November 5-én, szerdán, 18:30 órától kezddően emlékestet és kiállítást szerveznek Palocsay Zsigmond költő, hegedűtanár születésének 90. évfordulója alkalmából örökösei és a Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.).
Palocsay Zsigmond (1935-1994) életútjáról Albert Júlia színművésszel fog beszélgetni az est házigazdája, Hatházi András. Közreműködnek Dénes Anna (hegedű) és Hatházi Tamás (klarinét).
A tárlat november 18-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13-17 óra között.
Palocsay Zsigmond erdélyi magyar költő, Palocsay Rudolf biológus, növénynemesítő fia, Palocsay Kisó Kata bábszínész, rendező apja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte. Tizedik osztályos korában egy rendszerellenes diákszervezkedésben vett részt, ezért öt évre börtönbe került. Szabadulása után 1955-ben érettségizett, majd két évig a Mezőgazdasági Főiskolán tanult, végül a Zeneakadémián szerzett hegedűtanári diplomát. A kolozsvári zenei líceumban tanított. Viszonylag későn ért költővé, gazdag költői szókincse a természeti világból ihletődött. Bábjátékokat és gyermekverseket is írt. A kolozsvári Napsugár című gyermeklap munkatársa volt. Több mint húsz önálló, felnőtteknek és gyermekeknek szóló kötet szerzője. „… talán a későn érkezettség tudata is sarkallta, hogy mindenkiétől különböző, egészen egyéni, sokaktól excentrikusnak mondott költői nyelvet alakítson ki. Az otthonról magával hozott, alkati sajátsággá vált természetszeretet (apja ismert növénynemesítő kertész) s a civil foglalkozásul választott zene formálta elsősorban líráját, noha képgazdagsága ugyancsak kapcsolatba hozható a költői fantáziát kiszikkasztó sematizmus riasztó példájával. A természet, a növény- és állatvilág költészetének nélkülözhetetlen életeleme, de nem a menekülés útja, hanem az állásfoglalásé. Akárcsak az emberi beavatkozást még nem ismerő természetben, Palocsay egyes verseiben is valami buja őstenyészet látványa fogad, de már a Kórémuzsika (1966), még inkább a Kakukkfuvola (1968) és A vigasz fája (1974) az ellenpólust is felvillantják: a szorongásos modern városi létet, amelyből nosztalgiával gondol vissza a költő a füvek, fák, madarak, vadak, halak „emberközelibb” világára, s ha teheti, meg-megtér ide. Horváth Imre számára mindez jelkép, Palocsay költészetében valóság is, bár ugyanúgy erkölcsi tartást s életbölcsességet tanul a mai városi ember számára egyre inkább néma élőlényektől. A tanulságokat a hagyományosnál sokkal gondosabban rejtő verses fabulái (Nagyelefánt, 1968) nem tekinthetők gyermekverseknek” – írják róla a Magyar irodalom története X. kötetében (IV. A Forrás költői).
Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!
Szervezők: Palocsay Zsigmond örökösei. Társszervező: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház
