Kifejezetten jót tett a szenttamásiaknak a csütörtök este, január 29-én tartott könyvbemutató. Habár úgy tűnt,, egymásra csúsznak a kulturális programok – lévén, hogy a hagyományos, kétévenkénti számadó táncbemutató próbája is épp akkor zajlott, mintegy száz aktív táncossal, a kultúrházban – , mégis közel 70 helyi lakos, hívő és érdeklődő volt kíváncsi Péter Páter Aranyfüst c. legújabb könyvének bemutatójára.. Az felújított és meleg hittanterem percek alatt megtelt és a jelenlévők kíváncsian hallgatták Ádám Erika igazgatónő és Sebestyén Péter plébános beszélgetését.
A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a lelki író plébános szíve együtt dobban a világgal. Együtt aggódik az emberekkel, hirdeti nekik az örömhírt, mutatja az irányt és lelkesíti a könyvbe szerkesztett, nagyjából pozitív töltésű gondolatmozaikokon, történeteken keresztül is. Adva volt az első két kötet, és a 2025-ös évre is maradt a tarsolyban élmény, megtörtént sztori, papi anekdota, elgondolkodtató elszólás, filozófiai esszét9öredék, társadalomtudományi megfigyelés, jegyzet, vélemény, komment, hír, morfondír, amelyeket egységes kötetbe ágyazva igazán összeállt az ugyanolyan fokos, kézhez és zsebhez álló kötet. Jól szól magára is, de a másik kettővel együtt most már trilógiát alkot, valóban egyedi, ritka műfajban.
A szerző felidézte a címadás gyötrelmét meg ötleteit, ahogy az aranymosástól eljutott addig a felismerésig, hogy az aranyozás/füstözés-ez a pille vékony aranylemez, amellyel a képeket, szobrokat is bevonják – nem eltakarja a rosszat, a szennyet, az ócskát, a bóvlit, hanem valójában igazi, időtálló értéket ad a hétköznapi kisbetűs igazságoknak is, ha Fénylő Napunk, Krisztus, az örök Isten világítja meg. Ezért használta a tengerpartján, saját maga által készített napfelkeltés képeket a kötetek borítóihoz.
A kötet történetei nem találhatóik a neten, legfeljebb „nyomokban”. A szerző két láda misebort ajánlott fel annak a nyomravezető, éles szemű olvasónak, aki a több mint száz, itt rögzített történetből, legalább egyet is megtalál a világhálón. A moderátor beszélgetőtárs arról is faggatta a szerzőt mi a célja ezekkel a kötetekkel, tudja-e befolyásolni az emberek életét ez a kötet. Mintha az a kérdés visszhangzott volna, megy-e előbbre a világ sorsa a könyvek által? Miért kell egyáltalán feszegetni a lét kérdéseit?…
A plébános, szokott természetességgel és egyszerűséggel válaszolt, miszerint sokan úgy éljük le az életünket, hogy leginkább a megélhetésre fordítjuk, s az foglalja le, arra pazaroljuk, arra vesztegetjük el időnket. Ő pedig írásaiban nemcsak a miérteket feszegetni, hanem a biztos irányt jelöli ki. Arra is kitért, hogy „manapság – a sok csevegés, csetelés, meg- és kibeszélés, üzengetés, kommentelés, mobilsimogatás kavalkádjában szavaink szanaszét hevernek a padlón, a kukában, az útszélen. Szívünk pedig üresen kong.” Ezért ő e rövid, csattanós, néhol fájdalmas, néhol humoros szösszeneteken, megtörtént eseményeken, élettörténeteken keresztül szeretni szavainkat, gondolkodásunkat helyes irányba terelni. Hogy szellemi-lelki szinten is tudjunk tájékozódni, hogy ne maradjunk gyerekesek a hit dolgában. Pilinszky Jánost idézte, aki szerint a költő nem másra vállalkozik, minthogy a valóságot átváltoztassa. Hogy megtörténjék az átlényegülés. Ezért használja, mint mestere Jézus a történeteket, a példákat, az életből vett hasonlatokat, hogy az ismertből az ismeretlen felé kell haladni. Nem az információgyarapítás a cél, amiből amúgy is dömping van, hanem, hogy ébredjen fel a kíváncsiság bennünk az Isten után. Hogy értelmünkben utat készítsünk az igazságnak. Kőtömböt ad kezünkbe és vésőt, hogy abból az olvasók majd kiszabadítsák életük szobrát. A szerző is „kiskanállal” adagolja az igazság esszenciákat, egy-egy történeten keresztül, hogy magunkra ismerve bennük képesek legyünk és akarjunk változtatni életünkön, felfogásunkon, hozzáállásunkon ott, ahol szükséges. Ez, ha erénnyé válik, akkor már okoskodni sem kell, akkor megszűnik a kérdezés, rugalmasokká, az erkölcsi-lelki harcokban edzettebbekké válunk. Ösztönösen tesszük a jót és kitartunk benne. Ebben a tájékozódásban segítenek az Aranyfüst írásai.
Sebestyén Péter ezután kedvenc írásaiból adott elő. Ízelítőként hadd álljon itt a Czopf Áron egyik esszéjéből vett részlet. „A gőg civilizációjában élünk (…) Az erények modern és posztmodern karneváljára nem „hívták meg” az alázatot. Hogy miért? Mert ezen a részeg mulatságon csak a gőg által megrontott erények vehetnek részt. (…) Szembetűnő, hogy az erények karneváljából egyedül az alázat hiányzik, talán azért, mert nem szeret színes maskarát ölteni. De az is lehet, hogy eleve nem hívták meg erre a mulatságra. Lehet, hogy a pszichológia, az értékek és az önérvényesítés álarcait viselő erények elszégyellnék magukat, ha belépne közéjük régi, elfeledett barátjuk: az alázat. A bohócsipkás bátorság, a tudósnak öltöztetett prudencia és az elhízott türelem biztosan rosszul éreznék magukat, ha viszont kellene látniuk az alázatot, ha belépne az ajtón és kérdő tekintetét rájuk emelné: „ti meg mit műveltek?” Bizonyára ezért nem is hívták meg. Ezért rekesztették ki. Az alázat valószínűleg az egyetlen olyan erény, amelyet a modernség nem tudott táncba vinni, mert titokzatos módon elszakíthatatlan a középponttól. Az út szélén hagyták.
A beszélgetőtárs is felidézett néhány kedvenc, humoros cetlit. Ami neki nagyon tetszett az csíki vonatkozású, de nagyon eredeti: „Az ántivilágban történt, Csíkban, amikor még autóbuszjáratok sem voltak, s a gyimesi csángók is a gyimesbükki járattal, a kurszával közlekedtek a csicsói, azaz a madéfalvi) csomópontig, ahol csatlakoztak a magyarokhoz, Vásárhely felé, szolgálatba. Szeptember vége felé az idő erőst lehűlt, mutogatta farkasfogait, a hideg szél már belecsípett a munkások arcába. Megszólalt az egyik csángó: – Hej, komám, hanem egyeb, Szent Mihályra havat vet… Mire a csíki székely visszatromfolt: – Az igen, még Lóvészre es!”
A beszélgetés végén a Ádám Erika azt is meg szerette volna tudni, lesz-e folytatása a cetliknek. A plébános határozott nemmel válaszolt. Mint kiderült, nemcsak a múzsa bánik vele most kegyetlenül, de minden anyagi és szellemi kapacitását a rozmaringos népdalkötet újrakiadása veszi igénybe, amellyel Csíkszenttamásnak is tartozik, hisz épp akkor fogytak el a népszerű kottás kötetek, amikor Felcsíkra került szolgálatba. A többi a jövő titka. No meg annak, hogy mire használja az ihletet. Talán jól jönne az esküvői prédikációk-összeállítása, mert vagy 30 éve hiány van belőlük… Arra, a kérdésre, hogy van-e benne motiváció, biztatás, olvasói visszajelzés, egy ismerőse levelével válaszolt, aki azt írta egyik cikkére: „… az írás első felében sajnos igazad van, a második felében meg hál’Istennek igazad van.” Egy barátja pedig ezt írta: „Mindig elgondolkodtatsz írásoddal. 13 év korkülönbség van köztünk, a te javadra. Azt gondolom azonban, hogy ennyivel nem utánam jössz, hanem előttem jársz. Az tetszik, hogy a világ problémáit a kereszténységgel akarod megoldani, miközben látjuk, hogy nem kell neki ez a megoldás. Keresztelő Jánosok vagyunk – azt nem mondom, hogy Jézusok. Köszönöm, hogy ezt leírtad! Sok emberrel találkozom, akik várnak tőlem valami magyarázatot arra, ami történik a világban. Nem próbálom elmagyarázni nekik úgy, ahogyan én látom, mert még nehezebb lenne a sorsuk. Te azonban tű pontosan fogalmazol. Köszönöm.”
Egy-egy ilyen vallomás mindent elmond. Még többet is. Elégtételnek, visszajelzésnek is bőven megteszi.
A jó hangulatú együttlét egy kis agapéval és dedikálással ért véget. Milyen jó, hogy vannak még figyelmes emberek, akik tartják előttünk-fölöttünk a lámpást, hogy el ne tévedjünk.
Lőrincz Rozália
Kapcsolódó:
Továbbra is megvásárolható – egyben és külön-külön – a trilógia mindhárom kötete a szerzőnél, Csíkszenttamáson a plébániahivatalban.
