„Ha kiemeljük ezeket a minősítéseket a körmondatfolyam maszlagjából, akkor jobban látszik, mennyire sértő ez a gúnyolódás, gyalázkodás. És még inkább, ha a magyart behelyettesítjük valamely más nép nevével.” – Deák-Sárosi László esszéje Krasznahorkai László és Tarr Béla apokaliptikus világszemléletéről.
Sokáig gondolkodtam azon, hogy írnom kell-e az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László műveiről, az ő írói stílusáról, hiszen a róla alkotott képet úgyis megfelelő módon árnyalják irodalomtörténészek, újságírók. Alapos, elemző kritikák jelentek meg például olyan szerzők tollából, mint Kenyeres Zoltán (Lyukasóra, 2017. 1. szám, 32–37.) vagy Szávai János (Litera, 2017. szept. 28.), akiktől magam is tanultam az egyetemen annak idején a XX–XXI. századi magyar és világirodalom történetét. Ők olyan kemény, de jogos kritikát fogalmaztak meg KL egyik legjelentősebbnek tartott művéről, a Báró Wenckheim hazatér (2016) című regényről még 2017-ben, tehát 8 évvel a Nobel-díj elnyerése előtt, hogy nem hagytak rajta egyetlen érvényes poétikai jegyet sem, a zavaros nyelvi stílustól az elhibázott dramaturgián a művészetelméletileg és filozófiailag indokolatlanul és valótlanul sötét magyarságképig, világképig… Tovább
