ErdélyKultúraSzékelyföld

A Költészet Napja Sepsiszentgyörgyön

Kortárs erdélyi költőkkel ünnepel a Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum

Hét fiatal erdélyi költő és hét sepsiszentgyörgyi színész találkozásának eredményeként született közös produkcióval ünnepli a költészet napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum – közölte csütörtökön a sepsiszentgyörgyi színház.

A Kolcsár József rendezte Aritmia.doc című előadás elsősorban a fiatal nemzedéket szólítja meg. A két színház művészei már többször dolgoztak együtt, de ez az első hivatalos közös produkciója a két háromszéki színháznak.

Kolcsár József rendező – Tamási Áron Színház

A magyar kultúra napjára készült Farkas Árpád előadóest sikerén felbuzdulva született meg az újabb versműsor ötlete, amely az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból áll. Mindegyik színész alaposan beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő, ahogy az illetőhöz a leginkább méltónak találja. A bemutatott költők között van Serestély Zalán, André Ferenc, Kulcsár Árpád, Kali Ágnes, Ozsváth Zsuzsa, Horváth Benjámin és Láng Orsolya.

Az Aritmia.doc című előadás jellegzetessége, hogy performance jellegű, folyamatosan változó, amelyet elsősorban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar közreműködése biztosít. Ezenkívül mozgóképek által szeretnék még közelebb hozni a közönséghez a költőket, bemutatva azok közvetlen környezetét, jellegzetes mozdulatait. A produkciót közönség előtti élő előadásra tervezték, de mivel a járványügyi helyzet ezt jelenleg nem teszi lehetővé, a bemutató felvételről látható a magyar költészet napján. Április 11-én éjfélig ingyenes az előadás, utána fizetés ellenében elérhető a Tamási Áron Színház Vimeo videómegosztó platformján.

Az MTI jelentése nyomán

www.tasz.ro

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb