CivilszféraFotóFotóművészetKultúraSzékelyföld

A Hazajáró Lövétén

Programok a Népiskolában

Pénteken, 2023. január 27-én, Mihály János történész kezdeményezésére, Lövétére látogatott a Hazajáró Turisztikai Magazinműsor képviseletében Kenyeres Oszkár és Orbrecsány Zsolt. A lövétei Zöld Erdély Egyesület által működtetett Népiskola előadóterme fogadta be a mintegy száz érdeklődőből álló közönséget, akik látni és hallani szerették volna az előadást.

A műsor főszereplője élménybeszámolóval és sok-sok képpel készült, s bemutatta a magazin régebbi és mostani munkatársait és szerkesztőit is. Megemlítette, hogy 2017 decemberben a Hazajáró Honismereti és Turisztikai Magazinműsor elnyerte a Prima Primissima díjat, amely bizonyítja, hogy a csapat tevékenységével követendő értéket teremtett. A két rendíthetetlen túrázó kitartásával és bátorságával bebizonyította, hogy összefogással és segítségnyújtással minden lehetséges.

A Hazajárók 2014-ben forgattak Lövétén és a két Homoród mentén. 2021-ben a Lövéte határához tartozó, ásványvízekben és természeti szépségekben gazdag Vargyas- és a Kiruly-patak völgyét járták be. Mindkét alkalommal Mihály János kalauzolta stábot.

Kenyeres Oszkár arról is mesélt, hogyan indult az egész adás, hány műsort sugároztak ezidáig a tévében, és a jelenlevők megtudhatták azt is, hogyan zajlanak a forgatások.

A Kis-Homoród mentét bemutató műsor (Advent a Kis-Homoród mentén) a 114. rész volt:

A képi beszámoló alatt, számos vicces és elgondolkodtató történetet hallhattak a jelenlevők és sok izgalmas helyet, természeti kincseket és szebbnél-szebb felvételt tekinthetettek meg. Nemcsak képeket, hanem videófoszlányokat is láthatott a lövétei közönség, amelyek a hazaszeretetről, a magyarság hagyományainak és értékeinek továbbadásáról és a közösségi szellem, valamint az együtt munkálkodásról szóltak.

A közel kétórás előadás után a nagyszámú hallgatóságot Hazajáró termékkel (CD-lemezzel) ajándékozták meg a vendégek, de a közönség a Hazajáró szemmel 3. A Kárpát-medence kincsei (szerkesztette: Moys Zoltán) még 2021-ben megjelent képes könyvet is megvásárolhatta.

A rendezvény alkalmával a 2014 januárjában a Hátszegi Csaba elnök kezdeményezésére, Homoródszentpálon alakult Homoród fotóklub egy fotókiállítással („Homoródmenti utazás”) tisztelgett a Hazajárók előtt.

A tárlat február 12-ig lesz látható a lövétei Népiskolában (megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges a 0746281013 telefonszámon).

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb