EgyházÉlet-módSzékelyföld

Isten számít vagy számol?

Kilenckedd 3.

Furcsa világot élünk. Nyomkodjuk a telefont egész nap, feszegetjük lehetőségeink határait, és mégis csodálkozunk, hogy frusztráltak, lelki rokkantak lettünk. Egy hatalmas, kaotikus kavarodás látszik a világban, amelyhez sokszor mi, egyháziak, mi, hívők is tanácstalanul, vagy kelletlenül, de mégiscsak asszisztálunk és alkalmazkodunk.

Idomulni akarunk a kor szelleméhez, rendre olyasmiket részesítünk előnyben, olyan gyakorlatokat, elképzeléseket, amelyek a kényelmünket szolgálják, a büszkeségünket és érzékenységünket simogatják. Csak pozitívum, csak élmény, mindent megbeszélni, mindent megszavazni, mindent alulról jövő civil-, vagy laikus kezdeményezést felpártolni, hogy minél élvezhetőbb és jóleső érzés legyen hinni, és azzal ne járjon semmiféle szabály, fegyelem, áldozat. Sőt a szabály legyen az, hogy ami eddig volt, az nem jó. Valami új kell, valami más.

Felelősek vagyunk a teremtett világért – Fotó: Parokia.hu

Egy barátom magyarázta liberálisoknak a sokszínűség fogalmát: „Veszel egy tál tejberizst, megszórod kakaóval, esetleg egy kis fahéjat is hintesz rá. Hogy szebb és finomabb legyen, teszel rá két epret, egy kis sárgabarack kompótot, meg mondjuk két mentalevelet. Na, ez így sokszínű. De ti ezt összeturmixoljátok, megkeveritek. Megsózzátok, megborsozzátok, paprikát és kecsapot szórtok rá, két szendvics közé beteszitek és kólával leöntitek… És mi lesz belőle? Gusztustalan, undorító moslék.” Ti ezt úgy mondjátok: multikulturalitás…

A legtöbb ember megrémül az utolsó ítélet gondolatától, mert félelmetesnek tartja azt, hogy számot kell adnia minden tettéről. Sőt, vannak, akik azt képzelik, hogy ez a gondolat ellentétes a szerető, elfogadó Isten lényével. Szerintük „Isten megbocsát, és kész!” „Nincs szüksége arra, hogy a végítélettel mindent elrendezzen.” Az evangélium igazsága azonban nem érvényteleníti az ítélet igazságának valóságát, hanem kiegészíti azt. – Fotó: Nicelife.hu

A hitünk titkaiban is csak a pozitívumokat, a kellemeseket válogatjuk, hiszen ez örömteli, ettől nyugszunk meg, ezért járunk templomba, nem azért, hogy a pap szidjon. Egymástól elidegenedett hedonisták lettünk, akik mindenütt azt nézzük mi mennyi, mi olcsóbb, mi könnyebb…

Észre sem vesszük, hogy a közösségi médiának, vagy érzelmeinknek köszönhetően eltévedünk, eltájolódunk, mert nem látunk tisztán. Elbambultunk. Nem mutat jól a belső iránytűnk, a lelkiismeret sem. Elvesznek a fogódzók, ami mentén megkülönböztethetnénk az igazat a hamistól, a valóst a félrevezetőtől. Pedig csat tudnunk kellene jó helyről, az alapból kiindulni.

Fotó: Parokia.hu

Az anekdota szerint az idegen megkérdezi a sekrestyést: – Jól jár az a toronyóra? – Igen, feleli ő, csak érteni kell hozzá; amikor nyolcat mutat és tízet üt, akkor van fél kilenc… A rabbihoz is elmentek tanácsért tanítványai, mert azt prédikálta, hogy a vajas kenyér nem eshet a vajas felére. De az egyik tanítvány szerint vele mégis megesett, most akkor mi legyen? Mire a rabbi azt válaszolta: – Fiam, lehet, hogy nem jó felén kented meg a kenyeret…

Istent is le szeretnénk rángatni egyéni, kényelmes életünkhöz, s úgy jutalmaznánk vagy büntetnénk őt imádsággal, szeretet-elvonással, hogy kedvünkben jár-e, vagy sem. Kiszámítjuk, hogy megéri-e?

Nagyheti elmélkedésében Kocsis Fülöp görög katolikus érsek épp Júdás gondolkodásából indult ki, aki számolgatta, hogy ez a drága nárdus-olaj, amit a bűnös nő Jézus lábára kent, vajon mennyit ér? „A pazarlás itt szemben áll a számítgatással. Látjuk, hogy a számítgatás mire vezetett. Júdás markába pedig leszámolták a harminc ezüstpénzt, mérlegelte, mennyit érhet a Mester. Ő nem tudott ‘pazarolni’… Számítgatott, és azt remélte, hogy a számítgatásai majd meghozzák az eredményt. De rosszul számolt. Nem vette észre, hogy az Istennel nem tudunk egyezségre jutni. Az Isten mérhetetlenül többet ad, minthogy azt egyáltalán számba tudnánk venni… Lássuk be, sokszor mi is ilyen számító keresztények vagyunk. Számítgatjuk, hogy milyen hosszú a szentmise, hányszor kell elmenni templomba, hányszor kell imádkozni, miket követelnek tőlünk a papok, és hát el is várjuk, hogyha sokszor, sokat imádkozunk, és sok jócselekedetet viszünk végbe, ennek arányában megfelelő módon segítsen is minket az Isten. És, hogy ha nem ez lesz, és a számításaink nem jönnek be, méltatlankodunk: hát az Isten nem jóságos?, nem végtelenül szeret?… Kivesszük számításainkból azt, hogy az Isten előbb szeretett, már akkor, amikor nem is léteztünk. (…) Nem véletlenül mondta el Jézus, azt a példabeszédet, amely arról a hitelezőről szól, aki tízezer talentummal tartozott a királynak. Mikor látta, hogy nem tudja megfizetni, a király elengedte minden adósságát. Ő pedig szolgatársát, aki mindössze száz dénárral tartozott neki, fojtogatni kezdte és követelte az adósságot.”

A történet szerint egy kisváros lakói közül sokan vélekedtek úgy, hogy a halál mindent megold, mindent kiegyenlít, és akkor érdemes kivárni a végét. Megéri szenvedni, mert jó, hogy megszabadultunk a rossztól, a számunkra kellemetlen emberektől, s hogy eltemettük őket, mert akkor attól mi boldogabbak leszünk… Ebbe a városkába érkezett egy csaló, aki csodatevőnek adta ki magát.. Első dolga az volt, hogy keresett egy szállodát, ahol megszállhat éjszakára. Miközben vacsorázott, nem mulasztotta el a fogadósnak elmesélni, hogy ő olyan különleges képességgel rendelkezik, hogy az elhunyt hozzátartozókat fel tudja támasztani. Ide is azért jött, mert tudja, sokan vannak olyanok, akik feltámaszthatók. Annak rendje s módja szerint a vacsora befejeztével felment a szobába, lezuhanyozott, pizsamába bújt, megnézte laptopján a híreket, aztán lefeküdt… S lám, mi történt?!… Úgy este tíz óra tájt erőteljes kopogást hallott az ajtón. Köpenyt vett magára, felkelt és ajtót nyitott. Egy ötven körüli, mélyen barázdált arcú férfi állt ott, aki a következőket mondta: – Anyósom, aki nemrég halt meg, megkeserítette az életünket, s egyáltalán nem lennék hálátlan, ha nem támasztaná fel őt! Íme, egy kis honorárium. Ezt előlegként adom. És letett néhány nagyobb címletű bankjegyet az asztalra, majd válaszra sem várva távozott. Később, úgy fél tizenkettő tájt ismét kopogtak, és a következő történettel nyitott be egy asszony: – A férjem durva ember volt, sokat erőszakoskodott velem, a családunkat tönkretette, sokat ivott. Tulajdonképpen ez a káros szenvedélye vitte el. Kérem, ne támassza fel! Ő is adott néhány bankót. Majd fél egy körül ismét kopogtattak: – A szomszédom végre meghalt, megkeserítette az életemet, kérlek, ne támaszd fel! – Ez a látogató sem volt hálátlan…

Igen, folyton számolunk. A fogantatáskor, hogy lám milyen betegségei lesznek/lehetnek a magzatnak s mivel akkor sokba kerül, nem éri meg, jobb az abortusz. Az élet túlsó végén pedig: sokat kell költeni, hogy életbe tartsuk, inkább adjuk be neki az injekciót s akkor megszabadulunk a stressztől…

Már a munkahelyen ezzel kezdjük, mennyi a fizetés… Nem azt mondjuk: mit tudok segíteni, mi a feladatom, én ezt tudom cagy azt tudom hozzátenni a közjóhoz, az ügy előmeneteléhez, hanem, hogy mennyit fizetnek. S ha nem éri meg, nem jön ki a számításom, akkor váltok, megyek külföldre, hagyok hazát, hitet, családot, mindent. S amikor hazajövök karácsonyra vagy húsvétra, csodálkozom, hogy miért olyan sok az egyházadó, és abban miért nincs benne a temetés?

Mi vagyunk ezek a városlakók. Kihagyjuk számításainkból Istent. Azt a tízezer talentumot, azt a többletet, a magunk száz dénárját, amivel elhalmoz, csodát tesz, sebet gyógyít életünkben nap mint nap. Nem azzal kellene kezdeni a napot, hogy: – Istenem. légy áldott mindenért, amivel éltetsz engem!?

Fotó: Antoine Taveneaux

A Vatikán honlapján megtekinthető a kápolna belső nézete 3D-ben: ITT.

Két székely is azon morfondírozott, amikor életükben először a Sixtus-kápolnában jártak, hogy vajon mennyi széna férne ide be… Amikor a piacon vásárolunk, s a mérleg kezd kiegyensúlyozódni, és olyan az eladó, mennyire jólesik, ha még egyet rátesz arra, amit kialkudtunk, hogy a mérleg nyelvét lenyomja. Nem baj, ha egy kicsivel több… És lehet, hogy ő a másik vevőn majd behozza, de nekünk kedveskedett és nem fukarkodott.

Fülöp apostol meg – hallottuk az elmúlt napokban, – eltöpreng az öt árpacipó láttán, a kenyérszaporítás előtt: kétszáz dénár áru kenyér sem volna elég, ennyi embernek… Mintha előkészítené a csodát, mint Mária a kánai menyegzőn: Fiam, nincs boruk.

Fotó: Parokia.hu

Láttam nemrég egy számsort, amelyből kiderül, milyen nagylelkű az Isten, milyen túlcsorduló mértékben szaporítja meg kenyerünket évről évre. Elvetünk egy szem búzát, négyzetméterenként kb. 520-at, s 40-szer több lesz belőle minden évben! – Egy kalász kb. 35 mag/1 mag kb. 0.05 gramm/1 kalász kb. 2 gramm./1kg. búza kb. 20 ezer mag.
– Egy négyzetméteren kb. 520 szár búza, kb. 20.800 szem búza terem.(1040 gramm, kb. 1 kg). Vagyis négyzetméterenként 520 szemből lesz húszezer! Majdnem egy kenyér!
– 1 hektáron átlagban (tízezer négyzetméter) 4000 kg búza (4 tonna) terem. Ez kb. 3500 kg. liszt. Harminckét ember kenyeréhez elég. Romániában és Ukrajnában 4,5, Magyarországon 5,5-6 tonna a hektárhozam átlaga! Ez öt millió kétszázezer szár, 182 millió szem. Vagyis 260 kg búzát vetünk el és 182 millió szemet aratunk, négy tonnát kapunk ajándékba Istentől!
Feláldozunk egy kenyeret, és kapunk érte ötezret. Minden évben, minden hektár búzával bevetett parcellán! A búzaszemnek meg kell halnia, hogy sok termést hozzon. A kenyérszaporítás csodája évenként, a szemünk előtt zajlik!
– Egy tonna búza, kb. 45 millió gabonaszem/1kg liszthez (finomliszthez) kb. 1,3 kg búza kell./1 kg búzából kb. 80 dkg. liszt lesz. Egy kenyérhez is kb. 80 dkg. liszt szükséges.
– Egy hektáron megtermett búzából közel négyezer kenyeret süthetünk! Ez kb. 30 ember évi kenyérfogyasztása. Száz hektáron 3200 ember évi kenyere! (Egy ember évente átlagosan 180-200 kilogramm kenyeret fogyaszt.) Tehát pl. egy 8 ezer négyzetkilométernyi terület, mondjuk egy közepes megye búzával bevetett földjéből egy évben, 500 g/nap-os kenyérrel számolva akár 25 millió embert is elláthatnánk. Romániában pl. valamennyivel több, mint két millió hektáron kilencmillió tonna búza terem, amelyből 5,8 millió kenyeret lehetne sütni, ami három millió embernek elég… És még egy érdekesség. Megszámoltuk: – Egy kenyérhez kb. 22 500 búzaszem kell!

Csíkdánfalvi házikenyár – Fotó: Maszol.hu

Isten nem szűkmarkú. Őt nem lehet kidekázni. Őt nem lehet kiszámítani. Őt nem lehet három tagadásért három Miatyánkkal kiengesztelni. Ő szívünk betegségeit, önzésünket, bűneinket az alkalmi/ apránként megvalósuló kereszthordozással akarja gyógyítani, átformálni, nagylelkűvé tágítani. Náluk ő folyton kiveri a biztosítékot, mert nem lehet őt rászoktatni arra, hogy „ilyen vagyok, s fogadj el s kész”… Ugyanakkor Istent nem lehet idegesíteni, őt nem lehet siettetni és zaklatni, hogy egykettőre oldja meg problémáinkat. Ő mérhetetlenül nagylelkű, türelmes, és mérhetetlenül sokat ad nekünk. És mindig emeli a mércét. Ő le akar szoktatni arról, hogy bűnben éljünk. Ki akar lendíteni a zsibbadt nyavalygásból, s ehhez minden nap új impulzusokat ad. Hogy ne egy mérföldet menjünk vele, hanem holnap is, és holnapután is képesek legyünk haladni tovább. Őt nem lehet felülmúlni nagylelkűségben.

Testvéreim, szakadjunk el ettől a számítgató gondolkodástól, és bátran higgyünk abban, hogy igenis van, amit megosztanunk. Tartsunk vele lépést, hogy ne legyünk fukarok, kapzsik, magunknak valók, hanem inkább pazaroljuk a szeretetünket. Ne siránkozzunk azon, hogy mi nincs, vagy ami van, az nem elég. Ne azt fontolgassuk, mennyit kapunk vissza, mert menet közben szaporodik meg a kezünk között. Amúgyis messze többet kaptunk Istentől. Neki mindig le leszünk kötelezve, neki mindig adósai maradunk.

Jegyeseknek szoktam ajánlani, hogyan osszák be majd vagyonukat: 80+10+10. Vagyis jövedelmük nyolcvan százalékát a kiadásokra fordítsák, 10 százalék maradjon a tartalékalapba, és 10 százalék minden hónapban jusson a szegényekre, a rászorulókra. Hogy ne szűküljön be a szívük. Hogy okos szüzek módjára gondoljanak üdvösségükre is, hogy barátokat szerezzenek a hamis mammonból, hogy majd bemehessenek a menyegzőre…

Kedves testvérek!
Isten emberré lett. Szent Fiában megmutatkozott előttünk, köztünk élt, vállalta a szenvedést és a kereszthalált és feltámadt, hogy megmutassa, ő ura életnek és halálnak. Legyőzte az ősbűn átkát, a sátán karmaiból kiszabadított, de ez számunkra is felelősséggel jár.

A feltámadásba vetett hitünknek következményei is vannak, már most, a szívünkben. Tegyünk azért, hogy ez megvalósuljon tetteinkben, gondolkodásmódunkban. Akkor talán az életünkben is megszűnik a káosz. Eltűnik belőle a számítgatás és a beteges aggodalmaskodás. Ez lesz a hozadéka Krisztus feltámadásának, megváltó keresztáldozatának. Így tudjuk a szívünkben lappangó gonoszt tetten érni és eltávolítani. Nagylelkű szeretet nélkül esélytelen a mi imádságunk hatékonysága. Jézus feltámadása a szívünkben kezdődik, és ez az, ami biztos. A napi hírek, a korszellem divatos hullámverései percek alatt a történelem süllyesztőjébe kerülnek, de Isten szeretete állandó és érvényes ma is. Ehhez viszont nem elég egy kattintás, nem a kényelmesebb, könnyebb, olcsóbb megoldást kell választani, hanem bizalommal váljunk áttetszővé Isten felszabadító kegyelmére, húsvéti örömhírére, hogy valódi életünk legyen. És bőségben legyen. Ámen.

Fotó: Hetnap.sk

A Szent Antal nagykilenced is – mint minden más kilenced – ősmintája a Jézus Krisztus mennybemenetelétől a pünkösdig eltelt kilenc nap. Ez idő alatt Szűz Mária és az apostolok imádkozva és böjtölve várakoztak Jeruzsálemben a Szentlélek eljövetelére. A Páduai Szent Antal ünnepét, azaz június 13-át megelőző kilenc héten keresztül, keddenként sok katolikus templomban, főként a ferences templomokban a Szent Antal nagykilenced imádságot végzik.

A csíksomylói Kegytemplom YouTube csatornáján élőben és felvételről is követhetők a szentmisék.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb