Év: 2023
-
Publicisztika
Rózsa Sándor „pedigréje”
Nem is tudom, emberre vonatkozóan le szabad-e írni, hogy ilyenje van. Azt olvassuk az értelmező szótárban, hogy állatokra vonatkozik –…
Bővebben » -
Erdély
Dokumentumfilmekről a Korunkban
A dokumentumfilm létrejötte a mozi 1885-ös születésének időpontjára datálható. Jelentősége korszakonként változik. Az elmúlt húsz évben a mozgóképi emlékek szakszerű…
Bővebben » -
képzőművészet
Budapest – Kiállítás a MAMŰ Galériában
Antal Malvina, Cservenka Edit, Dóra Attila, Dóró Sándor, Elekes Károly, László Dániel, Lucza Zsigmond, Nayg István, Papp Ildikó, Révész Ákos…
Bővebben » -
Publicisztika
Mennyi is a Júdás-pénz?
Ezt a kérdést akkor is feltesszük, ha árulásról van szó. Mert igen sok helyzetben: van az az összeg. Mint Júdás…
Bővebben » -
Egyház
Az élet igéje – 2023. november
Isten a világosság, és akik őszinte szívvel keresik, megtalálják Őt. Bármi történjék is, soha nem szakadunk el az Ő szeretetétől,…
Bővebben » -
Történelem
Budapest – Az 1956-os forradalom leverésére emlékeztek
Katonai tiszteletadás mellett, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták,…
Bővebben » -
Kultúra
Csíkszereda – Venczel József 110. – Emléknap
Venczel József (1913-1972) társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró, meghatározó személyisége volt a két világháború közti erdélyi magyar szociológiának. Munkásságának legfontosabb területei…
Bővebben » -
Élet-mód
És lőn kompjúter…
Az IGEN című folyóirat 1999. májusi, papíralapú számából kézzel kimásolta, majd a számítógépbe bepötyögtette és közzéteszi: Sebestyén Péter. 1. Kezdetben…
Bővebben » -
Egyház
Mindenszentek és Halottak Napja
November 1-én Mindenszentek, november 2-án pedig a Halottak Napját tartjuk. A római katolikus egyház 835-ben jelölte meg ünnepnapként november első…
Bővebben » -
Erdély
JelesNapTár – A Györkös Mányi Albert Emlékházban – Kolozsvár
A JelesNapTár Szent András havában program keretében szerveznek foglalkozást a Györkös Mányi Albert Emlékházban 2023. november 10-én, pénteken, 16.30 órától.…
Bővebben »