkotói magányában élt fordítóval kapcsolatosan olyan emlékeit és ismereteit, amelyekről éppen a muzsnaiak tudnak a legkevésbé: hogyan és mivel szolgálta magyar anyanyelvét és a magyar irodalmat, hogyan tartott kapcsolatot anyaországi és távoli vidékek íróival, költőivel, szerkesztőivel, hogyan népszerűsítette más, főleg szibériai kisebb népek mesekincsét. A rá való emlékezés során elsősorban szerénységét, tudását és nyelvi igényességét kell kiemelni, de nem feledkezhetünk meg pajkos tréfálkozásairól, a leírt és megjelent irodalmi művekkel kapcsolatos kritikai élű észrevételeiről, megjegyzéseiről sem. Rajongva szerette az orosz Szergej Jeszenyin költészetét és a farkaslaki Tamási Áront, akivel kapcsolatos anyaggyűjtésének csupán egy része jelent meg. (Hosszabb ideig tanított Farkaslakán, Tamási szülőfalujában, akkor kezdte meg az íróra vonatkozó emlékezések, valamint írott és képi anyag összegyűjtését.)
Mivel Bán Péter sem a magyar irodalom, sem székely vérei részéről életében semmilyen elismerést nem kapott, a rá való emlékezés jó alkalom volt a nyilvánosság előtt elhangzó javaslatra: emlékét azzal is éltetnénk, ha post mortem a községe díszpolgárává avatnák, kezdeményezi ezt olyan ismerőse, aki életrajzot is írt róla, megjelent köteteinek jegyzékét is összeállította. Ugyanakkor, a tervezett szobor kiöntése után, minél hamarabb ki kellene adni szülőfaluja nyelvhasználatáról írt szakdolgozatát.
Az emlékezők közül többen is felidézték Bán Péterrel kapcsolatos emlékeiket: falustársai, volt székelymuzsnai tanítványai. Ebből kaphattunk választ arra is, amit eddig senki nem tudott bizonyosan: hogy összesen hét nyelvet ismert a műfordító Bán Péter. Családja részéről Telman Attila tanár fordult kérdésekkel a megemlékezőkhöz, főképpen a műfordító irodalmi tevékenységével és kritikus magatartásával kapcsolatosan.
Az emlékezők a rendezvényt követően a muzsnai temetőben megkoszorúzták Bán Péter síremlékét, majd sír köré állva, közösen elmondtak egy imát.
A Viharsarok Egyesület elérhetősége: 537076 Székelymuzsna/ Muzsna 110 sz.; telefon: (+4) 0266222143, mobil: (+4) 0788099163; E-mail: viharsarok@viharsarok.ro.
