Székelyszentmiklós – Farkas Árpád emlékünnepséget tartottak
Arccal a valóságos szülőfalu felé
Azt mondta Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld korábbi főszerkesztője a székelyszentmiklósi unitárius templomban tartott megemlékezésen, amikor Farkas Árpád emlékét idéztük a szeptember 14-én, szombaton tartott ünnepségen, kezében tartva a válogatott verseket tartalmazó kötetet, hogy ebben tulajdonképpen minden vers benne van. „Olyan költő volt, aki figyelt ránk, és eleve válogatott verseket írt” – hangsúlyozta. És ez így igaz, valóban, egy nem túl vaskos könyvben elhelyezhető a Farkas Árpád-féle lírai hagyaték.
Hogy aztán vállalt sors volt a szerkesztőségi munka? „Nem ilyen lovat akartam” – idézi az életében megjelent utolsó, a publicisztikai írásokat tartalmazó kötetének címe Lovászy Károly (1887-1952) többször is megzenésített versét. Valóban felvállalt sors volt a napilapkészítés, amelynek járulékos feladatait évtizedeken át ellátta. Nem is akárhogyan.
És egyáltalán nem véletlen, hogy a tárcák, jegyzetek, riportok, vallomások ilyen nagyszerű és súlyos kötetben sorakoznak. Hiába is fűrészelte volna le annak a bizonyos hintalónak a lábát, innen képtelen lett volna messzire elszáguldani, mert a hűség itt tartotta. Éppen úgy, ahogyan írta a Kányádi Sándorhoz írott versében: „A Nyikó vizén, Küküllőn, Maroson és Olton/ dagasztóteknőbe ülnek,/ mosóteknőbe szállnak/ a gyermekek,/ s egyikük eljut az Óceánig.// Felségvizeinken hajók süllyednek olykor,/ a patkányok hagyják el mindenekelőtt/ a fedélzetet.// Nem vagyunk mi hejdehej-legények,/ másodtisztek sem vagyunk,/ nem vagyunk derék kapitányok./ Volnánk csak jámbor hegedősök/ kóré-muzsikával,/ pici furulyával,/ szorongó torokkal,/ elkékülő szájjal,/ görcsbe-rándultan is/ fújjuk, ugye, Bátyám,/ végső pillanatig,/ miként ama zenekar/ a Titanic/ fedélzetén.” (Az akkor 50. évét betöltő költő tiszteletére írta – In. Tiszatáj, 1977/5., 39 old.)
Mindenképp számon kell tartanunk, mert legalább annyira fontos és időtálló, mint a ránk testált költemények. Időtálló, őszinte, komoly és férfias írások a publicisztikák.
Írók, költők, ifjabb és idősebb pályatársak emlékeztek a költőre, majd ezt követően felavatták a Demeter István szobrász által készített domborművet, amely a templom főbejáratánál áll, és két cserefát is ültettek Farkas Árpád emlékére.
Siménfalva polgármestere, Nagy János, Csáki Levente lelkész-esperes, aki beszolgál az itteni 22 lelkes filiába, Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház nyugalmazott püspöke és a költő lányai egyaránt megerősítették abban a jelenlevőket, hogy hozzálátnak annak az egyesületnek a létrehozásához, amely arra lesz hivatott, hogy ápolja Farkas Árpád emlékét és segítse a felnövekvő generációkat abban, hogy megismerjék az életművet, tanuljanak belőle és adják tovább annak üzenetét.
A Farkas-család hosszú évszázadok óta jelen van Székelyszentmiklóson. A falu, az utcák, a házak, a valaha élt emberek alakja, a természeti környezet mind-mind beívódott a versekbe. Farkas Árpádot ebben a kicsi templomban keresztelték, később fontos gyermekéveket, egész nyarakat töltött a faluban az apai nagyszülőknél. Bár tulajdonképpen Siménfalván látta meg a napvilágot – az volt akkor is a községközpont, ott volt bábasszony, jegyzői hivatal – , de az igazi, a lelki bölcső itt ringott.
A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette
Simó Márton
Kapcsolódó
Hegedűs Imre János Farkas Árpád gyűjteményes publicisztika-kötetéről
Nagy Koppány Zsolt írása Farkas Árpád publicisztika-kötetéről
Utolsó útjára kísértük Farkas Árpádot
Egy hozzászólás